2015. október 1., csütörtök

II. évad - Tizenegyedik rész: Hallgatás


◢◤ https://www.youtube.com/watch?v=xo1VInw-SKc ◢◤

Sziasztok! Meghoztam az új rész. Remélem ehhez a részhez kettőnél majd több kommentet fogok kapni. Jó olvasást! x

Harry:

" Száguldoztam az utcákon, hogy minél előbb oda érjek Emilyékhez. Tudtam, hogy mit jelent az, hogy nem jött el az edzésre. Ráadásul az is megkönnyítette a dolgom, hogy az egyik focis társam, azért pacsizott le velem, mert megdugtam az igazgató lányát.  Ami ugye nem igaz. Csak gondolom hozzá most jutott el ez a pletyka. De egyáltalán miért pletykálnak?
Sejtettem, hogy Em is meghallhatta, ugyanis mikor másodjára csörgettem, már ki volt kapcsolva a telója. Fasza lesz, gondoltam. Most magyarázkodhatod majd.
- Emily!-kiáltottam a harmadik csöngetés után.
Tudtam, hogy otthon van. Azt is tudtam, hogy amint kinyitja az ajtót kiabálni fog velem. Legalább is azt érdemelném.De hisz ez csak egy buta pletyka...
Végre kinyitotta, azonban tévedtem. Szótlanul, szomorúan tárta ki az ajtót, hogy beljebb lépjek. Még egy sziát sem mondott, hanem szó nélkül felment a szobájába. Követtem.
- Figyelj...-kezdtem, miután becsuktam az ajtaját, ő pedig leült az ágyra.- őszintén mondom, hogy ez egy teljes félre értés. Bármit is hallottál, hazugság. Nem feküdtem le Cassivel. Még csak egy szobában sem aludtunk. Louiséknél aludtam, mert kicsit többet ittunk a kelleténél és ők vittek oda.-magyarázásom közben Emily még mindig hallgatott.- Majd amikor átmentem reggel a szobámba Cassie az ágyamon ült, és tényleg az ingemben, de azt mondta, hogy azért húzta fel, mert ezt találta elől. Ennyi történt! Nem velem feküdt le, hanem Liammel. Kérdezd meg őket, ha nem hiszel nekem! Louist, Niallt, Liamet, akárkit! Kérlek!-térdeltem le elé és a kezembe fogtam a kezét. Kezdett bosszantani ez a hallgatás.- Mondj valamit!-szóltam hozzá ismét.
- Harry!-mondta ki a nevemet gyöngéden, miközben kezével arcomon végig simított.- Kérlek hagyj magamra!
Na erre nem számítottam! Egyből tiltakozni kezdtem:
- Em, ne csináld! Beszéljük meg! Miért nem beszélsz? Vagy kiabálsz? Ennél még az is jobb...-tettem a végét halkan hozzá.
- Szeretnék gondolkodni. Kérlek, menj el!-mondta ismét, majd elengedte a kezem és felkelt az ágyról.
Egyszerűen le voltam taglózva ezen a viselkedésén. Sosem szokta kikerülni a vitatkozásokat, de most valami megváltozott. Már nem tudtam mit mondjak. Elmondtam, amiért jöttem. Tisztázni próbáltam a nevem, később kiderül, hogy sikerült-e.
- Majd beszélünk!-mondtam, és a homlokára adtam egy puszit, majd haza indultam.

Emily:

