2014. április 19., szombat

Tizenhetedik rész: Aludj velem! (+16)


◢◤ https://www.youtube.com/watch?v=wrNTOo4KH8c ◢◤


Sziasztok! :) Amint látjátok sikerült időben egy +16os részt hoznom. Eléggé kifejtettem szóval, aki nem akarja az ilyet olvasni, az ne olvassa! (Csak gondoltam szólok előre!) Remélem tetszeni fog majd, és nem csalódtok az írás/megfogalmazás vagy a történések miatt. Várom a véleményeteket oda lent, ami remélem több lesz mint 10, hiszen most majdnem egy egész hét lesz rá.
Jó olvasást. x


Emily:

" Nem tudom mi ütött belém .. még sosem vittem fel fiút a szüleim tiltása ellenére. De most eszembe se jutott, hogy ez tilos. Eszembe se jutott, hogy egy kanos fiú jön utánam, aki bármit megtehet velem, hiszen jóval erősebb nálam. Egyedül a lüktető szívemmel foglalkoztam. Agyamat kikapcsoltam, és csak az ösztöneimre hagyatkoztam. Akartam ezt, akartam, hogy feljöjjön a szobámba, akartam Harryt. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, ránéztem, és az ő szemeiből is kitudtam olvasni azt, hogy akar engem. Elmosolyodott, majd így szólt:
- Gyere ide, bébi!-közben hívogató mozdulatot csinált az ujjával.
Elnevettem magam, majd rárontva ledöntöttem az ágyra, és vadul csókolni kezdtem.
Kezei pólóm alatt a derekamat szorították erősen. Lassan eltávolodtam az ajkától, és az arcát kezdetem el puszilgatni. Majd végig a nyakán a pólója széléig.
- Vedd le rólam!-hallottam meg rekedt hangját, miután megálltam a puszilgatással.
Kicsit remegő kezekkel áthúztam a fején, majd elhajítottam. Mikor végig néztem tetovált felsőtestén beharaptam a számat. Kibaszottul jól nézett ki. És itt van alattam, most csak az enyém. Azt tehetnék vele, amit csak akarok. De vajon meddig?! Ma este csak?! Vagy ezentúl mindig?! Amikor az egyik kezével felém nyúlt, és kiszedte a fogaim közül az ajkamat, akkor vettem csak észre, hogy vérzik.
- El fogsz vérezni!-susogta, majd felült, és beszívta az alsó ajkam.
Szemrebbenés nélkül nyelte le a vérem, majd felvette a 'szexisten' mosolyát és csak bámult. Amikor már nem bírtam tovább, ismét hanyatt döntöttem, és rámásztam.
Olyan mintha én lennék a részeg, mindig úgy ugrok rá. De hiába, én is akarom legalább annyira, mint ő engem. Nyelvem újra utat tört a szájába, és feltérképeztem belülről. Most már a kezeim a meztelen vállát és mellkasát simogatták. Csípőmet egyre közelebb és közelebb dörgöltem az ő érzékeny pontjához.
- Te kis vadmacska!-nyögte két csók között.
- Grrr!-karmoltam a levegőbe viccből.
Ezt a helyzetet kihasználva elkapta a vállamat, és erősen maga alá gyűrt.
- Basszus!-káromkodtam, hiszen váratlanul ért.
- Most már én irányítok!-miután ezt kimondta egyszerűen lekapta rólam a felsőt, és elhajította.- Baszd meg! Nincs rajtad melltartó?
- Aludni készültem ma már!-mondtam halkan, mire izzó szemekkel rám nézett.
Hirtelen közel hajolt hozzám, miközben a kezeibe markolta a mellem. Nem éreztem még ehhez fogható érzést. Pont a kezeibe illetek a melleim, és ahogy finoman masszírozni kezdte... mennyei volt. Nyelvével a nyakamat végig nyalta, majd egy megfelelőnek vélt ponton elkezdte szívni.
- Aaahw! Nee! Ez megfog látszani!-tiltakozni próbáltam, de annyira nagyon jól csinálta, hogy nem lett valami meggyőző.
- Az a lényeg!-kacsintott rám, majd újra a nyakamnak esett.
Mikor végzett vele, elindult lefele .. melleimet kezdte el csókolgatni. Becsukott szemmel próbáltam nem gondolkozni. Nem realizálni a dolgot, hanem csak élvezni. Persze néha beugrott, hogy ezt nem kéne csinálni, ez nem helyes. De az ügyes szája által hamar elfelejtettem ezeket a kételyeket. Amikor megéreztem a bimbómon körözni a nyelvét, felnyögtem. Elsőre megtalálta a gyenge pontjaimat. Lejjebb haladva végig csókolta a hasamat, majd akadályba ütközött.
- Hmm, ennek mennie kell!-mondta, majd édesen felnézett rám.- Szabad?
- Nem is tudom Harry..-kezdtem el kicsit hezitálni.
- Mi a baj?-nézett rám aggódva, viszont a szemei már régen máshol jártak. Kétszer olyan sötétek lettek, mint előtte volt.
- Kicsit szégyenlős vagyok.-mondtam a legegyszerűbb félelmem.
Nem hazudtam neki, hiszen tényleg az voltam. De ennél voltak sokkal nagyobb problémáim. Nem akartam azokat felhozni, hiszen egyrészt nincs itt az ideje megbeszélni - főleg úgy, hogy ő részeg. Másrészt pedig, már ezerszer megbeszéltük, hogy csak barátok vagyunk extrákkal. És hát ez egy extra, nem?!
- Várj!-mondta, majd lazán felpattant, és rám terített egy lepedőt.- Most már levehetjük?-mosolygott szemtelenül.
Nekem is nevetnem kellett, hiszen ezt gyorsan megoldotta. Mikor közel mászott hozzám, kihúztam a kezem a takaró alól a nadrágommal együtt. Meglóbáltam, majd eldobtam. Erre már ő is hangosan felnevetett.
- Ne izgulj bogárkám! Jó lesz!-csókolt meg a fülem mellet, majd ő is bebújt a takaró alá.
Mikor a jobb kezét a hasamról egyre lejjebb csúsztatta, mélyen a szemembe nézett. Annyira megigézett a tekintetével, hogy már csak azt vettem észre, hogy a bugyimat félre húzva finoman megérintett.
