II. évad - Tizenhatodik rész: Őt akarom!

◢◤ https://www.youtube.com/watch?v=QF05EX_fnrw ◢◤

Emily:

" Természetesen a másnaposság nem maradhatott el. Fejfájásra és végtag gyengeségre ébredtem, de ez várható volt a tegnap esti bulim után. 11:23-at mutatott az órám, csodálkoztam is, hogy senki nem ébresztett fel, amikor leesett, hogy egyedül vagyok ezen a hétvégén. Szerencsére, ugyanis most nem igazán tudnám elviselni senki nyavalygását. Felkeltem, egyből lementem a konyhába egy kis aszpirinért és egy fél literes vízért, amit magammal vittem a fürdőbe is. Muszáj volt lezuhanyoznom és hajat mosnom, ugyanis beugrottam a tegnapi emlékek ... leakartam mosni magamról Harry érintését, na meg Conorét is. Nem tudom mi ütött belém, amikor csókolózni kezdtem vele a folyóson. Mondjuk még az este megmagyaráztam neki, hogy csak a pia miatt volt és, hogy ne merjen bele képzelni semmit. Remélem megértette. Olyan jó érzés volt lemosni magamról mindent, hogy több mint fél órán keresztül a zuhany alatt voltam. Mire kész lettem, majd megszárítottam a hajam, felöltöztem és "reggeliztem", már fél egy múlott. Ha ezt anyámék tudnák.. na mindegy, ideje csekkolni a facebookot. Természetesen kép megjelölésekkel volt tele az értesítésem, plusz mindenki köszöni a bulit, és már azt kérdezik mikor lesz a következő. Ahhoz képest, hogy ez volt az első buli nálunk, tök örültem neki, hogy nem lett tiszta béna. Sőt egész jól sikerült, kb. 4 fél 5 fele ment haza az utolsó ember.
Hirtelen megjelent egy üzi:
Zoe: Hali! :) Felébredtél? Átjöhetek?
Aaahj, Zoe! Miért? Mit szeretnél?-tettem fel magamban a kérdést, majd az agyam egy csomó képsorral válaszolt, ugyanis beugrott a tegnap esti kis látogatásuk, amikor megbocsájtottam nekik és Zoe mondta, hogy ma akar talizni. De jó! Még ez is .. tényleg megbocsájtottam nekik? Végül is már nincs harag bennem, szóval talán tényleg megpróbálhatnám velük újra.
Emily: Szia! Épp nem rég ;) De igen, ha szeretnél.
Zoe: Oksa, 15 perc és vagyok. x
Erre már nem írtam vissza. Ide jön, és beszélgetni fogunk.

Lent a nappaliban vártam rá, hogy megérkezzen. Kíváncsi leszek, hogy tudta e, hogy Harry is el fog jönni a bulimra, vagy éppen ez is az ő trükkjük volt. Na majd kiderítem!

- Szia!-köszönt nagy mosollyal, majd megölelt.
- Szia!-viszonoztam, majd behívtam és leültünk a kanapéra.
- Na mizu? Milyen volt a bulid?-kérdezte érdeklődve vagy épp célozgatva?!

- Hát egész okés volt. Facebookon úgy tűnt mindenkinek tetszett.

- Okés?
- Mire akarsz ezzel célozni?-kérdeztem rá a kelleténél is kicsit flegmábban.
- Héé! Mi van?-nézett rám furán.
- Ne célozgass, ha érdekel akkor kérdezz inkább rá!
- Mire kéne?-kérdezte.
- Harryre!
- Harryre? Nem tudom mire gondolsz. Vagyis arra, hogy ő kért meg minket, hogy jöjjünk hozzád?
- Micsoda? Ő mondta nektek?-lepődtem meg.
- Nem tudtad? Baszki...
- Most már mond el!-kérdtem határozottan.
- Annyi volt, hogy látta, hogy nem beszélsz velünk, az ő hibája miatt és ez zavarta. Így kitalálta, hogy ha már a suliban nem beszélsz velünk, akkor majd itt fogsz és akkor talán megbocsájtasz nekünk.
- Szóval Harry jóvoltából jöttetek át tegnap és békültünk ki?
- Lényegében igen.
- Érdekes!-mormoltam.
- De ha te nem erre gondoltál, akkor mire?
- Hááát öhm ..-jöttem zavarba.- Harry is meglátogatott miután ti elmentetek.
- Komolyan? Pedig nekünk azt mondta, hogy ő nem jön. És mit akart?
- Öhm nem igazán tudom ..-inkább a Conoros dologról nem számolok be, úgy döntöttem.- kicsit mintha flörtölt is volna velem, de lehet azért mert piáltam és ez zavarta. Nem tudom, fura volt.
- De akkor kibékültetek? Mármint barátokként?
- Hát lehet. Nem tudom. De nem érdekel, hagyjuk Harryt! Inkább beszéljünk rólunk .. többiekről. Minden oké velünk?
- Én is ezt akartam kérdezni. Igazából ezért is jöttem ide, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tegnap tényleg megbocsájtottál nekünk.
- Asszem igen. Figyelj, nagyon nehéz volt, amikor szakított velem. Kemény időszak volt számomra. És sajnálom, hogy ellöktelek -titeket- magamtól!
- Ahj drága szívem!-ölelt át.- Mi mind itt vagyunk neked! Bármikor oké?!
- Tudom! Észre vettem, hogy akkor sem utáltatok engem. Igazság szerint ti mindig akartatok volna velem lenni, csak én kicsit magamba zárkóztam.
- Hát igen!-csipkedte meg a karom.- Na de figyu! Aronnal megbeszéltük, hogyha befejeztük a traccspartit, akkor kicsit kimegyünk a pályára. Jönnél?
- Mindenki megy?
- Igen, Harry is ott lesz valószínűleg.-válaszolt a köntörfalazott kérdésemre.- Gyere! Legalább kiderül, hogy jóba vagytok e vagy sem.
- Jól van! Menjünk!-mondtam, majd bezártam a lakást és már indultunk is a pályára.
Útközben Aronnal találkoztunk, aki csak annyit mondott köszönés helyett, hogy 'na végre', majd szorosan megölelt. Gondolva arra, hogy na végre, hogy minden újra olyan mint régen és jóba vagyunk. Igen, tényleg jó így!-gondoltam magamban, amikor hárman nevetgélve sétáltunk.

Mindenkivel átbeszéltük a dolgokat, így már tényleg jó hangulatban telt az idő a pályán. Harry is ott volt, de nem sok vizet zavart. Köszönt és kész. Mondjuk azóta folyamatosan bámul, próbálom nem észrevenni, de meglehetőség zavar. Nem tudom miért néz, inkább akkor már mondana valamit. Nem?!

De mindegy, a többieknek meséltem a bulimról, hogy legközelebb mindenképp nekik is maradniuk kell. Meg is ígérték, így már alig várom, hogy megkérdezzem anyáéktól, mikor mennek el ismét hosszabb időre.

