Ha valaki ide téved, jó olvasást! x
** 10 évvel később **
Emily (25):
" Állásinterjú letudva, már csak várnom kell, hogy jelentkezzenek. Azt mondták pár napba beletelik míg mérlegelik a dolgokat. De az én részemmel végeztem, most jöhet a pihenés. Bementem a legközelebbi kávézóba és rendeltem egy cappucinot és egy pogácsát elvitelre, ugyanis oda kell érnem Zoéhoz 10-re.
- Már azt hittem késni fogsz!- mondja Zoém miután beléptem a szalonba.
- Siettem, ahogy tudtam. D tudod?! Kávé nélkül nem indul a reggel.
- Na hogy ment?-kérdezte, mikor beültetett a székbe.
- Szerintem jól, nem volt vészes, kérdeztek pár hülye kérdést, de végül is ez csak egy asszisztensi állás, nem igazgatónak jelentkeztem.
- Ne becsüld le magad, nem akár milyen asszisztensi állás ez. És tudod már ki lesz a főnököd?
- Sajnos még nem mondták, hogy melyik részlegre kerülnék, gondolom attól függ kihez ki illik.
- Lehet, de jó, hogy egyszerre 3 asszisztenst keresnek, így több esély van.
- Igen. Na kezdesz valamit ezzel a bozóttal?-céloztam a hajamra.
- Naná, mit szeretnél rövidet?-poénkodott.
- Isten ments, csak legyen valami formája és már itt se vagyok.
- Rendben, a hossza marad.-kacsintott Zoé és neki állt megmosni a hajam.
Egy órával és -10 centi hajjal később, már haza fele száguldok a kis kocsimmal, amit a diplomám megszerzésére kaptam anyáéktól. Valami gyors vacsit is össze kéne dobni, de arra jutottam, hogy ma melegszenyó lesz és egy pohár fehérbor. Amint elhelyezkedtem a kanapén ölemben a laptoppal, neki álltam lecsekkolni a régi haverjaimat. Persze egy-kettővel még szorosabban tartom a kapcsolatot, de néha jól esik ránézni a többiekre. Szóval:
Zoe (25) elvégezte a mesterfodrászos sulit és most a volt falunk közelében lévő nagyvárosban dolgozik egy menő szalonban.
Aron (28) velem kezdte a gazdasági egyetemet, de otthagyta miután összeköltözött gazdag barátnőjével és most körbe utazgatják a világot. De minden egyes helyről küld nekem képeslapot.
Tomról (26) nem sokat tudok azt hiszem valami zenei egyetemre ment tovább, de nem hiszem, hogy zenész lett, inkább ilyen háttérmunkás.
Shanon (24) divattervezői suliba ment Tinával (23), de úgy tudom Tina nem tudta befejezni viszont Shanon már egy divattervezői cégnél nyomul. Ezt az instagramja árulta el.
És végül Harry (27) ... ő az egyetlen akiről nem tudok semmit. Érettségi után szakítottunk, mert én egyetemre akartam menni, ő pedig még nem döntötte el, csak azt tudta, hogy a mi kis falunktól jó messzire. Így jobbnak láttuk, hogy mindenki követi az álmát és elválnak útjaink. Azon a nyáron el is költözött és azóta nem hallottam róla semmit. Nagyon furcsa, egyik social media felületen sem találom meg. Vajon mi lehet veled Harry Styles?
Két nappal később telefoncsörgésre ébredek.
- Ms. Moore?
- Igen, tessék?
- Kathrine vagyok a H.E.S. Holding-tól, beválasztottuk Önt a toplistások közé. Már csak a privát interjú van vissza a főnökkel, utána övé a végső döntés. Ha még mindig érdekli az állás, ma délután 4-re jöjjön be.
- Úristen... Természetesen ott leszek. Nagyon köszönöm szépen!
- Viszontlátásra!-mondja és leteszi.
Szóval már csak a főnököt kell lenyűgöznöm és bekerültem a céghez. Pontosabban egyből a nagyfőnök alá, hiszen személyi-asszisztenst keresnek az újonnan a semmiből nagyra tört cég élére.
Háromnegyed 4kor már az előcsarnokban várakoztam, hogy a recepciós megmondja melyik emeletre megyek interjúra.
- Ms. Moore?
- Igen, én vagyok!-álltam fel a fotelből, majd elé lépkedtem.
- 10.emelet, ahogy kilép a liftből egyenesen a folyosó végén lévő fekete ajtó lesz az. A nagyfőnök már várja!-mondta egy szuszra.