- Harry!-nyögtem a nevét, pedig még semmit nem csinált.
- Mondjad drága!-hangzott el az a mondat, amit a telefonba is mondott.
- Részeg vagy?-böktem ki váratlanul, mire egy pillanatra lefagyott. Viszont hamar felvette a féloldalas mosolyát, és így szólt:
- Megrészegítettél!
- Óóó basszus, basszus!!!!-nyögtem fel azonnal, ugyanis hirtelen elkezdte gyorsan dörzsölni a csiklóm.
- Érezd Emily, érezd!-suttogta erotikus hangon a fülembe.
- Érzem!-egyre gyorsabban vettem a levegőt, majd amikor a nyakamat kezdte el csókolni, nagyon közel éreztem magam az orgazmushoz.
- A-a! Még nem, bébi!-lassította le az ujjait, majd elvette.
- Neee!-fogtam meg a csuklóját, és vissza akartam rakni.
Ő azonban egyszerűen lefejtette kezemet, majd egy kéz csók után leszorította magam mellé.
- Megakarlak kóstolni!-súgta, majd eltűnt a feje a takaró alatt.
Hasamat apró puszikkal hintette be, míg végül oda nem ért. Gyorsan lehúzta a bugyim, majd a nyelve hegyével megbökte a csiklómat, felkiáltottam. Eszméletlenül váratlan, furcsa, de még is jó érzés volt. Aztán lassan, érzékien nyalni kezdett.
- Ó igen! Csináld, csináld!-szorítottam meg a takarót magam mellett.
- Emily!-duruzsolta Harry, majd egy ujjat éreztem a bejáratomnál.
Finoman felcsúsztatta a mutatóujját, miközben puszilgatni kezdte a csiklóm. Hátam ívbe feszült a hirtelen érzésre.
- Megpróbálom kettővel!-mondta Harry, majd óvatosan felhelyezte a második ujját is.
- Istenem!-nyögtem az élvezettől.
Nyelvével erősen dolgozni kezdett a csiklómon, miközben ujjaival pumpált.
- Annyira .. nagyon .. közel .. vagyok!-lihegtem egyesével a szavakat.
- Gyere Emily! Élvezz nekem!-motyogta, majd megszívta a csiklóm, miközben az ujjait megforgatta bennem.
- Harry!!!-nevét kiáltva élveztem el.
☺ | via Tumblr
Fejem vissza esett a párnára, majd hangosan lihegni kezdtem. Pillanatok vagy talán percek teltek el, amikor kinyitottam a szemem, és Harry mosolygós - és talán már józan - arcával találtam szembe magam.
- Eszméletlen volt!-mondta ki azt, amire gondoltam, majd megpuszilta a számat.
- Nagyon..-lihegtem még mindig.
- Használhatom a fürdőt?-kérdezte váratlanul.
- Persze. Arra van.-mutattam az utat a kezemmel.
- Köszi.-mondta, majd kiszállt az ágyból, és magamra hagyott.
Úristen! Én most komolyan hagytam, hogy Harry ki.. kinyaljon?! Basszus! Basszus! Basszus! Ez elég durva volt. Mármint nem durva, mert isteni volt. Csak hát nem is járunk, meg semmi. Jézus, meztelen vagyok!-néztem a takaró alá. Gyorsan magamra húztam a pólóm, és megkerestem a bugyim, amit Harry a takaró alatt hagyott. Ágyat kicsit rendbe szedtem, majd ismét bemásztam a lepedő alá. Nem tudtam azon gondolkodni, hogy Harry vajon mit csinál a fürdőben. Mert egyfolytában a lent lüktető testrészemen járt az eszem. Hagytam, hogy valaki megérintsen ott. De milyen jó is volt?!
- Minden oké?-kérdezte az ajtófélfának támaszkodva Harry.
- Persze. Jól vagyok.-mondtam kedvesen, majd elnéztem, mert nem akartam megbámulni őt.
- Azt hiszem, akkor én..-kezdte, majd magára húzta a felsőjét.
- Mi?! Nee, maradj!-tiltakoztam rögtön.
- Tényleg?-kérdezett rá meglepett arccal.
- Aham. Aludj velem!-rántottam meg a vállam, hogy ne tűnjön annyira nyálasnak.
- Biztos ez?-kérdezte, de már mosolyogva.
- Igen.-mondtam, majd kitártam magam mellett a takarót.
- Jól van.-mondta, majd olyat tett amire nem számítottam: letolta a nadrágját, és közben levette a felsőjét.
Azt hiszem tátott szájjal bámulhattam, mert így szólt:
- Mi az? Boxerben kényelmesebb aludni.
Én csak oldalra fordultam, és megvártam, amíg befészkelni magát mellém. Egymással szembe feküdtünk, és egymás szemeibe bámultunk. Majd amikor zavarni kezdett a csönd, megszólaltam:
- Holnap emlékezni fogsz erre?
- Hát persze Em.-simított végig a kezével az arcomon.- Ezt sosem fogom elfelejteni.
Jaaaaj! Erre megdobbant a szívem .. talán túl hangosan, ugyanis Harry így szólt:
- Na gyere ide!-tárta szét a karjait, mire én közelebb bújtam hozzá.- Feküdj nyugodtan rám!-mondta, majd a fejem a mellkasára hajtottam.- Most már aludjunk!-puszilt bele a hajamba.
- Jóéjt!-mondtam a mellkasára, majd én is megpusziltam azt.
Nem tudtam olyan hamar elaludni, mint Harry. Egyfolytában azon járt a fejem, hogy akkor most mi mik vagyunk egymásnak?! Gondolom, vagyis csak sejtem, hogy nála ez semmit sem változtatott meg a kapcsolatunkban. Vagyis még mindig barátok vagyunk extrákkal. De én lány vagyok - jó kifogás, nem?! -, vagyis nekem ez többet jelent, mint egy extra. Nekem ehhez érzések kellenek. És talán ma este éreztem valamit. Éreztem a vágyat, a szenvedélyt Harry iránt. Pedig ezeket nem egy barát iránt szokás érezni. Ezeket egy olyan személy iránt lehet érezni, aki jóval többet jelent, mint egy barát. Akkor vajon Harry is többet jelent nekem, mint egy jó barát?!-ezekkel a gondolatokkal merültem álomba a karjai között."