- Mi lassan megyünk. Jön a vihar!-mondta Shanon, majd nem sokára Tiaval elindultak haza.
- Nem lesz itt semmi vihar!-mondta Matt az égre nézve. Igaz, hogy besötétedett, de eléggé fúj a szél, talán az majd elfújja. Épphogy eltelt 10 perc már megéreztük az első pár cseppet.
- Aha! Itt esni fog! Mi léptünk! Jössz Em?-kérdezte Aron.
- Mindjárt, épp Tom akart valami vicceset mondni!
- Em, mi megyünk!-kiáltott Zoe ugrálva, ugyanis ő csak egy pólóban volt, biztos fázott.
- Jó jó, menjetek csak, majd utánatok megyek!-intettem oda.
- Na szóval ..-kezdett volna bele Tom, de egy hatalmasat dörgött majd egy nagy szélsüvítés keretében az eső elkezdett szakadni.
- Nem lesz itt vihar, mi?!-lökte meg Tom a tesóját, majd a kapucnijukat magukra húzták és rohanni kezdtek.- Csátok!-kiáltottak vissza nekünk, ugyanis Harryvel maradtam. Harryvel? Most esik le. És esik is!
- Harry?! Szakad az eső! Nem kéne mennünk?!
- De!-nevetett fel, majd leugrott az asztalról.
Jé, végre hozzám szólt .. és nevetve, hűha!
- Gyere!-nyúlt a kezemért.- Kocsival vagyok, haza viszlek!
- Mi? Komolyan? És ezt csak most mondod?!-nevettem én is, ugyanis már tiszta vizesek voltunk, ő meg még elüldögélt volna, ha nem szólok.
- Futás!-mondtam, majd együtt futni kezdtünk. Gyorsan bevágódtunk az ülésre, nem törődve azzal, hogy minden vizes lesz.
- Majd holnap kiszárítom.-rendezte le ennyivel a dolgot, amikor bocsánatot kértem, hogy összevizeztem az ülést. Azonnal bekapcsolta a fűtést, hogy megszáradjunk.
- Ez hirtelen jött!-céloztam az esőre. Muszáj volt megszólalnom, ugyanis kicsit kínos volt a csönd.
Ezt ő is észre vette, mert gyorsan bekapcsolta a rádiót. Többet nem beszélgettünk hazáig.
Amikor leparkolt a ház előtt, nem szálltam ki azonnal. Az üres épületet bámultam. Nincs itthon senki. Tudtuk mindketten. Vajon beakarna jönni? Vajon be akarom, hogy jöjjön? És mit csinálnánk? Beszélgetnénk? De hisz ma egész nap hozzám sem akart szólni. Azt sem tudom, hogy barátok vagyunk e. Bár haza hozott, nemde?
- Háápci!-tüsszentett egyet hirtelen, mire összerezzentem.
- Egészségedre!-mondtam, majd tudtam, hogy itt az ideje kiszállni.- Harry?!-kérdeztem mielőtt kinyitottam volna az ajtót.- Nincs kedved egy kicsit bejönni?
- Oké!-válaszolt röviden, majd gyorsan a bejárati ajtóhoz siettünk.

Végre bent vagyunk, forró teával a kezünkben ücsörgünk a szobámban. Én átöltöztem szabadidőbe, Harrynek a nadrágja megszáradt már, viszont a felsője még mindig vizesen tapadt rá.
- Várj csak!-mondtam hirtelen, amikor eszembe jutott valami.
Oda rohantam a szekrényemhez, majd pár perces kotorászás után, Harry egyik pólóját húztam elő. Kicsit zavarba jöttem, amikor meglepetten rám nézett.
- Ez az enyém?!-kérdezte is meg nem is.
- Igen, egyszer biztos haza hoztam vagy nálam maradt, nem tudom már.-dobtam az ölébe.
- Köszi!-mondta mosolyogva. Most meg már megint mi ez a mosolygás?
- Mi van?-kérdeztem is rá.
- Semmi, semmi.-mondta, majd lekapta a vizes felsőjét.
- Azt hitted, hogy szétvágva fekszik a szekrény mélyén?-mondtam poénból.
- Talán!-mondta, majd a megsértődöttnek látszott arcomba vágta a vizes pólóját.
- Fúúú!-mérgelődtem, majd lassan elindultam felé. Mint a vadász, aki beakarja cserkészni a zsákmányát. Ezt ő is megérezte ugyanis felállt, és ahelyett, hogy hátrált volna elém lépkedett. A meztelen felsőteste keményen feszült, ahogy megállt előttem.
- Most mit fogsz tenni? Megint megütsz?-célzott a bulin történtekre.
- Lehet!-emeltem fel a kezeimet, de elkapta őket a csukomnál fogva.
Így elég közel kerültünk egymáshoz, éreztem az illatát is. Felnéztem az arcára és láttam, hogy engem néz. De ez más bámulás volt mint kint a pályán, ez inkább olyan volt mint régen. Régen, amikor együtt voltunk, amikor szerelmes volt belém. Amikor megakart csókolni, mindig ilyen vággyal telt szemekkel bámult rám, és mindig kirázott a hideg, ami épp most meg is történt. Talán most meg is fog.-ezzel a gondolttal egyhuzamban néztem rá a szájára, majd a sajátomat benedvesítettem. Ő is rápillantott az enyémre és tudtam, hogy itt az idő. Akartam! De nem tudom miért?! Annyira előhozta belőlem a régi dolgokat .. emlékeket, érzéseket. A hülye póló az tehet mindenről, miatta emlékszem vissza a múltunkra! Miatta kerültünk ebbe a helyzetbe is! Miatta hajolt fölém Harry és kezeit a nyakam két oldalára téve szenvedélyesen megcsókolt.

Nem tudtam elszakadni a csókjától. De nem is akartam. Kezemet végig húztam a csípőjétől kezdte a hátán a lapockájáig, majd lefele a körmömmel karcoltam végig. Erre az ismerős de mégis váratlan érzésere, beleharapott az alsó ajkamba.
- Aaah!-nyögtem fel és hátra hajtottam a fejem, ahogy elengedte a szám.
Még mindig tartotta a fejem és azt vártam, hogy elkezdje a nyakam csókolgatni, de nem tette. Így visszahajtottam a fejem és ránéztem. Szemei izzottak a vágytól, láttam benne a régi tüzet, szája piros és duzzadt volt, csókolni való. Várt valamire, nem szólalt meg, csak várt. Nem tudtam, hogy mire, csak azt tudtam, hogy én csókot akarok. Nem volt belőle elég ennyi! Így most én hajoltam a szájához és lágyan először nyelv nélkül csókoltam, majd egyre hevesebben. Pillanatokon belül rájöttem, hogy erre várt. Rám várt, hogy most én csókoljam meg. Hogy az történjen amit a bulin mondott: hogy ha józanul is kívánom a csókját, tudom merre találom. Itt van, megtaláltam, és el is vettem tőle a csókomat, amit tegnap nem adott meg. Annyira hiányzott már!-ez a felismerés kicsit vissza térített a valóvilágba. Elléptem tőle, majd azonnal kattogni kezdett az agyam: Mit csinálunk mi itt? Mintha együtt lennénk!? De hiszen ő szakított velem! Miért is?: Valami időzítés miatt? Meg hogy ő jót akar nekem azzal, hogy szakít? Megvéd a szüleimtől, mert hogy ők azt akarták, hogy szakítsunk?! De most itt mindketten visszaakarjuk kapni egymást, akkor mi van? Tudom, hogy ő is akar! Ha azt mondanám, hogy anyáék beleegyeztek, szó nélkül vissza jönne hozzám. De engem nem érdekel a véleményük .. én így is úgy is akarom Őt! Leszarom az időzítést, vagy azt, hogy szerinte nekem így jobb. Mert kurvára nem! Nem kell megvédenie, nem kell, hogy így legyen! Megtudjuk oldani kettőnket, és én megtudom oldani szüleimmel is. Mi közösen, együtt megtudjuk oldani! Már csak Harrynek kellene elmondanom, hogy mire jutottam és valahogy rávenni, hogy próbáljuk meg újra. De jó lenne minél előbb kiböknöm, hogy mire gondolok, ugyanis furcsán méreget. Szóval itt az idő, most vagy soha! Tudnia kell, hogy mit akarok: Őt akarom!"

