2014. február 23., vasárnap

Tizedik rész: Facebook...



Harry:

" Az igen! Itt van nyár közepe, erre kint szakad az eső. Ez a legrohadtabb idő a világon, semmit nem lehet ilyenkor csinálni. Már vagy századjára kapcsolom ki-be a tévét, de még mindig nincs benne semmi értelmes. A többiek is mind otthon dekkolnak. Senki sem akar kimozdulni. Mondjuk ezt megértem, nekem sem lenne kedvem átmenni senkihez. Na jó ez nem igaz! Ha Emily hívna rögvest futnék, de ez úgy sem fog megtörténni. Ugyanis már két napja nem beszél velem. Aznap estem írtam neki facebookon, de azóta sem írt vissza. Nem tudom, hogy most mi van?! Én elmondtam neki, hogy legyünk barátok extrákkal. Úgy tűnt, hogy ő is benne van, hiszen az a csók erről árulkodott. Viszont utána csak úgy elment. és azóta semmi. Felmentem a szobámba, majd az ágyra hasalva léptem fel fészre a laptopon. Nem tudom, talán abban reménykedtem, hogy vissza írt, de sajnos nem így történt. Néhány haver rám írt, és azokkal dumáltam egy darabig, amikor zöld pötty jelent meg Em neve mellett. Nem érdekel, ha hülyének fog nézni, de én nem hagyom annyiban. Így ráírtam:
Harry: Szia! Jól vagy?
Em: Helló! Igen.

Ez az! Visszaírt! Jesszus, mióta örültem ennyire ha valaki vissza ír?! Ez már gáz!
Harry: Öhm .. nincs kedved találkozni?
Em: Esik az eső.
Harry: Gyere át!
Em: Nem!
Harry: Em, meg kéne beszélnünk, nem gondolod?
Em: Nincs mit megbeszélni!
Harry: Már hogy ne lenne! Szeretném tudni a véleményed arról, ami történt.
Em: Nem tudom.
Harry: Mit nem tudsz egészen pontosan?
Em: Hogy mi a véleményem arról! Le szállnál rólam? Kérlek.
Harry: Mi van? Hogy kérhetsz ilyet? Nem hagyom annyiban!
Em: Én pedig igen! Szia Harry!