- Nagy főnök?-kérdeztem vissza meglepetten. Ugyanis azt gondoltam, hogy a területi vezetőknek keresnek astisztest első körben. Csak egy bólintással válaszolt, majd a lift irányba mutatott. Gyomrom egyből görcsbe rándult, ahogy rám csukódott a lift ajtó. Valami furcsa érzés kerített a hatalmába. 'A nagy főnökkel fogok találkozni, akit el kell bűvölnöm ha munkát akarok.' Ezt mondogattam magamba, de mégsem tudtam lerázni magamról ezt a különös szorongást. Még az első körös interjúnál se izgultam ennyire. Lenézek a remegő kezemre, majd vissza az emeleteket számláló panelre: 6 - 7 - 8 - 9 - DING! - csengett a lift ajtó és kinyílt. Félénken kiléptem, majd körbe pillantottam. A falak hófehérek, az ajtók feketék. Egy két képkeretet látok oldalról, de ahogy eléjük érek kanyargós betűkkel idézeteket fedezek fel rajtuk:
"A kemény idők soha nem tartanak sokáig. A kemény emberek igen."
"A legvégén nem az fog számítani mennyi év volt az életedben, hanem mennyi élet volt az éveidben."
"Mielőtt feladnád, gondold végig idáig miért tartottál ki."
Elgondolkodtatóak és egyben szomorúak ezek az idézetek. Mintha valamin keresztül ment volna az illető. De ki rak ki ilyeneket az munkahelyére?! Lassan tovább lépdeltem a folyosó végéig, ahol egy beugróban egy 50-es éveiben lévő hölgy azonnal felugrott, amikor meglátott.
- Ms. Moore! Örülök, hogy ideért. Kathrine vagyok, had kísérjem be.
Már épp mondani akartam, hogy nem szükséges hisz itt az ajtó előttünk, amikor észre vettem a kódos zárat oldalt. Kathrine oda lépett, majd beütötte a kódot és az ajtó egy kattanással kinyílt.
- Köszönöm!-mosolyogtam rá kedvesen. De nem volt időm elgondolkodni, hogy melyik azaz igazgató, aki kódos ajtóval védi magát, ugyanis még egy csattanással bezáródott mögöttem az ajtó. Nagyot nyelve előrébb lépkedtem és kerestem a szememmel azt a személyt, aki lehetőleg a főnököm lesz ennek az interjúnak a végén.
- Emily!-hallottam meg a nevemet hirtelen.
Azonnal megpördültem, ugyanis meglepett és talán kicsit meg is ijesztett, hogy mögülem jön a hang. A sarokban a falnak támaszkodva egy whiskeys pohárral a kezében engem vizslatott azaz ismerős szempár. Az agyam azonnal zakatolni kezdett: ezért volt olyan ismerős a nevem a szájából? De hogyan? Az nem létezik....
- Harry?-kérdezek rá félénken a jóképű idegenre.
- Azt ne mond, hogy nem ismersz fel?! Én azonnal felismertelek az önéletrajzodból.-mondta és egy szexi féloldalas mosolyra húzta a száját. Végig néztem rajta és valóban ott volt benne a fiatal kori éne, de a borostája és az éles állkapcsa már férfivé tette. A fekete öltönyről és a nyaknál kigombolt fehér ingről nem is beszélve.
- Te vagy a nagyfőnök?-támaszkodtam meg az egyik szék háttámlájánál, mert kezdtem egy kicsit szédülni.
- Többek között.-mondta és egy-húzóra kiitta a pohár tartalmát, majd átvágott a szobán és leült a hatalmas íróasztala mögé.- Foglalj helyet!-mutatott az előttem lévő székre.
Remegő gyomorral és lábakkal leültem és néma csöndbe vártam, hogy most mi fog történni.
- Egyből a közepébe vágok!- jelentette ki hirtelen, majd felkapott egy papírt, ami az asztalán hevert.- Láttam az önéletrajzod, elég lenyűgöző, azonban két gond van vele...
- Micsoda?-kérdeztem zavartan.
- Az első ez az egy éves halasztás az egyetemen, mi történt?
Annyira tudtam, hogy rá fognak kérdezni, de az első körös interjún elég jól hárítottam, azonban itt nem tudom, hogy menni fog. De azért az igazat mégsem mondhatom el, ráadásul pont Harrynek?!
- Emily?-zavarta meg hirtelen a gondolatmenetemet.
- Olyan fura, hogy ismét a nevemet hallom a szádból.-csúszott ki a számon, mire csak egy gyors mosolyt kaptam tőle és már tért is vissza az eredeti kérdésre:
- Hol voltál abban az egy évben?
- Norfolkban!-pirultam el.