II. évad - Tizenötödik rész: Look hot, be cold / 2

◢◤ https://www.youtube.com/watch?v=C_3d6GntKbk ◢◤

Sziasztok! Újra itt, egy újabb részel! Mivel már régebben volt az előző rész, ezért ilyen hosszút kaptok tőlem. Remélem még vagytok egy páran, és ha igen kommentben jelzitek a véleményetek az részről! Előre is köszönöm!
Jó olvasást! x

Harry:

" Nem tudtam még meddig bírom, azt hogy Em mindenkivel ilyen közönyösen viselkedik. Végül is én már megmondtam neki, hogy ne haragudjon a többiekre, hanem inkább csak rám, de úgy tűnik neki ez nem elég. Ő most utálni akarja az egész világot, pedig a világ nem utálja őt. Ezt biztosra állíthatom, sőt nem, hogy nem utálja, hanem még mindig szívből szereti, csak hát az időzítés úgy tűnik nem jó. Okééé, most azt hiszem átmentem egy metaforába, amikor párhuzat vontam a világ és az én érzéseim között. De a lényeg ugyan az, ki kell békítenem őt a többiekkel. Bár könnyű feladatnak hangzana, ha szóba állhatnék vele, de amint a tegnapi példa is mutatta haragszik rám. Talán ha a többiekkel beszélnék, akkor kitalálhatnánk valamilyen tervet. Majd a suliban megbeszélem velük.
Első óra matek a szokásosnál hamarabb eltelt, ráadásul öt perccel előbb abba is hagyta, így volt időm elszívni egy cigit a suli udvarban. Viszont azt elfelejtettem, hogy Emnek nincs első órája, így pont összefutottam vele a bejáratnál. Mármint szó szerint nekem futott.
- Woow!-nyögtem fel a meglepődéstől.
- Bocsi! Nem láttalak!-mondta szembe velem, ugyanis egy magas volt velem. Várjunk csak! Lenéztem a lábaira és lefagytam. Micsoda lábak!-gondoltam elsőként, majd amikor újra végig néztem rajta inkább, hogy micsoda változás! Magassarkú csizma volt rajta, combfix és szoknya. Nem nagyon az ő stílusa, de nagyon szexis az biztos. Tudtam, hogy lassan meg kéne szólalnom, így a hatás kedvéért, letoltam az orromra a napszemüvegem, majd így szóltam:
- Nagyon csinos! Talán ünneplünk valamit?
- Pff!-vágott egy fintort.- Ünnepelni biztos nem! Inkább valami változást keresek!
- Értem! Remélem..-nem tudtam befejezni a mondatom, mert félbeszakított:
- Bocsi, de nem érek rá csevegni! Mennem kell!-majd fagyos tekintettel el is libbent.
Muszáj volt utána néznem, mert nem értettem én most semmit. Ránézek és egyből felforr a vérem, de amint megszólal vagy a fagyos tekintetét veszi elő, minden kihűl.
Meghallottam a csöngőt, majd gyors elraktam a telom és már mentem is be. Remélem mindenki megkapta az üzenetem, hogy órák után üljünk ki a leletóra megbeszélni ezt a szitut. Tudom, hogy eljönnek, ugyanis őket is bántja, hogy Emily nem beszél velük, ezért remélem, hogy közösen kitalálunk valamit. Nem tudom, hogy azt mondjam, hogy szerencsére, de most úgy érzem, hogy szerencse, hogy nem futottam újból össze Emilyvel, mert másra sem tudtam gondolni csak a mai szerelésére. Igen, megint elkiabáltam ... el sem hiszem, hányszor játszotta el már velem ezt a sors, hogy hálát adok, hogy nem találkoztam valakivel, erre abban a percben összefutok vele. Igazság szerint Emmel most nem futottam össze, hanem a folyosón állva megpillantottam az egyik teremben. Pontosabban az egyik terem padján ülve. Körülötte 2 srác állt és az egyik, aki háttal állt nekem, elég feltűnően a combja mellett támaszkodott az asztalon és fixírozta, míg a másik szintén elég közel állva beszélgetett vele. Emily pedig, hogy is mondjam, kihasználta a ruha előnyeit. Ugyanis többször keresztbe tette a lábát, amire persze a srácok egyből odakapták a tekintetüket. Játszott velük! Amikor a beszélgetős srác abba hagyta a dumát, pont kinézett az ajtón és engem figyelt. Vagyis lebuktam, mert Em is azonnal rám nézett. Nem tudtam, hogy melyik lenne jobb, ha szó nélkül elmegyek, vagy ha oda megyek hozzájuk. Hát persze, hogy a másodikat választottam.
- Harry?!-fordult meg a másik srác.
- Freddy!-ismertem rá a focicsapatból.- Mizu?-fogtunk kezet.
- Em, most meséli, hogy bulit szervez!-mondta ki, majd mikor Emre nézett, bocsánatot kért feltartott kézzel. Nem értettem a tettét, addig míg nem néztem én is rá. Dühösen ingatta a fejét. Óóóó szóval nem akarta, hogy tudomást szerezzek a buliról. Fasza!
- Te pedig?-kérdeztem a másik sráctól, aki még mindig szorosan mellette állt.
- Conor!-nyújtotta a kezét flegmán. Hoppá, hoppá! A kis pöcs azt hiszi van esélye nála!
- Harry!-megszorítva ráztam vele kezet.- Szóval mikor is lesz a buli?-kérdeztem rá.
- Semmi közöd hozzá, Harry!-megszólalt meg a kis boszorka, aztán leugrott az asztalról, majd Conorhoz hajolt és elég hangosan azt súgta neki:
- Elküldöm sms-be a részleteket!-majd fogta a táskáját és ott hagyott minket.
Persze Conor, mint egy jó kis kutya követte azonnal. Mikor Freddy is menni akart, oda szóltam neki:
- Hé, haver! Egy szívesség: kérlek, ha megtudod a részletek, szólj! Jövök neked egyel!
- Harry! Látszólag nem akar téged a bulijába.
- Ez legyen az én gondom. Csak tedd meg, oké?
- Rendben! Majd jelentkezem!

Végre leteltek az órák és már mentem is a lelátóra a többiekhez. 

- Sziasztok! Bocs, hogy késtem!

- Nem késtél! Mi jöttünk korábban. Elengedtek minket.-mondta Zoe.

- Oké, szóval miért vagyunk itt?-kérdezte Tom.

- Emily miatt!

- Mi van vele, megint?-kérdezte Matt.

- Szóval, múltkor beszéltem vele, hogy ne haragudjon rátok az én hibám miatt, de mintha nem nagyon érdekelte volna. Talán azért mert én mondtam, talán azért mert rájött igazam van, nem tudom. De azt tudom, hogy ki fogom békíteni titeket vele!

- És mégis, hogy tervezed ezt?-kérdezte Aron kíváncsian.

- A buliján!

- A mijén?-csodálkozott Zoe.

- Ö .. oké. Akkor ezek szerint titeket se hívott meg. Szóval ízé, az úgy volt ...-meséltem el nekik a teremben történteket.

- Oké! Akkor Freddy tuti elmondja a részleteket?-kérdezte Aron.

- Ja, naná!

- Aztán onnan tovább?-kérdezte Matt.

- Beszéltek vele! Ti közösen! Nélkülem!

- Azt hiszed ez be fog válni?

- Miért ne?! Megértetitek vele, hogy nektek nincs közötök a szakításunkhoz. Ti a barátai akartok maradni és ennyi.

- Hát legyen neked igazad!-mondta Zoe, majd folytatta:- Eléggé jól ismerem, és nehéz lesz! Ahogy ma viselkedett abban a ruhában... Kezd nem önmaga lenni!

- Tudom!-mondtam szomorúan.- Tudom, hogy az én hibámból és sajnálom is, de már nem tudom vissza szívni, amit tettem. 

- Oké, akkor egyezzünk meg abban, hogy megvárjuk a buliját, ott pedig majd megbeszéljük vele.
- Rendben! Írok ha megtudtam valamit.-mondtam, majd reményekkel telve haza indultam.

Emily:

Még van pár nap a buliig, de már mindent leszerveztem. Anyáék nem lesznek itthon a hétvégén, azaz már pénteken elutaznak, így aznap este már enyém a  ház. Piákat Conor intézi, zenét Freddy a többit pedig én. Vagyis nekem azzal kell foglalkoznom, hogy a régi barátaim ne jöjjenek el a bulimra. Még nem tudom, hogyan fogom ezt megakadályozni de jó lenne, ha nem lenne semmi féle botrány.

* Péntek - 17:00 *

Oké, piák helyükön, hangfalak fent, bútorok eltolva, minden értékes dolog elrakva, rágcsák kint. Azt hiszem minden meg van!

- Te nem fogsz átöltözni?-kérdezte Conor.

- Ó ne...-néztem magamra, még mindig a szabadidő nadrágomban voltam.- Baszki, baszki! Már megyek is. Minden oké lesz itt lent?-kérdeztem a srácoktól.

- Persze, persze. Tartjuk a frontot, menj csak! Készülődj!-kacsintott rám Conor, majd rohantam is a zuhany alá. Igaz, hogy 8-9 körül jönnek csak a vendégek, de le akarom nyűgözni őket, szóval ahhoz idő kell.