És lelépett! Mi a fasz? Ezen most mit nem lehet tudni?! Ha nem akar semmit, akkor miért nem tudja megmondani?! Legalább nem csinálnék, hülyét magamból. De tudom, hogy ennek nem így lesz vége. Éreztem, hogy neki is ugyan annyira tetszett, mint nekem. Akkor meg nem értem, miért nem jó neki, ha közeli barátok lennénk?! Úgy döntöttem, hogy amíg nem hagy alább az eső, addig nézek egy filmet, és majd utána megyek ki kiszellőztetni a fejem.
Körülbelül olyan öt és félóra után felkeltem az ágyamról, és oda sétáltam a függönyhöz majd elhúztam. Az eső abba maradt, de már besötétedett. Mielőtt felhúztam volna magamra egy szürke pulcsit, felnéztem fészre és meglepve láttam, hogy Emily fent van. Nem tudom miért, de ismét ráírtam. Egyszerűen késztetést éreztem, hogy beszéljek vele.
Harry: Gyere el velem sétálni!
Em: Miért nem tudsz békén hagyni?
Harry: Mert megakarom beszélni ezt!
Em: Úgy tűnt nincs mit beszélni rajta! Te már nagyon is eldöntötted, hogy mi legyen köztünk.
Harry: Ezt úgy mondod, mintha neked nem lenne jó?
Em: Hagyjál!
Harry: Most mi van? Tetszett neked is a csók, nem?
Em: De...
Harry: Akkor meg?
Em: Nem lehetünk barátok úgy, hogyha kettesbe kerülünk akkor smárolunk. Én nem ilyen vagyok!
Harry: Pedig ez az Emily is te vagy! Az a vad, játékos Emily, aki rámarkolt a konyhában.
Em: Haaaaarry!!!
Harry: Tudom, hogy tetszett! ;)
Em: Maradjunk a témánál, jó?! :3
Harry: Háát, akkor el jössz velem sétálni? :)
Em: Nem mááár! Nincs kedvem felkelni.
Harry: Na légyszi!
Em: Esett az eső! Majd máskor! :)
Harry: Nem baj! Gyere, 20 perc!
Em: Aaahhw, na jó! Egy nagyon kicsit! Csörgess meg ha itt vagy!
Ezt a mondatát még elolvastam, majd rohantam le a lépcsőn, és már húztam is fel a bakancsom. Útközben hálát adtam a facebooknak, hogy sikerült beszélnem vele. És ha minden jól megy, újra barátok leszünk. De ha minden nagyon jól megy, akkor talán bele egyezik a barátság extrás dologba is. Tíz perc séta után elővettem a telóm és megcsörgettem. Mikor befordultam az utcájukba, ő már kint állt a kapuban egy fekete cicagatyában és egy nyári kabátban. Mosolyogva elé sétáltam, majd elég közel hozzá megálltam és csücsörítettem. Nem tehettem róla, de muszáj volt kicsit cikiznem.
- Hahahaa, milyen vicces vagy így este, Styles!-mondta, majd belém karolt és elindultunk a sötét utcán.
- Csak gondoltam, csókolózhatnánk a szüleid ablaka előtt!-vettem viccesre.
- Igen, hát persze! Ha soha többet nem akarsz látni. Jó taktika.-mondta, majd lefordult az egyik ház mellett.
- Merre megyünk?-kérdeztem rá, amikor elengedett és elém ment a vizes fűben.
- Van itt egy kis park paddal.
- De itt sár meg víz van.-mondtam, amikor beleléptem egy tócsába.
- Te akartál kijönni, ilyen időben.-nézett hátra egy pillanatra.
- Jó-jó igaz. Befogtam!-nevettem fel, majd követtem őt a padhoz.