Nem tudtam mit gondoljak! Josh természetesen arról számolt be, hogy ő úgy tudja, hogy lefeküdtek. De persze semmi konkrét bizonyítéka nem volt rá. Harry ellenben őszintének tűnt, sőt tanúi is voltak rá. Viszont ők a legjobb barátai, akik még hazudnának is érte...
De nekem nem így tűnt, tényleg őszintének hangzott. Csak hát a szégyen...
Szégyenkeztem amiatt, hogy elhittem a pletykát,
szégyenkeztem amiatt, hogy nem Harryhez fordultam először,
amiatt, hogy bevalljam, hogy tévedtem.
Úgy döntöttem, kiszellőztetem a fejem. Felkaptam egy pulcsit és a fülhallgatómmal együtt elindultam a dombra.
Kicsit lihegve, de végre felértem a tetejére. Pont éppen akkor bújt el a nap és lassan a csillagok is kezdtek megjelenni. Amint végeztem a tájkép bámulásával és elindultam a padra, ahova szoktunk ülni, észre vettem egy alakot fekete mellényben. Közelebb érve ráismertem Mattre.
- Ezt nem hiszem el!-kiáltottam fel a kelleténél kicsit hangosabban, mert leugrott a padról és ijedten nézett rám.
- Emily!! Megijesztettél!-mondta mosolyogva.
- Bocsika! Csak meglepődtem, hogy látlak!
- Rég találkoztunk!-mondta miközben átöleltük egymást.
- Az biztos. Milyen a suli?-kérdeztem.
- Szokásos unalom.-rántotta meg a vállát, majd engem kezdett el tanulmányozni.
- Veled miújság? Mi ez a nyúzott kép?
- Aaahj ne is mond...-próbáltam oldalra nézni, de folytatta:
- Baj van?
- Miből gondolod?-kérdeztem meglepetten, hogy ilyen hamar átlátott rajtam.
- Először is mert itt vagy...-úgy értette, hogy a dombhoz csak akkor jövünk ha gondolkozni akarunk vagy ilyesmi.- másrészt pedig Harry nélkül vagy itt. Nagyot tévedek ha azt hiszem, hogy vele van egy kis gubanc?
- Nem is tévedsz akkorát.-mondtam megütve a vállát, mert közben önelégülten mosolygott azért, mert kitalálta mi bajom.- Na de akkor te hogy hogy itt vagy?-céloztam arra, hogy ezek szerint neki is valami baja van.
- Őszintén?! Hiányzik a nyár! Hiányoznak a bulik és persze a barátaim.-mondta rám mosolyogva.
- Látod, milyen jó, hogy jöttem.-poénkodtam.
- Így van! De ha már itt vagy szervezhetnénk valamit összeröffenést az őszi szünetben, nem gondolod?
- Dehogy nem! A régi banda, egy kis alkohol és már is el vagyunk.-lelkesedtem az ötletre.
- Na majd ha haza megyek, ráírok mindenkire, hogy a szünet egyik napjára ne tervezzenek semmit, mert a banda ismét össze ül!
- De jó lesz!-örömködtem egy kicsit, majd pár perc csönd után ismét komor lett a kedvem, mert eszembe jutott Harry.
- Na mesélj, kicsilány! Mi a nagy helyzet?-lökött meg a vállával, hogy térjek magamhoz a bambulásból.
-  Jaaahj elég hosszú!-próbáltam kikerülni a témát, de Matt nem hagyta.- Oké! A lényeg, hogy terjeng egy pletyka, hogy Harry megcsalt. Vannak olyanok akik, ezt mondják és vannak akik az ellenkezőjét. Mind a két tábornak jók az indokai, tudod?!
- Drágám,-tette a kezét a combomra vigasztalásképp.- Harry mit mond?
- Ő persze, azt mondja, hogy nem történt semmi.
- Őszintén mondta? Mit gondolsz?
- Nem tudom .. talán?!-húztam el a szám.
- Akkor másképp kérdezem, mit gondol a szíved?
- Ó! Hát...-becsuktam a szemem, és magamban is feltettem ezt a kérdést.- szerintem hisz Harrynek.-mondtam félszeg mosoly kíséretében.
- Ugye? Nem hiába van az a mondás, hogy "hallgass a szívedre".
- Jaaj, de okos lettél hirtelen!-mondtam nevetve.- Úgy hiányoztál!-öleltem át hirtelen, mert eszembe jutott, hogy nyáron is mindig ő adott tanácsot Harryvel kapcsolatban.
- Te is!-mondta kedvesen, majd felállt.- Lassan mennem kell. Viszont akkor a buliról még értekezünk.
- Igen, mindenképp. Alig várom! Jó lesz egy kicsit a régi társasággal lenni.
- Ugye? Végre nem kell a hülye sulis ügyekre gondolni.-kacsintott rám.
- Az biztos!
- Na vigyázz magadra hazáig. Szia.-intett, majd lassan elindult.
- Matt!-szóltam utána, majd megvártam míg hátra fordult.- Köszönöm!-mondtam a tanácsra értve és, hogy meghallgatott.
- Bármikor!
- Te is!-kiáltottam még utána, hogy ő is számíthat rám.
Örültem neki nagyon, hogy találkoztunk, és annak még jobban, hogy a kapcsolatunk nem romlott, sőt... Rendes volt tőle, hogy fiú létére meghallgatta a lányos nyavalygásom. Ráadásul még helyes tanáccsal is el tudott látni, aminek hatására fura izgalommal töltöttem fel. Úgy gondoltam, hogy még nincs ideje haza menni. Ezért a kis erdőn keresztül Harry házához indultam. Most már ideje vele beszélnem.
Mire oda értem már rendesen besötétedett és az idő is eléggé lehűlt, így kicsit vacogva csöngettem be.