Ez a fekete ruha mellett döntöttem, a hajamat pedig a maga természetesen hullámos módján hagytam. Kicsit kisminkeltem magam, de azt nagyon natúr módon. Ehhez volt most hangulat na. Mikor leértem már nagyban szólt a zene. Igaz, hogy még csak a srácok voltak itt, de ők már megkezdtek egy üveg whiskyt.
- Töltsetek nekem is!-kiáltottam a lépcső aljáról.
- Hűhaa!!! Végre megérkeztél!!-kiáltotta Freddy és már hozta is a pohár piát.
- Aztaaa mindenit!-jött oda Conor, majd megcsókolta a kezemet.

- Látom ti már jól érzitek magatokat!-nevettem fel, majd lehúztam az italom.
- Nem csak csinos, de még inni is tud!-nevetett fel Freddy, majd megkérdezte:- Jöhet a következő?
- Ha berúgok mielőtt mindenki ideér a ti hibátok lesz!-mutattam rájuk, majd felhangosítottam a zenét.

* Péntek - 23:30 *

Juhúúúú!! Pörög a bulim ezerrel!! Én pedig már eléggé be vagyok csiccsentve. De eddig annyira nagyon jó! Sok új ember eljött, akikkel tök jól kijövök. Dumáltunk, ittunk, táncoltunk majd megint ittunk. Aztán egy pontom úgy döntöttem a biztonság kedvéért körbe nézek a házban, hogy nem okoztak valami bajt a vendégek. Szerencsére minden a helyén volt, viszont amikor vissza sétáltam a nappaliba, nem kívánatos emberekkel találtam szembe magam. Zoe azonnal megindult felém:

- Em! Beszélhetnénk?

- Most? Nem igazán érek rá, épp bulit tartok!-kiabáltam a zene miatt.

- Amint látom az megy nélküled is. Csak pár perc az egész!

- És miért is?-kérdeztem flegmán, majd töltöttem magamnak egy fröccsöt, úgy éreztem szükségem lesz erre, ha tényleg beszélgetni fogok velük.

- Mert mindannyian szeretnénk veled beszélni! Fontos!

- Hát legyen!-tártam szét a akarom, majd elindultam a szobám felé. 

Valamennyire csöndesebb volt, így normál hangerővel ismét megkérdeztem tőlük, hogy mit akarnak.

- Emily...-kezdett bele Aron, egy nagy sóhaj után.- Tudjuk, hogy te valamiért haragszol ránk, viszont nekünk nagyon hiányzol. Meg kell értened, hogy semmi közünk nincs a Harryvel történtekhez. Semmi bajunk nincsen veled, sőőőt megértünk .. kérlek, gyere vissza hozzánk!

Nem tudtam józanul gondolkodni már vagy éppen vissza szólni nekik. Pedig lett volna egy két megjegyzésem, de a sok pia és az érzelmek kavarogtak bennem Aron vallomása után. Nem igazán fogtam fel a dolgokat, mindenki bámult és várta, hogy megszólaljak. Egyszerűen össze voltam zavarodva, végül is igaza van, de másrészről sértettnek éreztem magam még mindig.

- Oké, oké...-mondtam részegen. Pontosan nem tudtam mibe egyeztem bele, de legyen, ha ezzel végre leszállnak rólam és hagynak bulizni.

- Em, minden oké?-kérdezte Matt.

- Persze!-próbáltam rámosolyogni.

- Oké, akkor mi megyünk is!-állt fel Tom, majd sorban kimentek az ajtón.

Zoe még visszafordult megfogta a kezem, és azt mondta:

- Annyira hiányoztál! Holnap hívlak és beszélgetünk, jó?

- Oké. Sziasztok!-kiáltottam utánuk a folyóson, majd a falnak dőlve lehunytam a szemem.

Nem tudom miért nem marasztaltam őket, de úgy tűnik ők nem is akartak maradni, hisz egyikük se említette, sőt miután megbocsájtottam nekik elég gyorsan elrohantak. Lehet azért, hogy nehogy visszavonjam. Báááár ... most esik le igazán, hogy komolyan megbocsájtottam nekik?! Vagy csak a pia és a nyomás hatására?!
Nem tudtam sokáig ezen gondolkodni, ugyanis mintha a zenén keresztül a nevemet hallottam volna meg.

- Emy? Emy?

- Conor?-tápászkodtam fel a földről, úgy tűnik a gondolkozás közbe leültem.

- Szia szivi!-köszönt részegen, majd a kezembe adta az egyik poharat.

- Mit iszunk?-mosolyogtam rá, ugyanis egyből visszatért belém a bulizhatnék.

- Titkos recept!-kacsintott, majd közel hajolt a fülemhez.- Egy pusziért elmondom!

- Hmm, had gondolkozzak!-szagoltam bele a piába.- Vodka van benne, az biztos!

- Igen eddig jó! De a többit úgy sem találod ki! Kérem a puszim..-mutatott a szájára.- és elárulom!

Belenyaltam a pohárban és valami isteni finom íz keveredett a vodkával. Annyira kíváncsivá tett, hogy már csak arra lettem figyelmes, hogy közel lépek Conorhoz és a tarkójánál fogva összeérintem az ajkainkat. Ő egyik kezével a derekamnál fogva közelebb húzott magához és a puszimat azonnal csókká alakította. Belenyögtem a szájába a meglepődöttségtől. Vodka és az a titkos valami íze volt, így nem bántam, hogy a nyelvével felfedezi a számat. Kezemmel már a haját markoltam, amikor hirtelen valaki ellöki tőlem. Kinyitottam a szemem, de kellett pár másodperc mire hozzá szokott a fényhez. Azután felismertem a göndör fürtökről Harryt. Harry?!! Mit csinál itt? És miért szegezi a falhoz Conort?

- Harry!!-kiáltottam ijedten.- Mi a fenét csinálsz? Azonnal engedd el!!

Megfordulva rám nézett, majd az ijedt tekintetem láttam elengedte Conor pólóját, de még ráüvöltött, hogy takarodjon mielőtt beveri a képét! Mégis mi a fenét gondol magáról?

- Ez mi a fasz volt?-löktem meg a mellkasát.

- Én is ezt akartam kérdezni! Mit smárolgatsz vadidegenekkel?-kiabált velem.

Körbe néztem és mindenki minket nézett a folyosón, Harry is észrevette ezt, ezért a könyökömnél fogva berángatott a szobámba.

- Mit keresel itt?-estem neki újból. 

- Emily! Ne lökdöss!-mondta komoly, ám halk hangon.

- Kérdeztem valamit! Mi jogod van ahhoz, hogy ide gyere és megmond mit ne csináljak?!

- Nem gondolod, hogy hagynom kellett volna, hogy azzal az idiótával smárolj?

- Hát nem érted?!-túrtam bele a hajamba, majd szorosan elé álltam és a szemébe nézve mondtam: - Semmi közöd hozzá! Hiszen semmi közöd nincs már hozzám sem!

- Ez nem igaz!-túrt bele ő is a saját hajába. 

A fenébe, én is így szeretnék beletúrni....! Jézus, ez most honnan jött?!

Léptem egyet hátra, majd a falnak ütköztem. A hideg fal olyan jó érzés volt, lehunytam a szemem és vettem pár mély levegőt. Mikor ismét kinyitottam, most ő jött veszélyesen közel.

- Mond el, hogy mit érzel a szíved mélyén!-kérte alig hallhatóan.

Csak pislogni tudtam ezen a váratlan kérésén. Mégis mit kéne mondanom?! Azokat az érzéseket elzártam már jó mélyre. Most meg azt kéri, hogy mondjam el neki a legmélyebb érzelmeim?

- Tudod .. én ..- zavarba jöttem, miközben a csillogó zöld szemébe bámultam. Elvesztem benne... Eszembe jutott minden eltöltött jó és boldog pillanat.
Azonban amikor pislogtam az a jelenet ugrott be, amikor szakít velem, amikor kidob, amikor összetöri a szívem. És ez az érzés jelenleg erősebb, mint bármely másik csodaszép pillanat.