Leült az asztal tetejére, majd én is mellé ültem. Egy ideig csöndben voltunk, majd alap dolgokról kezdtünk el beszélgetni. Az a húsz perc bizony már vagy kétszer is letelt, de mi még mindig csak beszéltünk. Egyszerűen túl könnyű vele beszélgetni. Bármit mondhattam ő szépen végig hallgatott, vagy néha felnevetett. Ő is mesélt nekem, így kicsit jobban megismerhettem. Úgy éreztem, hogy most újra a barát szinten vagyunk. Sőt egészen jó barátok lettünk. Megértettük, és meghallgattuk egymást. Már eléggé fázott a seggem, így felkeltem és elé álltam.
- Szerinted holnap már jobb idő lesz?-kérdezte, majd ő is felállt.
- Nagyon remélem.-mondtam, majd lepillantottam az ajkaira.
Észre vette, hogy azokat nézem ugyanis benedvesítette őket. Nem tudtam nekik ellenállni, mióta kijöttünk, csak az jár fejemben, hogy mikor csókolózunk már végre. Most itt az idő. Előrébb léptem, majd jobb kezemmel tarkójához nyúltam, és megcsókoltam. Kisebb sóhaj hagyta el a száját, majd hagyta, hogy a nyelvem utat törjön. Percekig csókolóztunk, majd váratlanul megszakította és más fele nézett. Tudtam, hogy zavarba jött, ezért állánál fogva magam felé fordítottam az arcát, és vártam, hogy a szemembe nézzen. Mikor megtörtént elmosolyodtam és így szóltam:
- Nem tudok neked ellenállni!-juuuj elég nyálasan hangzott, viszont igaz volt.
Amikor így néz rám, egyszerűen másnap reggelig csókolóznék vele. Miután elmosolyodott tudtam, hogy ő is így érez. Egyszerűen valami vonz minket egymáshoz. Bár fogalmam sincs, hogy mi, de jelen pillanatban a száján kívül más nem is érdekel. Hajamba túrt, majd magához húzott, és most ő kezdeményezett egy forró csókot. Azt hiszem ezt egy félórán keresztül folytattuk. Néha felbátorodott és a farmerzsebembe nyúlt, vagy éppen a hasamat simogatta. Én pedig a szokásos fenékbe markolósat játszottam. Na jó, volt amikor a nyakához úgy vezettem a kezem, hogy végig csúsztattam a hasán és a mellein. Épp egymást ölelve álltunk a sötétben, amikor oldalra fordult, ezt kihasználva puszilgatni kezdtem a  nyakát. Szinte alig értem hozzá, de ő máris remegni kezdett a kezeim között.
- O.. ott, na.. nagyon érzékeny!-dadogott, majd összehúzta magát.
- Pedig alig értem hozzá!-nevettem fel, hiszen még semmit sem csináltam a nyakával.
Hmm, mondjuk kíváncsi lennék, hogy reagálna a teste, ha durván csókolnám ott az érzékeny bőrét. Tuti vonaglana alattam. Iszonyat szexi lehet...
- Min gondolkodsz?-kérdezett rá.
- Rajtad!
- Hogy?-nyíltak tágra a szemei.
- Hogy mit tennék veled.-súgtam a fülébe.
- Perverz!-meglökte a mellkasom, majd hirtelen elindult az úton visszafele.
- Most megint itt hagysz?-kiabáltam utána.
- Nem!-állt meg egy pillanatra.- Most megengedem, hogy haza kísérj!
Mellé sietve indultunk el a házuk felé. Nem sokat beszéltünk odáig, szerintem ő is az elmúlt dolgokon gondolkodott. Mikor megérkeztünk a bejárati ajtójuk elé, egymás felé fordultunk, és egymás szemébe bámultunk. Legszívesebben csókolóztam volna még vele. De tudtam, hogy ez itt nem a legjobb hely. Viszont ő egy kisebb körülnézés után, szájon puszilt, majd azonnal bement. Meglepődve álltam még egy picit ott, viszont mielőtt valaki kiszúrna útnak indultam. Ez a szájra puszi szerintem nekem most többet jelentett mint neki. Ugyanis ő egy elköszönésnek szánta, viszont én a "szoros barátságunk" megpecsételésének vettem."