- Louis?-kérdeztem meglepetten, miután ő nyitott ajtót.
- Emily! Hála az égnek!- mondta kicsit idegesen, majd azonnal betessékelt.
- Harry?-kérdeztem furán, ugyanis a légkörből már lehetett érezni, hogy valami nem stimmel.
- Lent verekszik.-mondta ezeket az egyszerű szavakat Louis, de én még sem értettem meg őket.
- Hogy mondod?
- Áthívott néhány focis társunkat, majd lent az alagsorban bunyózni kezdtek.
- De hát miért?
- Először viccből hívogatták ki egymást, gondoltam én. De mostanra már véres harc lett belőle. És ha jól tudom te vagy az oka.
- Én?-álltam meg egy pillanatra.
- Hát azokkal bunyózik Harry, akik a pletykát terjesztik róla.
- Uram atyám!-mondtam, majd azonnal megkértem Louist, hogy vigyen le hozzájuk.
Már a lépcső tetejéről lehetett hallani a küzdelem hangjait. Voltak akik azt kiabálták, hogy: üss, erősebben. Voltak, akik ellenkezőleg: hagyjátok abba, elég lesz, már vérzik.
Lépcső legaljára érve sem láttam sokkal többet, ugyanis vagy 20 srác kört alkotva állt és eltakarták a körben lévőket. Louis ment előttem, így ő tudott utat törni nekünk. Előre érve a földön pillantottam meg Harryt és Josht. Már mindketten jócskán véreztek valamint tele voltak ütés nyomokkal. Josh a földön feküdt háttal, Harry pedig a csípője mellett térdelt és az arcát püfölte. Louis próbált Harrynek kiabálni, hogy hagyja abba, és hogy én is itt vagyok, de mint, aki süket, úgy verték egymást tovább. Egy reccsenő ütés következtében reflexből egy jó hangosat sikítottam. Erre szerencsére Harry azonnal felkapta a fejét, majd lesokkolva engem nézett. Azt hittem mond is valamit, ahelyett csak lenézett a véres kezére, majd Joshra. Nem tudtam mi tévő legyek... nem mertem közelebb menni, kitudja, hogy akarnak-e még ütni. De Harry meghozta helyettem a döntést, felugrott, majd a tömegen átvágva felrohant az emeletre. Louisra néztem, aki csak megrántotta a vállát, majd azonnal Josh-hoz sietett.
Azt hiszem a legjobb lesz, ha nem maradok itt lent 20 ingerült fiú között, valamint megkeresem Harryt. Felrohantam az emeletre és véletlenszerűen benyitottam a szobákba, de sehol nem találtam. Utolsó ötletként a fürdőbe mentem. Pillanatra megsemmisülve álltam az ajtóban, miután kinyitva megpillantottam Harryt a mosdó fölé görnyedve. Véres kezét a mosdóba lógatta, haja az arcába hullott, így nem láttam a szemeit. De tudtam, hogy észre vette, hogy bejöttem. Halkan becsuktam az ajtót, majd mellé lépve rátettem a kezem a hátára.
- Menj el!-morgott.- Nem akarom, hogy így láss!-mondta szomorúan(?).
- Harry...-csuklott el a hangom.- Nézz rám!-fogtam meg a vállánál fogva, majd magam felé fordítottam. Mindenhova nézett csak a szemembe nem.
Szája sarkából még szivárgott a vér. Szemöldöke környéke is csúnyán meg volt repedve, valamint a szeme alatt kékes foltok voltak. Esküszöm egy pillanatra, amikor rám nézett, azt hittem el sírja magát, azonban hátra hajtotta a fejét, majd ismét így szólt:
- Jobb ha elmész!
- Nem, Harry! Maradok!-mondtam, majd azonnal levettem egy törölközőt a polcról és bevizeztem.- Maradni szeretnék!-mondtam egy kicsit halkabban megerősítésképp.
Vállainál fogva leültettem a wc tetejére, majd elé térdeltem és a kezeit a vizes törölközővel tisztítani kezdtem. Meglepetten nézett le rám, majd lehunyta a szemét és mélyeket lélgezett. Egy idő után az összes vért sikerült eltávolítanom róla, majd elővettem az elsősegély dobozt, és beragtapaszoztam a sérüléseit.
Most rajta volt a sor, hogy hallgasson. Így is tett. Némán, szisszenés nélkül tűrte, hogy a szemei alatt a kék foltokat bekentem. Miután elpakoltam, sarkaimra ülve ismét előtte voltam és vártam, hogy rám nézzen. Kérlek, beszélj hozzám!-fohászkodtam magamban. Azonban beszéd helyett a kezét az arcomhoz emelte -úgy ahogy én neki, még a szobámban-, reflexből lehunytam a szemem, és hagytam, hogy az érdes tenyere megsimogassa az arcom. Miután ott tartva megállt, kinyitottam a szemem, és az ő sötét zöld szemébe néztem.
- Sajnálom!-ennyit mondott, ezt is suttogva.
Annyira megható és érzelmekkel teli pillanat volt ez, hogy akarva-akaratlanul de egy pár könnycsepp csordult ki a szememből. Hüvelykujjával letörölte azokat, majd szorosan magához ölelt. Tudtam, hogy sajnálja a pletykát, a verekedést, a fájdalmakat. Hiszen a szívemben éreztem mindent. Azt hiszem itt már nem kellenek szavak. A hallgatásból megértettük egymást."