- Tudod mit, Harry?! Elmondom én mit érzek .. utálatot! Utállak, amiért ezt tetted velem!-ismét püfölni kezdtem a mellkasát.- Utállak, mert összetörtél! De tudod mit?! Ez .. -mutattam itt a testemre.- és ez - most a szívembe.- soha többé nem lesz már a tiéd!

Azt hittem ettől megsértődik és itt hagy, de nem ez történt. Csípőjével a falnak szorította a testem, a kezével pedig a csuklómat szegezte oda. Majd husky hangon a fülembe súgta:

- Óóó drága Emily, magadnak hazudhatsz, de nekem nem tudsz! Tudom, hogy még mindig érzel valamit irántam.- egy kis szünetet tartott, addig pedig végig húzta az ajkait a fülemtől a kulcscsontomig.- Különben nem remegnél most a kezeim között. Nem kívánnád a csókom, és legfőképp nem verne olyan gyorsan a szíved.-mondta, amikor a nyakamon lüktető érre tette az ajkait.
Még egy utolsó pillantást vettem a szájára, ami az én számhoz közeledett, majd a szemeim elnehezültek és lecsukódtak. Komolyan azt hittem, hogy meg fog csókolni és az a durva, hogy hagytam is volna. Nem tudom, hogy a pia miatt, vagy amit mondott. De ez most már nem fog kiderülni, ugyanis nem csókolt meg. A szája csak súrolta az enyémet, majd ellökte magát tőlem és felnevetett:

- Látod?! Igazam van .. még mindig benned van a tűz, amit csak én tudok előhozni. Az a mitugrász Conorral meg sem közelítettétek ezt az érzést, amit most átéltél velem, ugye?
Őszintén szólva megvoltam zavarodva, pislogni és sóhajtozni tudtam míg Harry beszélt. Vártam, hogy történjen még valami, azonban ő elindult az ajtó felé.

- Harry?!-kiáltottam utána. De mit akarok neki mondani?! Azt nem tudtam.- Én ...

- Nyugi Em, nem mondom el senkinek, hogy megkívántál! Majd ha józanul is rájössz erre, akkor tudod merre találsz, addig pedig élvezd a bulid.-mondta, majd otthagyott.

Élvezzem a bulit?! Ezek után hogyan tudnám?! Asszem nagy pácban vagyok..." 

II. évad - Tizennegyedik rész: Look hot, be cold

◢◤ https://www.youtube.com/watch?v=K0X7u_mmREE ◢◤

Emily:

" Persze az élet nem állhat meg, azért mert a szívem igen. Így hát az őszi szünet utáni hétfő reggel ismét neki álltam készülődni, hogy suliba menjek. Semmi hangulatom és kedvem nem volt, ezért maradtam a fekete nadrág és pulcsi kombónál. A buszon ülve eszembe jutottak a szakítás utáni napok:
Sírás helyett az üres tekintet és a semmilyen hangulat jellemzett engem. Enni is alig akartam, egyszerűen csak aludni és nem törődni az élettel. Vagy amikor Zoe próbálkozott kicsalogatni a szobámból, de mondtam anyáéknak, hogy nem akarok senkit látni míg vége nem lesz a szünetnek. Ők még örültek is neki szerintem. Hiszen így a szobafogságot sem szegem meg, másrészt pedig úgy hiszik, hogy rossz hatással voltak rám a haverok. Kit áltatok, így is van! Nem is akarom őket látni! Főleg Őt nem!
Halkan elnevettem magam, ugyanis megérkeztünk a sulihoz. Hát ez fasza, most gondoltam arra, hogy nem akarom őket látni, erre biztos, hogy ma mind itt lesznek.
Mit sem törődve a gyomromban érződő hányingerrel lassan beléptem a bejárati ajtón. Minden oké!-fújtam ki a levegőt, majd lehajtott fejjel megkerestem a termünket.
Kémia terem - kémia óra. Hurrá! Harry mögöttem fog ülni, Aron mellettem. De várjunk csak .. lehet, hogy ha ma hiányzik valaki, akkor átülhetek oda. Ááá a francokat foglalkozom én velük! Le fogom szarni őket!
- Szia!-köszönt Aron, mikor lepakoltam mellette.
- Hello!-mondtam halkan, majd lehuppantam és egyből bedugtam a fülesem.
Fél szemmel láttam, hogy pár pillanatig nézett, majd egy nagy sóhaj kíséretében felállt és elment. Szerencsére, addig se kell más fele néznem.
Kellett nekem elkiabálnom! Néhány perc múlva ugyanis megérkezett Harry, Niall és Louis. Mindenki egyből rám kapta a tekintetét, de én azonnal elfordultam és felhangosítottam a zenét. Csak úgy üvölt a fülemben 5SOS száma, ami szinte kimondja a gondolataimat:

"...But now that I’m broken (...De most, hogy összetörtem)

Now that you know it (Most, hogy tudod)

Caught up in a moment (Megragadva a pillanatot)

Can you see inside? (Belelátasz?)

'Cause I’ve got a jet black heart (Mert koromfekete szívem van)

And there’s a hurricane underneath it (És egy hurrikán rejtőzik alatta)

Trying to keep us apart... (Mely próbál minket elválasztani...)"

De sajnos meg kellett szakítanom őket, ugyanis a tanár is belépett a terembe. Aron csöndben visszasétált mellém, majd én is felálltam és kiszedtem a fülhallgatót. Egy gyenge pisszegést hallottam mögülem. Gondolom Harry próbált szólni nekem, hogy forduljak hátra, de hát nem nagyon érdekelt. Így köszönés után leültem és elmélyedtem a kémei könyvben, mintha valami nagyon érdekeset olvasnék. 

Eltelt vagy félóra már, és alig vártam, hogy vége legyen, amikor  észrevettem, hogy Aron hátra fordul, majd vissza és a könyvemre ejt egy összehajtott papírt. Ránéztem, ő pedig egy fejmozdulással jelezte, hogy mögülem jött, Harrytől.
Legszívesebben beleolvasás nélkül összegyűrtem volna és visszadobtam voltam a padjára, de kíváncsiság erősebb volt, így hát szétnyitottam:

Jól vagy? 

H.