2014. február 16., vasárnap

Kilencedik rész: Barátság extrákkal. (+16)


~ Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, ami egy kicsit durvább a szokásosnál.
Remélem így is tetszeni fog, ugy
anis kezd a történet a címhez hű lenni. 
(A zenét olvassátok is, nem véletlen, hogy magyar szöveggel hoztam. ;)
Várom a komikat és a pipákat. Jó olvasást. x
Emily:

" A zene hangosan szólt a szobámban, miközben kint szakadt az eső. Sötét volt, ezért az egyik kis lámpám világította be halványan a szobát. Elterülve feküdtem az ágyon, majd kopogást hallottam az ajtón.
- Tessék!-kiabálta ki, majd a felcsúszott toppomat lehúztam a derekamig.
- Szia!-dörmögött valaki, amikor kinyílt az ajtó.
- Szia!-köszöntem meglepődve, amikor felismertem a göndör fürtjeiről Harryt.
- Rám érsz?-nevetett a szó használatán.
- Hát persze.-kacsintottam rá és rámutattam az ágyra, majd mindketten leültünk.
Zenét kicsit lejjebb halkítottam, de azért jó volt alapzajnak. Pár percig bámultuk egymást, vártam hogy megszólaljon, azonban nem mondott semmit.
- Miért jöttél?-kérdeztem rá félénken.
- Mert érezni akarlak!-mondta ki tisztán a szavakat, mire én levegőt is elfelejtettem venni.
- Tessék?-dadogtam.
- A múltkori csók óta, nem birok magammal.-szorosan mellém húzódott.- Újra érezni akarlak!-hajolt egyre közelebb, majd mielőtt pislogni tudtam volna a száját rá tapasztotta a számra és érzékien falni kezdte.
- Ha.. Harry!-toltam el magamtól egy nagyon picit.
- Hmm?-mondta miközben megnyalta a saját ajkait.
- Nem lenne szabad ezt!-dadogtam, hiszen nem bírtam levenni a szemem a csóktól megduzzadt nedves ajakiról.
- Em, tudom, hogy te is akarod!-tűrt egy tincset a fülem mögé, majd a kezét hátra vezette a tarkómra és magához húzott.
Pontosabban magára rántott, így elterülve az ágyamon rajta feküdtem. Nem tudom mitől féltem jobban, attól, hogy bármelyik pillanatban bejöhetnek anyáék és eltilthatnak mindentől. Vagy attól, hogy Harrynek igaza volt. Tényleg akartam ezt.
De a félelem pillanatokon belül izgatottságba csapott át, ezért kényelmesen elhelyezkedtem rajta és keményen csókolni kezdtem. Nem tudom mi ütött belém, de az hogy bármikor bejöhetnek és, hogy itt van alattam egy srác, annyira felizgatott, hogy lassan ringatózni kezdtem a csípőmmel az ágyékán. Erre Harry belenyögött a csókba, mire kuncognom kellett. Állát majd a nyakát kezdtem el apró puszikkal behinteni, amikor így szólt:
- Ezt most vissza kapod!-és abban a pillanatban megforgatott, és már alatta is voltam.
Kezeimet a fejem fölé tolta és ott egy kézzel megtartotta. Addig a másik kezével az oldalamat simogatta és gyűrögette fel a toppom. Mivel a kezeim a fejem fölött voltak, a melleim akaratlanul össze nyomódtak. Ezt ő is kiszúrta és szájával megtámadta azt a területet. Erre egyre hangosabban sóhajtozni kezdtem. Gondolkodni egyáltalán nem tudtam, főleg amikor megtalálta a nyakam legérzékenyebb területeit. Harapni, nyalni, szívni kezdte, ami még jobban felizgatott. Végre elengedte a kezeimet, így a kezeim közé tudtam venni az arcát és felhúztam egy forró csókra. Nekem dörzsölte a már félig megkeményedett férfiasságát, mire válaszul bele haraptam az alsó ajkába. Egymás szemeibe néztünk néhány pillanatig, amikor hirtelen megéreztem kezét a nadrágommal babrálni. Mielőtt szólni tudtam volna már be is nyúlt, és bugyin keresztül simogatni kezdett. Szemeim azonnal lecsukódtak, de közben elmormoltam egy 'Harry! Ezt nem szabadot!"-ot mire csak annyit mondott, hogy 'Shh!' és lágyan megcsókolt. Egyszerűen szét estem a keze alatt .. nem érzékeltem már a külvilágot, csak magával ragadott az élvezet. Ezért hagytam, hogy a bugyim alá nyúljon és ritmusosan simogasson. Szemeim túl nehéznek bizonyultak, hiába mondta, hogy látni akarja őket, nem bírtam nyitva hagyni sokáig. Egyre gyorsabban simogatott, miközben a nyakammal játszott. Néha ujjai lejjebb vándoroltak, majd amikor tudta, hogy elég nedves vagyok már, felcsúsztatta az egyiket. Egy elég hangos nyögés szaladt ki a számon, mire ő csak szexin elmosolyodott és megpuszilt. Egy darabig ki-be húzogatta, majd amikor egyre szaporábban vettem a levegőt, érezte, hogy közel vagyok. Így visszatért a csiklómhoz és durván dörzsölni kezdte.
- Annyi mindent szeretnék a nedves kis testeddel csinálni!-súgta bele a fülembe, mire összerándultam.
Imádom, ha mocskos dolgokat súg nekem, ugyanis ettől még jobban beindulok. Ezt ő is észre vette, hiszen folytatta:
- Megakarlak kóstolni mindenhol! Felakarlak falni!
- Haa.. Harry! Olyan közel vagyok!-lihegtem.
- Gyerünk gyönyörűm! Engedd el!-puszilgatott össze vissza, miközben az ujjai fürgén mozogtak.
Mikor már azt hittem végre megkönnyebbülök és úrrá lehetek a remegő testemen, tompa rezgést hallottam. Kinyitottam a szemem és furcsa dolgot láttam. A szobámat nappal ..  amint körbe néztem, rájöttem, hogy egyedül vagyok. Mi van?! Ezt nem értem. Pislogtam még párat és vártam, hogy vissza jöjjön az a kép, ami a fejemben volt. De perceken belül rájöttem, hogy az nem volt valós. Az csak egy álom volt. A valóság az, hogy délután van és elaludtam tvzés közben. Kint pedig verőfényes napsütés, és kaptam egy sms-t. Ezt nem hiszem el! Jézus Mária! Harryvel álmodtam, de még milyet... Ne mááár! Volt egy erotikus álmom Harryvel! Úristen. Milyen jó volt! Mármint nem .. vagyis nem volt rossz. De ez akkor is durva.-hitetlenkedtem, majd közben megnyitottam az sms-t.
Fél 6-kor nálam bandázunk. :) Aron
Vissza akartam írni, hogy kikkel, de úgyis tudtam, hogy Harry ott lesz. A csók óta nem is találkoztunk rendesen, csak így futólag. És ezért na meg az álom miatt, kicsit idegesen kezdtem el készülődni ugyanis öt óra múlott. Magamra kaptam egy kis szoknyát és egy fehér toppot, majd egy lapos topánkát és már indultam is.