- Norfolk mint az Egyesült Államok katonai Norfolk-ja? Mégis mi dolgod volt ott neked?-könyökölt az asztalra és úgy vizslatott a szemével.
- Ez hosszú történet, Harry. Nem szeretnék róla beszélni. Mi a másik gond?
- Hmm, nagyon érdekes. Ne hidd, hogy ejtettem ezt a témát. A másik problémám az lenne, hogy képes lennél engedelmeskedni nekem?
Erre a fura kérdésre még jobban elpirultam, most már úgy nézhetek ki, mint egy paradicsom. Mégis mit akar ez jelenteni? Engedelmeskedni miben?
- A munka az munka számomra.
- Ezt öröm hallgatni, de vajon úgyis az lenne, ha én vagyok feletted?-kérdezte direkt kétértelműen.
Viszont ennek most nem dőlök be, legszívesebben megmondtam volna neki, hogy már volt fölöttem és akkor is engedelmes voltam. De most profi leszek, hisz ez mégis csak egy állásinterjú, vagyis annak kéne lennie.
- Figyelj Harry!-tettem a kezem az asztalra és kicsit előre hajoltam, hogy lássa komolyan beszélek.- Nagyon szeretném ezt az állást, ezért tanultam. Tudom, hogy sok munkám lesz, hiszen kezdő vállalkozás vagytok, de meg tudom csinálni. Láttad az önéletrajzom, tudod mit tudok, tudod hol voltam gyakorlaton és olvastad milyen véleménnyel voltak ott rólam. A te döntésed, hogy kipróbálsz e vagy sem.- fejeztem be én is egy kétértelmű mondattal és egy édes mosollyal. Majd hátra dőltem és keresztbe raktam a lábam, így a szoknyám egy picit felcsúszott és igaz csak egy tized másodpercre de rajta kaptam Harryt, hogy odanézett.
- Hmm...-hümmögött, majd most már nyíltan végig nézett rajtam, mintha bele akarna látni a fejembe. - Valóban jól jönne a céghez ilyen tapasztalattal rendelkező személy, de nem tudom, hogy te képes lennél kezelni, hogy én vagyok a főnök.
- Ez mégis mit jelent?-mondtam talán kicsit ingerülten.
- Nem éppen a legszebben váltunk el.-mondta és mélyen bele nézett a szemembe, mintha felidéztetné velem a szakításunkat. Becsuktam a szemem és nem engedtem, hogy az emlékképek beússzanak az agyamba, hanem inkább gyorsan egy kis sóhaj kíséretében megszólaltam:
- Mégis engem választottál és ide hívtál erre az interjúra vagy mire ... - levegőbe emeltem a kezem majd hagytam, hogy leessen a combomra.
- Igaz! Hisz mindig is vonzott valami benned.-mondta ki nyíltan, mire meglepődtem.
- Khm.-köszörültem meg a torkom és próbáltam vissza téríteni ezt a dolgot az interjúk világába, hiszen még mindig nagyon kellene ez a munka. És igaz nem őrá számítottam, de ha van esélyem itt dolgozni, talán nem is lesz olyan vészes, hogy ismerem Harryt. Hiszen egyszer barátok is voltunk.
- Én szeretnék itt dolgozni, most már csak rajtad múlik, hogy hagyod nekem, hogy bebizonyítsam mit tudok.
- Szóval nem fog zavarni, hogy én mondom majd meg mit csinálj?
- Harry, amíg nem kell majd Mr.Styles-nak szólítani, rendben leszünk.-nevettem fel a viccemen, azonban ő nem nevetett. Ajaj! - Ugye nem ... ?-kérdeztem rá félénken.
- Mindenki annak szólít Emily!-mondta komolyan.
- De én..?!-próbálkoztam. - Az nagyon fura lenne.-mondtam kicsit lebiggyesztett ajakkal.
Láttam a szemében, hogy gondolkodni.
- Jó, akkor ha kettesben vagyunk szólíthatsz Harrynek, de csak akkor. Rendben?
- Aaahj!-sóhajtottam, de talán majd idővel megpuhítom.- Rendben, több mint a semmi.-egyeztem bele. Mire felállt és kezet nyújtott felém.
Tuti biztos, hogy ebbe bele megyek? Most már nincs vissza út, ha kell ez az állás csak megrázom a kezét és az enyém is. De vajon a közös múlt nem fogja befolyásolni ezt?
Miközben én is felálltam kicsúszott az agyam hátsó részében motoszkáló kérdés:
- Hogy kerültél te ide?
- Újjászülettem, bébi!-mondta mosolyogva majd kezet rázott velem."
Ui: Amint kedvet kapok ismét az íráshoz folytatom... ^^