Ez most komolyan?!-majdnem felnevettem. Hogy a fenében tehet fel ilyen kérdést azok után?! Pff, nevetséges! Inkább nem is válaszoltam neki, hanem félbetéptem a lapot, majd Aron elé dobtam, hogy továbbítsa. Nem volt rá szükség, ugyanis meghallottam Harry hangját:
- Em, ne csináld!-suttogta.
Nem érdekel! Nem érdekel!-kántáltam magamban, majd így is tettem. Szép lassan kizártam magamból. Annyira elmélyültem, hogy a csöngő éles hangjától szabályosan megijedtem. Azonnal fogtam a könyveimet és a táskám, majd mentem is a szekrényemhez. Ott bele pakoltam a nem szükséges cuccaimat, majd elővettem a tesi zsákom. Ez után az történt, mint ami a filmekben szokott ilyenkor filmekben: becsuktam a szekrény ajtót és mögötte állt valaki. Uram atyám! Nem akarnak békén hagyni?!
- Em! Kérlek! Beszéljünk!-mondta Zoe.
- Miért?-kérdeztem hidegen, majd közbe elindultam az öltözők felé. 
- Hogy érted, hogy miért? Talán mert mióta haza jöttünk a rendőrségről, nem állsz szóba senkivel! Még a legjobb barátaiddal sem.
Meggyorsítottam a lépeseimet, hogy ne kelljen reagálnom, de ő tartotta az iramot és tovább beszélt:
- Azt megértem, hogy Harryékkel miért nem akarsz beszélni. Még azt is megértem, hogy nehéz volt a szakítás után. De Emily?! Miért kell minket is ellökni?-célzott magára és Aronra.
- Megérted?-álltam meg hirtelen.- Azt hiszed azzal, ki vagyok segítve, hogy megértesz?! Mondjuk jó neked, hogy te legalább érted ezt az egészet, mert én kurvára nem! Kibaszottul nem értem, hogy miért szakítottak velem? Hogy mégis miért lógtok még a nyakamon, mikor azt hiszem világosan látjátok, hogy semmi szükségem rátok!-mondtam hidegen, majd a meglepődött Zoet ott hagytam.
Berohantam az öltözőbe és szótlanul átöltöztem. Úgy döntöttem nem várom meg a tanárnőt, hanem mindjárt kimegyek a pályára és bemelegítésképp futok néhány kört. Ezért csak nem fog lebaszni! Igaz azért talán, hogy viszem a telóm, de muszáj közbe zenét hallgatnom, hogy ne halljam a gondolataimat. Elindítottam egy újabb 5SOS számot, majd sprintelni kezdtem körbe és körbe.
Egy éles sípszóra figyeltem fel. Sőt nem csak egy hangzott el, hanem kettő. Az egyik nekem szólt, a másik pedig a fiúknak. Hurrá! Ők is kijöttek a pályára.
- Emily! Látom már bemelegítettél!-mondta a tanárnő.
- Igen! Remélem nem baj.-futottam elé.
- Nem, de máskor kérlek szólj előtte.
- Rendben.-mondtam, majd a kinyújtott kezébe adtam a telefonom.
- Álljatok sorba és kezdjétek meg a nyújtást. Addig Emily hozz egy focilabdát!
Elfutottam a pálya szélén álló labdatartóhoz, majd válogatni kezdtem. Egyszer csak egy alak eltakarta a napot előlem. Miután választottam egy labdát, csak akkor egyenesedtem fel. Bár ne tettem volna, ugyanis Harry állt előttem mosolyogva.
- Jó volt a kilátás!-próbált poénkodni, de nem tudott még elmosolyogtatni sem. Csak megforgattam a szemem és menni készültem, de ő elkapta a karom.
- Mi van?-vakkantottam rá.
- Héé! Nem kell harapni! Csak érdekel, hogy vagy?!-mondta komoly arckifejezéssel.
- Szerinted?-kérdeztem gúnyosan.- Csodásan!-majd egy gúnyos mosoly mellé. És már ott se voltam.
Nem érdekelt, hogy őt is csak úgy tudtam lerázni, hogy elsiettem. De talán így megértik, hogy nem akarok velük beszélni. Komolyan ... legszívesebben felírtam volna a hátamra, hogy ma mindenki hagyjon békén!
Kezdett nagyon elegem lenni, hogy mindenki azért aggódik, hogy hogy vagyok. Akkor bezzeg senkit nem érdekeltem, amikor darabokra hullott a szívem, akkor csak még jobban átgázoltak rajtam. De már nem érdekelnek, nem érdekel senki!
- Oké, rendeződjünk kettő csapatba!-kiáltotta a tanárnő.
- Tanárnő?-szólt az egyik csaj néhány perc múlva.
- Igen?
- Ez így eléggé nem jó!
- Mire gondolsz Katy?
- Nézze meg az ő csapatukat és a miénket. Ők csupa olyanokból állnak, akik tudnak focizni. Nálunk elég kevés az ilyen.
- Hmm, ez igaz! Talán ha átrendeznénk .. vagy?!
- Vagy?-kérdeztem, ugyanis volt egy sejtésem mi fog következni.
- Tom!-szólt a fiúk tesi tanárának.- Kölcsön tudnád adni nekem erre az órára Liamet, Harryt és Zaynt?
- Persze!-intett.- Fiúk! Ma a lányoknál lesztek, futás!
- Mi történik?-kérdezte Zayn, mikor mind megérkeztek hozzánk.
- Srácok, azért hívtalak ide titeket, hogy erősítsétek Katy csapatát.
- Rendben!-mondta Liam, majd azonnal mosolyogva Katyhez sétált és dumálni kezdtek.
Harry rám nézett, hogy mit szólok én mindenhez, de csak a fagyos, leszarom arcomat láthatta.
- Akkor mindenki álljon be a kezdéshez!-majd gondolkodni se volt időm, már hangzott a sípszó.
Reflex szerűen futni kezdtem a labda felé, pontosabban a labdát birtokló ember felé. De  ő lepasszolta, így visszahátráltam védekezni. Amikor mi megszereztük, lepasszolták nekem, így tudtam támadni. Már majdnem a kapu előtt voltam, amikor a nevemet kiáltották a csapattársaim:
- Emily, mögötted!
Hátra sandítottam és láttam Harryt, ahogy sprintel felém. Egy pillanatra megugrott a szívem és még gyorsabban kezdett verni. Az adrenalin felszökött az egekbe, én pedig csak a kapura fókuszáltam. Próbáltam levegőhöz juttatni a tüdőmet, de olyan gyorsan rohantam, hogy csak apró zihálásokra futotta. Pont amikor megfelelő távolságra voltam a kaputól és lendíteni akartam a lábam, valaki oldalról becsúszott. Igaz, hogy teljesen labdát ért, de én úgy ahogy voltam teljes lendülettel átestem rajta.
- Emily, jól vagy?-egyből felugrott Harry, és nyújtotta a kezét.
- Normális vagy? Így becsúszni szerencsétlen lányra!-kiáltoztak vele a csapattársaim.
- Semmi gond.-tápászkodtam fel a segítsége nélkül.- Jól vagyok!-hazudtam, mert a térdeim eléggé fájtak. Próbáltam nem bicegve elindulni onnan, de Harry ismét utánam jött.
- Em?
- Mi az? Megint fel akarsz rúgni?-próbáltam, nem dühösnek látszani, de asszem a vörös fejem kezdett elárulni.
- Sajnálom! Tényleg nem kellett volna becsúsznom!
- Ugyan! Megszoktam, hogy csak fájdalmat tudsz okozni nekem.-mondtam újra lenyugodva jeges hangon.
Lassan kocogni kezdtem, és éreztem, hogy már nem fájnak annyira lábaim, így jeleztem a tanárnak is, hogy folytathatjuk. Következő időben, Harry a lehető legmesszebb futott tőlem. Kerülni próbált. De jól is tette. Egyszer kétszer Liammel kerültem kontaktba, de semmi komoly nem történt. Szerencsére! Mikor lefújták a sípszót, nem is érdekelt a végeredmény, csak hogy minél előbb az öltözőbe legyek.
- Egészségetekre!
- Köszönjük!-mondtuk sorban állás után, majd elkértem a telefonom a tanárnőtől és már futottam is átöltözni.
Miután végeztem, újra társaságot kaptam Harry személyében. Komolyan át kéne gondolnom azt, hogy  magamra írom, hogy nem akarok vele beszélni, vagy mi az Istent csináljak, hogy lekopjon rólam?! Szépen elhaladva mellette próbáltam tudomására adni, de persze ő leszarta.
- Oké, felfogtam, hogy nem akarsz látni, se beszélni velem, de képzeld nekem lenne mondandóm.-mondta flegmán.
Na álljunk csak meg egy szóra! Ő flegmázik velem? Mégis mi jogon? Ezt nem tudtam szó nélkül hagyni, így megálltam és szembe fordultam vele:
- Hallgatlak!

Pillanatra meglepődve, hogy belementem, de folytatta:
- Csak arra szeretnélek kérni, hogy amiatt ami történt .. öhm .. köztünk, ne a többiekre haragudj. Mármint ők nem tettek semmi rosszat, mert tudomásom szerint Zoekkal sem állsz szóba!
Várt, hogy válaszoljak. Bár nem kérdésként tette fel, de válaszoltam:
- Igen, így van!
- Szóval ne büntesd őket, az én hibám miatt! Csak ezt akartam mondani!-majd meg sem várva a válaszom, tovább sétált.
Pár pillanatig meg sem mozdulva álltam és emésztettem a dolgokat. Egyrészt igaza volt, hiszen ők tényleg nem tettek semmit ellenem. De másrészt, senkire nincs már szükségem, azt hiszem... Nem akarok újra bízni, hogy utána csalódni keljen. Jobb ez így! Egyedül, hidegen, semmit sem érezve!