Olyan fél-11 körül lehetett, amikor vége lett a második Star Wars filmnek. A fiúknak köszönhetően kezdtük el nézni az első részétől, ugyanis 4 fiú ellen Zoe és az én szavazatom nem sokat ért.
- Ugye nem akarjátok elkezdeni a harmadik részt is?-kérdeztem rá reménykedve.
- Ó dehogynem! Ráértek fiúk, igaz?-kérdezte Aron, majd amikor mindenki bólogatott, elindult a dvd lejátszó felé.
- Asszem addig bekapom valamit!-mondtam, majd a konyha felé menekültem.
Igen menekültem, ugyanis nem akartam több Csillagok Háborúját nézni, másrészről Harry égető tekintete elől is. Olyan érzés volt, mintha levetkőztetett volna a szemével. Nem tudom mi lelte, de már mióta megjöttem furcsán nézz rám.
Először töltöttem egy pohár vizet a csapról, amikor valaki mögém lépett és a kezemet elkapva oda rakta a nadrágja dudorodó részéhez. Meglepődve, sőt azt hiszem tátott szájjal bámultam rá, addig amíg meg nem szólalt:
- Azt hittem be szeretnél kapni valamit!-röhögött fel, majd elengedte a kezem.
Pillanatnyi lefagyás után, rájöttem, hogy átvert. De ha te is így, akkor én is így!-gondoltam magamban, majd még közelebb léptem hozzá és a kezemmel simogatni kezdtem.
Harry a váratlan tettemre hangosan felnyögött, és lehunyta a szemét.
- Nem laknék jól vele!-incselkedtem, majd amikor abba hagytam neki, és vissza akartam fordulni, elkapta a karom és magához rántva lesmárolt. Hozzám nyomva a testét szorított oda a konyhapultnak. Végre tudtam élvezni a csókot, ugyanis most nem volt erőszakos vagy sürgető. Olyan volt mint az álmomban édes és forró. Egyből eszembe jutott az álmom és féltem, hogy ez is csak egy újabb. Ezért vállaira tettem a kezem és megszakítva a csókot megszólaltam:
- Mit csinálunk?!-döntöttem a homlokom az övének.
- Minek tűnik?-kérdezett vissza, majd adott a számra egy puszit és tovább folytatta:- Mióta bejöttél ebben a ruhában tudtam, hogy nem fogok tudni neked ellenállni. A múltkori csók óta újra akarlak érezni.
- De Harry! Mi csak barátok vagyunk!-emlékeztettem.
- Most már barátság extrákkal!-vigyorgott ezerrel, majd újra megcsókolt.
Nem tudtam még fel dolgozni az iménti dolgokat, de visszacsókoltam neki, úgy, hogy minta elbúcsúznék. Ugyanis miután vissza mentünk a nappaliba én fáradságra hivatkozva elköszöntem és haza jöttem. Harry írt facebookon, hogy 'minden rendben?', de nem írtam neki vissza. Muszáj lesz ezt átgondolnom, biztos jó ötlet ez a barátság extrákkal dolog?! Nyilvánvaló, hogy nem birok neki ellenállni, amikor ilyenek művel velem. De nem biztos, hogy menne nekem ez így. Azt viszont tudom, hogy jó vele .. csak sajnos ennél több úgy se lehetne köztünk."

2014. február 9., vasárnap

Nyolcadik rész: Csak barátság!



Emily:

" Hétfő van! Hahahaa .. de ez senkit sem érdekel, hiszen nyári szünet van. Ma is szokás szerint délig ágyban voltam, bár néha anyámék leakarták rángatni rólam a takarót, de elmagyaráztam nekik, hogy nyár van és nincs semmi dolgom sincsen. Mire felkeltem és összerámoltam a szobámat már kész volt az ebéd. Gyorsan bekajáltam és már indultam volna útnak, ha nem kopognak az ajtón.
- Nyitom!-kiabáltam, és oda szaladtam a bejárati ajtóhoz. - Harry!?-lepődtem meg a nem várt vendégen.
- Szia!-intett mosolyogva.
- Ööhm bejössz?-kérdeztem rá kicsit zavartan.
- Csak egy percre!-mondta és már bent is volt.
- Gyere, menjünk be a nappaliba!
- Ki jött?-jött ki anyám a konyhából.
- Anya! Ő itt Harry!-mutattam be.
- Szia! Mi már találkoztunk, Em!-ráztak kezet köszönéskép.
- Igen, emlékszem!-mondta Harry, majd apám felé nézett, aki akkor csatlakozott hozzánk.- Önnel viszont még nem! Harry Styles vagyok! Örülök, hogy megismerhetem!-mondta Harry udvariasan, amin nagyon meglepődtem, így olyan jó fiúnak tűnt így - pedig tudjuk, hogy nem az.
- Jason Moore vagyok!-ráztak kezet.- És mi járatban fiam?-kérdezett rá hidegen.
- Öhm..-nyelt egyet Harry és látszott rajta, hogy zavarba jött, muszáj volt kimentem.
- Hozzám jött apa! Kérlek, had foglalkozzak én vele.
- Jól van! De a nappaliban maradjatok!-mondta szigorúan, majd vissza sétált a konyhába.
Úristen! Ennél jobban nem tudott volna beégetni .. "a nappaliba maradjatok" .. jesszusom, nem vagyok már dedós. Tudok vigyázni magamra, de basszus különben is mi történhetne a szobámba?! Na mindegy, átsétáltunk oda, majd leültünk a kanapéra egymással szemben.
- Bocsi, de apu nem szeretni, ha fiúval vagyok a szobámba.-mondtam, majd lehajtottam a fejem.
- Uuh!-mondta, mire felnéztem és nem láttam mást a szemében csak sajnálatot.
Aztaa?! azt vártam, hogy kinevessen vagy beégessen, de semmi ilyen nem történt. Megráztam a fejem, majd rákérdeztem, hogy miért jött ide.
- Na igen, tényleg! Egyrészről unatkoztam, és gondoltam mindenkinek személyes szólok, hogy olyan öt óra körül pókerezés nálam. Másrészről piát kell vennem még.
- Ahaaam.-mondtam, és eszembe jutott, hogy ebben a pár napban tényleg jó barátok lettünk, szóval nem találhatom ezt furcsának, hogy át jött.- Jól van. Ott leszek!
- Woow, oké! Akkor nálunk tali ééés öltözz rétegesen!-kacsintott majd elment.
Hogy mi van? Miért öltözzek rétegesen?! Dehogy fogok, hiszen nyár van. Harminc fok fölött, elég lesz egy laza póló meg egy rövid naci. Felhívtam Zoet, hogy ő is jön-e és meglepődve hallgattam, hogy neki facebookon írt Harry. Sőt ez után Aronnal is beszéltem, és neki is szintén ott szólt. Érdekes,pedig nem messze laknak tőlem, de hozzájuk nem ment el. Na mindegy, örülök, hogy legalább hozzám eljött.
Lassan fél öt, ezért gyorsan feldobtam egy laza sminket, majd elindultam Zoeért. Kicsit késve de megérkeztünk. Rajtunk kívül már ott volt Aron, Shanon, Tom és persze Harry.
- Sziasztok!-köszöntem, majd Aronhoz mentem és adtam az arcára két puszit.
A szemem sarkából kiszúrtam Harryt, hogy néz. Elég furán viselkedett, ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném, hogy féltékeny volt arra, hogy Aronnak adtam puszit. De csak nem?! Ezért inkább nem is foglalkoztam vele.
- Matt és Tia?-kérdezte Zoe a többiektől.
- Tia nincs otthon, Matt lehet később beugrik.-válaszolt Tom.
Közben Harry bevezetett minket a nappaliba, ahol a póker szett a dohányzó asztalra már ki volt rakva.
- Na srácok, akkor először igyunk!-szólt Harry, majd mindenkinek a kezébe nyomott egy poharat.
- Mi ez?-kérdeztem tőle, miután beleszagoltam.
- Valami különleges.-kacsintott, majd lehúzta rezzenéstelen arccal.
Mivel mindenki így tett, én is felhajtottam. Viszont nekem már nem ment olyan könnyen, és a maró érzés miatt köhögni kezdtem. Sőt pillanatokon belül fuldoklásba ment át.