II. évad - Tizenharmadik rész: Nem érzek semmit!

◢◤ https://www.youtube.com/watch?v=6GUm5g8SG4o ◢◤

Harry:

" Két vagy három kocsival vihettek be minket.  Egész úton próbáltam nyugtatni Emilyt, hogy minden rendben lesz, de az az igazság, hogy magam sem tudom, hogy minden rendben lesz e. Azt tudom, hogy nem emelnek vádat ellenünk, tehát csak 24 órát tartanak bent minket, amolyan tanulásképp. Viszont én inkább a szüleitől félek, tudom, hogy kapni fog, kapni fogunk, csak azt remélem nem fog kihatni ez a kapcsolatunkra. Mert mintha Em sírás közben, azt mondogatta, hogy elfognak tiltani egymástól a szülei. Nagyon remélem, hogy nem így lesz.
- Megérkeztünk! Szálljanak ki a járműből!-kiáltotta el magát a rendőr, majd bekísértek minket az őrsre. Mindegyikőnktől vettek ujjlenyomatot, majd bevittek minket a rendszerbe. Aztán egy szép kis cellába ültettek mind a nyolcunkat.
- Valaki szerintetek felhívta már a szüleinket?-kérdezte tőlünk Zoe.
Kintről a rendőr bekiabált, hogy már értesítve lettek mindenkinek a hozzátartozói, de elég ha a 24 óra leteltével jönnek csak értünk.
- Hogy vagy?-ültem Em mellé, majd átkarolva vártam a válaszát.
- Szerinted?-kérdezte dühösen. Oké, a szomorú fázisból átlépett a dühösben. Jobbnak láttam ha nem szólok hozzá, így csak átöltetem és hagytam had tombolja ki magát.
- Nem hiszem el, hogy ez az egész attól a szaros cigitől van. Ami a ti szaros ötletetek volt!-dühöngött, majd Liam szólalt meg:
- Befognád?-már majdnem oda szóltam neki, amikor Emily felkelt és pofán vágta. Hirtelen nem tudtam mit reagálni, mindenkinek tátva maradt a szája. Még Liamnek is. Em csak fogta magát, hátat fordítva nekünk, megállt a fallal szembe. Szerencse, hogy egy rendőr se látta, akkor lehetne magyarázkodni.
- Ez meg mi volt?-súgta nekem Aron úgy, hogy Em még véletlenül se hallja meg.
Minkét kezemet a levegőbe emeltem, olyan "nem tudom" módon. Liam is inkább leült és befogta a száját, nagyon is jól tette. Jobb ha nem provokáljuk Emet többet, úgy tűnik eléggé felzaklatta ez őt. Mondjuk megértem, de akkor is ilyet jobb ha többet nem csinál a rendőrségen.
Zoe oda állt mellé és váltott vele pár szót halkan, így nem hallhattuk őt. Hamar vissza jött, és azt mondta, hogy Em arra kérte, hogy ne szóljon hozzá senki egy darabig. Így tiszteletben tartva a kérdését, mindannyian leültünk, majd csöndben pihenni próbáltunk.

Miután letelt a 24 óra, kiengedtek minket. Zoe szülei haza vitték Aront és Louist. Liam és Zayn Niallekkel ment haza. Én pedig vártam Zoet, hogy együtt a szülei elé menjünk.
- Készen állsz?-kérdeztem.
- Nem igazán.-mondta, majd a kocsi felé ment, amiből csak az anyukája szállt ki.
- Jó estét!-köszöntem, mire Emily is.
- Azonnal szállj be a kocsiba!-mondta szigorúan az anyja, majd rám sem nézve ő is beszállt. Em felém fordulva megölelt és azt suttogta, hogy majd hívlak. Puszit adva a homlokára biztattam, hogy minden rendben lesz. Egy kis mosolyt erőltetett magára, majd miután beszállt az autóba elhajtottak.

Emily:

Egész úton egyikük sem szólt hozzám. Tudtam, hogy amint haza érünk mindkettőből kirobban a harag. Igazam is lett, amint a nappaliba leültünk, már kezdték is:
- Még is hogy képzelted ezt?-kérdezte apa, de nem is várt választ, anélkül folytatta.- Tudod, hogy milyen szégyen ez? Mindenki tőlünk kérdezgette ma, hogy igaz e, hogy füvezel? Meg hogy börtön be vagy?! Szégyelld magad!!
- Így van!-állt fel anya, majd járkálni kezdett.- El sem tudom mondani, hogy most mennyire haragszunk rád. Tudom, hogy a többiek miatt van ez. Hiszek benned, hogy magadtól nem kezdtél volna ilyesmivel. Igazam van?-nézett rám haragosan, de reménykedő tekintettel. Egy kicsit bólintottam, majd ő azonnal tovább folytatta.
-Látod?-vette át a szót apa.- Megmondtam, hogy azok a fiúk vitték bele ebbe. Neked és Zoenak több eszetek lehetett volna. Még ha csak Aron csinálta volna, de hogy ti lányok is?!
- Nem csak, hogy szobafogságot kapsz, hanem soha többet nem találkozhatsz azokkal a fiúkkal!-állt fel amikor is kimondta a legrosszabb dolgot amitől féltem.
- Apa! Neee!!-kiáltottam, de nem tudtam többet mondani, ugyanis a könnyeim elborították az arcom és a torkomban olyan erős fájdalmat éreztem, hogy nem tudtam beszélni sem.
- Ezt még azért beszéljük meg!- mondta anya apának, de apa egyből leintette.
- Nincs ezen mit megbeszélni! Mióta Harolddal jár, semmi jó nem származott belőle! Emlékszel a nyárra?!-tudtam, hogy itt a motorozásokra gondol, vagy amikor beszöktünk a suli uszodájába.
- Apa! Kérlek! Ő a barátom!-mondtam két sírás között.
- Hát most már többet nem! A szobafogság miatt úgy sem találkoztatok volna már többet, így pedig már nincs értelme járnotok!-mondta ki a kémény szavakat, miközben a szívem szakadt meg.
- Anya!-fordultam felé, aki csak csöndbe hallgatta apa szavait.- Anya! Mondj valamit! Kérlek! Mond meg apának, hogy ne kényszerítsen erre! Nem tudom megtenni! Kérlek! Szeretem őt!-térdeltem le a földre és már zokogni kezdtem.
Anya oda sétált mellém, felemelt és leültetett maga mellé a fotelba. Először átölelt, majd a fülembe suttogta, hogy sajnálom.... Tudtam, hogy vesztettem. Itt tudtam, hogy ez a sajnálom azért van, mert sajnálja, hogy nem tehet apa ellen semmit és sajnálja, de tényleg szakítanom kell vele!
- NEEEEEM!-kiáltottam fel, olyan hangosan, hogy mindketten meghátráltak. Felpattantam, majd az ajtó felé léptem.- Nem kérhetitek azt tőlem, hogy szakítsak Harryvel! Nem ő döntött a füves cigiről. Egyedül az én döntésem volt, hogy bele szívok. Egyedül csak engem lehet hibáztatni ezért. Neki semmi köze ehhez!
- Az istenit Emily! Talán nem ő vagy a többiek vették meg? Haaa? Nem lehetsz ennyire ostoba, hogy ne lásd az összefüggést. Igen, te vetted a kezedbe és te szívtál bele, de miattuk!-mondták felváltva és láttam, hogy itt már nincs remény, hogy valamelyiket magam mellé állítsam. Már nem maradt senki itthon, aki hinne nekem.
- Akkor sem teszem meg!-kiáltottam tovább, majd hátrálni kezdtem.- Akkor sem szakítok vele!-mondtam, mire apám már nyitotta a száját és kiáltotta, hogy ha ő azt parancsolja, akkor már pedig meg fogom tenni, mert hogy a lánya vagyok és blablabla. Nem hallottam a végét, ugyanis feltéptem a bejárati ajtót és futni kezdtem. Amikor hátra néztem azt láttam, hogy apa feje vörösre változott és tombol a dühtől. Anyám kétségbeesetten kapaszkodik a bejárati ajtóba, majd kiálltja, hogy jöjjek vissza azonnal! De nem tettem! Egyetlen egy helyre mehetek ilyenkor .. Harryhez.