- Héé! Jól vagy?-veregette meg a hátam Aron, mire csak megrázni tudtam a fejem, hiszen alig kaptam levegőt.
- Gyere gyorsan!-fogta meg valaki az alkarom, és elrángatott onnan.
Szemeim könnyezni kezdtek, így nem láttam addig semmit, amíg valaki nem adott a kezembe egy nagy pohár vizet, és meg nem ittam. Utána gyorsan megtöröltem a szemem, majd Harry aggódó tekintetével találtam szembe magam.
- Jól vagy?-kérdezte.
- Igen. Köszi.-mondtam, majd betettem a poharat a mosogatóba.- Mi volt ez?
- Abszint!
- Wlee, ilyet többet nem.-mondtam, majd nevetni kezdtem.
- Jó-jó, bocsi. De tudod mit?! Gyere felem!-fogta meg a kezem, és magával húzott.
Ismétlem a kezem. Most már nem a karom, hanem rendesen a kezemet. Na hát, mi van vele?! Tényleg komolyan veszi ezt a barátság témát. Bár még mindig abban a fázisban vagyunk, hogy "ha ketten vagyunk" akkor ilyen barátságos, de ez már haladás. Hátha egyszer majd a barátai előtt is így viselkedik velem. Perceken belül azonban a ház spájzában találtam magam.
- Mit csinálunk itt?-kérdeztem rá.
- Keresek neked valami jó piát.-válaszolt, majd leguggolva előhalászott egy üveget.
- Nyámii!-mondtam, amikor megláttam a címkéjét: sherry.
- Tudtam, hogy szereted. Tipikus női pia.-nevetett ki, majd oda nyomta a kezembe. - Egészségedre!
- Enyém?-néztem rá csillogó szemekkel.
- Igen! Ha már majdnem megfulladtál miattam, ez a legkevesebb.
- Azta! Köszi!-mondtam izgatottam, majd adtam az arcára egy puszit.
- Na már ezért is megérte!-poénkodott, majd visszamentünk a konyhába és szereztem magamnak egy pohárkát.
- Visszatértem!-ugrottam be a nappaliba kezemben az üveggel.
- Héé kicsilány, mi van nálad?-kérdezte Aron és a kezét felém nyújtotta.
- Nem adom! Enyém!-dugtam ki rá a nyelvem, majd mellé ülve kibontottam a piám.
- Naaah már nem is kell, ez csaj pia!-mondta, mikor rájött, hogy mi ez.
- Nem is baj! Több marad nekem.-ezzel a kijelentéssel teltek múltak az órák, és mindenki egyre jobban részeg lett.
Olyan fél kilenc lehetett, amikor a fiúk lehúzták az utolsó pálinkát, én pedig az utolsó sherrymet.
- Tudjátok mit?!-dülöngélt Tom, mire mindenki felnevetett, majd folytatta.- Játszunk vetkőzős pókert!
- Őőőő .. -néztem a csajokra, akik a kanapén ültek egymáshoz közel, ami fura, hiszen nem igazán bírják egymást, de hát az alkohol csodára képes.- Nem hiszem, hogy jó ötlet.-tiltakoztam félénken, hiszen a csajoktól nem kaptam meg a segítséget, ugyanis ők is játszani akartak. Basszus, tényleg hallgatnom kellet volna Harryre, hogy öltözzek fel rétegesen. Na most már mindegy.
- Csak nem vagy szégyenlős Emily?!-mondta Shanon nyávogva.- Vagy talán olyat látnánk, amitől rosszat álmodunk?
- Mindenki magából indul ki Shanon. De tudjátok mit?! Játszunk!-adtam meg magam, majd Harry keverni kezdett.
Úgy beszéltük meg, hogy akik veszítenek, azok vesznek le egy ruha darabot. A nyertes pedig élvezkedik. Persze, hogy az első két körben veszítettem, így a zoknimat vettem le - még jó, hogy cipőbe jöttem. A többiek pedig vagy félmeztelenek, vagy fehérnemű nélküliek. Ugyanis Aron alulról vetkőzött, mármint elment és le vette a boxerét, majd vissza húzta rá a gatyáját.
- Ez az!-kiáltottam fel, amikor sorral megnyertem a kört.- Na ide kérem a ruhákat!-nyújtottam ki a kezem. Néhányan duzzogva de oda dobták a ruháikat. Harry viszont végig a szemembe nézve tolta le a nadrágját. Nyelnem kellett, amikor a formás fenekét megláttam. Pár perc kellett a kockás hasának a látványához is, de most, hogy csak egy szál boxerben - amit fehér volt, a kedvencem - állt előttem, nem bírtam le venni róla szemem.
- Em! Te keversz!-bökött oldalba Zoe.
Harry nadrágjára dobtam a többi ruhát, majd keverni és osztani kezdtem.
- Basszus! Ne már!-dobtam be a kártyámat, ugyanis Harry eggyel nagyobb számmal nyert.
- Ez van szívi!-kacsintott, majd a zsetonjai után nyúlt, de közben bekiabálta, hogy vetkőzzetek!
Na mi legyen?! Póló vagy melltartó?! Inkább a póló, az olyan mintha bikinibe lennék, de először körbe néztem és láttam, hogy rajtam kívül már mindenki levetkőzött.
- Mi lesz már?!-mondta Tom sürgetően.
- Ne nézzetek!-mondtam, majd a pólóm aljához nyúltam, de nem mozdítottam meg.
- Aaahj, akkor legalább húzd fel az alját és fogd a fogad közé.-mondta Harry és megnyalta az alját. 
- De perverz vagy Harry!-nevetett fel Zoe, majd összepacsiztak.
Ezt már muszáj volt megtennem, így gyorsan csukott szemmel ráharaptam a felsőmre.
Mondjuk jobban jártam, mintha le kellett volna vennem, szóval hagytam pár percig, had élvezzék ki a látványt, majd leengedtem.
- Héé, ez nem ér!-rinyált Shanon.- Nekünk bezzeg le kellett venni!
- Nem baj, már úgy is végeztünk!-mondtam, majd felálltam.
- El mész?-kérdezte aggódva Harry.
- Most csak wc-re, de már kezdem unni. Nem játszunk valami mást?-néztem rá szépen Harryre, hiszen tudtam, hogy az előbbi látvány után bele fog menni.
- Na jó! Mire visszaérsz kitaláljuk.-mondta, majd pakolni kezdték a pókert.
Gyorsan végeztem, viszont mire vissza értem a részeg banda újra inni kezdett.
- Hát ez?-mutattam a poharukra.
- Ez csak egy kis pálinka. Mutatóba!-mondta Tom, majd adott nekem is egyet, és így szólt:- Akkor igyuk a következő játékra.-gyorsan lehúztuk, majd Aron felé fordulva megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mit is fogunk játszani.
- Körbe álluk.-tolt minket arrébb.-Így! És ezt a kártya lapot egymás száján kell tovább adni. Vagyis megszívod a lapot, és úgy!Aham, vágom. Mármint elméletben, de ez gyakorlatban, hogy fog menni azt nem tudom. Főleg részegen. Na mindegy, egy kis kört alakítottunk úgy, hogy: Shanon, Harry, Én, Tom, Zoe és Aron. Az első ember sikeresen tartotta fent a száján a lapot, viszont amikor meg kellet volna szívni a másiknak leesett. Ennyit még nem röhögtem az biztos, erre legalább jó ez a játék: szenvedtünk vele és szarra röhögtük magunkat. 
Na de talán ebben a körben sikerül végig vinni. Éppen Shanon szájról vette le Harry, amikor felém fordult. Izgatottan vártam, hogy mikor vehetem el tőle .. már nagyon közel volt hozzám, amikor a lap leesett, ő viszont tovább közelített és lesmárolt.
Nem tudtam ellenkezni, ugyanis kezével átkarolt és durván de valahogy mégis érzékien csókolt. Pillanatnyi meglepődés után visszacsókoltam neki, viszont mikor igazán élvezni kezdhettem volna, többiek szóltak:
- Naa srácok! Ez nem erről szól!-nevetett hangosan Aron, majd szétválasztott minket.
- Jól van!-mondtam el pirulva, majd a földet kezdtem nézni.
- Asszem inkább ne folytassuk!-mondta Harry, majd felszedte a lapot és berakta a pókeres dobozva.
Kicsit zavarni kezdett a dolog, ugyanis Harry rám sem nézett utána, vagy nem tudom. De elég furcsa volt ez a csók, hiszen mi csak barátok vagyunk. Akkor meg minek smárolt le?! Elég gázos ez a szitu, bár amint látom ez őt nem zavarja. Sőt a többieket sem, tovább beszélgettek és hülyültek.
- Beszélhetünk?-jött oda hozzám Harry, majd ketten kimentünk a konyhába.
- Igen?!-kérdeztem rá félénken, hiszen nyilvánvaló, hogy miről akar beszélni.
- Ne haragudj, hogy lesmároltalak. Tudod, csak a pia meg minden. Csak úgy jött magától. De tudnod kell, hogy mi csak..
- Barátok vagyunk!-egészítettem ki a mondatát.
- Igen.-mondta vidáman, hiszen azt hitte, hogy egyetértésből mondtam.
Viszont nem igazán, őszintén szólva kicsit csalódott vagyok. Azt hittem végre lehet valami. De ezek szerintem nem. Milyen jó már, hogy a mi kapcsolatunk csak barátság!-gondoltam cinikusan. Csak én lehet ekkora szerencsétlenség, hogy miután megcsókoltak, közlik velem, hogy mi csak barátok vagyunk ,és ez nem jelentett semmit. Ilyen az én formám, azt hiszem én csak erre vagyok csak jó."

~ Sziasztok! :) Ismét elég hosszúra sikeredett, de ha egyszer elkezdek írni, alig tudom abba hagyni. Remélem tetszett és kapok néhány komit is, hiszen így tudom, hogy van értelme folytatni. x