Harry:

◢◤ https://www.youtube.com/watch?v=26bcRNifIOM ◢◤

Ezt nem hiszem el! Ki az, aki pont ilyenkor keres engem?!-gondoltam magamban, amikor épp felöltöztem a fürdés után. Szitkozódva az ajtó felé indultam, amikor kinyitottam egy alak vetődött rám és nagyon erősen szorítani kezdett. Ha már a zokogása nem lett volna ismerős, akkor az illatáról biztos kitalálom.
- Em? Drágám? Mi a baj?-kérdeztem miután eltoltam.
- Anyáék .. - zokogta. - Azt akarják .. hogy .. szakítsak veled!-szipogott a szavak között, majd újra hozzám bújt erősen.
- Hogy micsoda?-mondtam, majd a kanapé felé toltam. Leültünk rá, de ő újra az ölembe mászott és a vállamba bújt.
- Annyira sajnálom.-zokogott tovább. Sajnálja? De hát mit?
- Édesem!-szólítottam meg, hogy hagyja abba a sírást.- Nem kell neked sajnálnod semmit! Én vagyok az, akinek bocsánatot kéne kérnie. Nem lett volna szabad megvennem azt a szart. Most miattam vagyunk bajban. Kérlek, ne haragudj rám!
- Én nem haragszom!-mondta rám nézve, mire nagy kő esett le a szívemről. Voltak olyan percek, amikor azt hittem, hogy komolyan haragszik rám.
Pár percig csöndben voltam, miközben ringattam az ölemben, hogy a sírása végleg abba maradjon. Amikor megtörölte a szemét, suttogni kezdett:
- Elszöktem otthonról! Pontosabban elrohantam, amikor azt mondták, hogy szakítanom kell veled!
- Hogy micsoda?-toltam el magamtól egy kicsit.- Em, így még nagyobb bajba kevered magad! Haza kell menned!-mondtam neki szomorúan. Hiszen tényleg az voltam, már csak azért is mert az elmúlt 10 percben zokogni láttam és ilyennek őt még soha nem láttam. Meg az a gondolat, hogy most még nagyobb bajban van, és ez is megint miattam. Nem bírtam már, hogy ennyi fájdalmat okozok neki.- Haza kell menned!-ismételtem meg magam.
- Mi? Dehogy megyek!-pattant fel az ölemből, majd zaklatottam hadonászni kezdett a karjaival.- Ha haza megyek ismét lebasznak és arra kérnek hogy szakítsunk, de én arra nem vagyok képes!-csuklott el a hangja.
- Tudom kicsim! Én sem akarom! De mit tehetnénk? Nincs más választásunk! Nem maradhatsz itt örökre! Tudják, hogy ide jöttél szerintem, bármelyik pillanatban ránk törhetik az ajtót és akkor még nagyobb bajban leszünk, mind a ketten. Ha haza mész és megmondod neki, hogy csak azért jöttél át, hogy ne telefonban keljen szakítanod és, hogy eltudj tőlem búcsúzni, akkor ezért nem kapsz ki. Hidd el, ez beválhat!-nyeltem egy nagyot ezek a szavak után, próbáltam nem könnyezni. Fájtak a szavaim, de nincs más választásunk. Ő tátott szájjal meredt rám néhány hosszú pillanatig.
- Ezt akarod?-kérdezte higgadtan(?) egy örökkévalóság után.
- Nem akarom Emily! De ezt kell tennünk!
- De .. de megoldhatjuk! - dadogott, láttam rajta, hogy fáj amit mondok. A francba bele, engem is bánt, hisz egyszerűen olyan, mintha kitépném a saját szívem, de nem tehetek mást. Nem akarom, hogy még rosszabb legyen neki, mint amilyen most a helyzet,
- Nem tudjuk... Emily, szeretlek!-fogtam meg a kezét, majd elé állva szemébe nézve, mondtam ki az utolsó mondataimat.- Örökké szeretni foglak! De nincs más lehetőségünk! Kérlek, most menj! Menj haza, és mond el, hogy megtetted, szakítottál velem. Oké? ... Hallassz engem Emily?-kérdeztem, majd meglóbáltam előtte a kezem, ugyanis csak üveges tekintettel bámult. Mikor pislogott egyet, egy kövér könny folyt le az arcán .. szép lassan.
- Khm .. -köhögött egyet, majd így szólt:- Akkor vége? Ennyi volt?
Tudtam, hogy ő nem akarja ezt kimondani, nekem pedig muszáj lesz:
- Igen! Ennyi!-ettől a két szótól olyan mély fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha agyon vertek volna.
Emily szó nélkül elengedte a kezem, majd kifutott a lakásból.
- Szeretlek!-ezt suttogtam még mielőtt térdre rogytam, és sírni nem kezdtem.
Igen, bevallom. Sírtam! Sírtam, mert elvesztettem őt. Sírtam, mert az én hibámból, és sírtam mert én szakítottam vele. Tudtam, hogy ő erre sosem lenne képes, ezért nekem kellett megtennem helytette, hogy jó legyen neki! Csak is miatta tettem, hogy megvédjem őt, mert szeretem!

Emily:

Áú, áú, áú! Fáj! Nagyon fáj! A szívem .. darabokra tört! Jó néhányszor lenéztem a mellkasomra, hogy kívülről komolyan nem látszik semmi seb és, hogy mennyire erős fájdalmaim vannak. A mellkasom csak fel alá süllyedt rohadt gyorsan, szerintem pánik rohamom lehet vagy valami hasonló. De a szívem környékén semmi nincsen, se vér, se darabok. Semmi nem látszik abból, hogy Harry most szakította szét a szívem. Most döfött belém egy kést és még sorolhatnám, hogyan bántott meg azokkal a szavakkal?! VÉGE? Komolyan? Azért mentem hozzá, hogy ne legyen vége! Azért szöktem el otthonról, hogy valamit kitaláljunk .. hogy megoldjuk .. hogy hazudjunk .. hogy mondjuk azt, hogy szakítottunk aztán titokban összejárunk, vagy bármi csak ne keljen szakítanunk. Erre mi történik, ő szakított velem? És miért? Hogy nekem jó legyen? Hát nem érti meg, hogy ez így kurvára nem jó nekem? Ez így kurvára szar, bassza meg! Ez így kibaszottul fájdalmas!!! Nem bírom tovább!-mondtam, amikor megálltam a futásból, majd a térdeim megtámaszkodtam. Ez nem volt jó ötlet, mert a fejem így lelógott és nagyon megfájdult .. elkezdtem szédülni. Attól féltem, hogy elájulok, így újra felegyenesedtem, majd lassan be szívtam és ki fújtam a levegőt. Próbáltam lenyugtatni magamat valahogy, mert nagyon féltem, hogy komolyan elájulok az utca közepén. Lassan megindultam a járdán, egy lépést a másik után, közben pedig ismét be szívtam, majd kifújtam a levegőt. Kezdtem megnyugodni, amikor felnéztem már a házunk előtt voltam ...
Az elkövetkező pár perc, olyan volt mintha kívülről láttam volna magam. Semmit nem érzékeltem a külvilágból, csak azt láttam, hogy bemegyek, anyáék aggódva felpattantak, megöleltek, majd apa szidni kezdett, anya hálát adott az égnek, hogy jól vagyok. Aztán tátogni kezdtem. Nem tudom mit mondtam, de miután végeztem fogtam magam és felmentem a szobámba.. Útközben visszanézve láttam, hogy anyáék megölelik egymást, majd mosolyogva dolgukra mennek. Fent a szobámba, azonnal lefeküdtem az ágyra, párnámat magamhoz szorítottam és lehunyva a szemem vissza emlékeztem az utóbbi néhány percre. Valójában megtörtént .. tényleg megtettem. Azt mondtam a szüleimnek, amit Harry mondott: hogy azért mentem át, hogy személyesen szakítsak vele, ami meg is történt úgyhogy megnyugodhatnak, már nem maradt semmim, és senkim. Így a szobafogság nem fog nagy fájdalmat okozni nekem. Ez után pedig ott hagytam őket, és itt vagyok a szobámba barátok és pasi nélkül. Egy magamban, kisírt szemekkel, duzzadt torokkal, fájó fejjel és egy nagy ürességgel a mellkasomban. Azt hiszem a szívem nem darabokban van, hanem végleg eltűnt. Ugyanis nem érzek már semmit. Az égvilágon semmit sem!"