29 megjegyzés:

  1. Juuujj....Nagyon tetszett :D nagyon szeretem ahogy leírod a történetet mert nagyon életszerű és teljesen bele lehet merülni... Nagyon nagyon jó *-*

    VálaszTörlés
  2. Baz*eg ez kib*ott jó lett *o* hű....több ilyet! XD Nagyon tetszik! De ez komoly! Nagyon nagyon nagyon jó!! Istenkirály vagy :D Viszont lehetne egy kérésem? lassan én is elérkezek majd egy ilyen részhez...és az is Harryis blog meg Zaynnes....és az a baj hogy én nem tudok ilyeneket írni. És ha te is benne vagy akkor segítenél nekem? Csak egy igent vagy egy nemet kérnék.... de a részre visszatérve......még mindig sokk hatás alatt vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :)) segítek szívesen csak elég szűkös az időm :s szóval ha linkeled a blogod, meg esetleg adsz egy fb elérhetőséget ott megbeszélünk mindent . :) :*

      Törlés
  3. Huuu *.*
    Nagyon jo resz lett :-D
    Koviiit ;-)

    VálaszTörlés
  4. Aztaaaa.*----* imádooom.:) Köviiit.:DD

    VálaszTörlés
  5. Amazayn!!!:) :* Te gyönőrűen írsz!!:D Azzal a sok giffel még jobban átélem!!Remélem lesz +18-as!!! :* Sok giffeeell!! :D Gyorsaan kövíít!! :) pussziii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gyönyörűen .. ez kedves :)) tervezek +18as részt ;) és ha találok hozzá megfelelő giffeket rakok bele .. :P :**

      Törlés
  6. Nagyon jo.tegnap este találtam rá erre az oldalra :) egy.kicsit beleolvastam és megtetszett..:) nagyon :* ezért elolvastam az elejétől :) :3 nagyon jól fogalmazódik meg a gondolatod:) nagyon jól át lehet élni:) siess a kovivel :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :)) próbálom, úgy megfogalmazni, ahogy akkor én átélném :D nem ilyen költőien meg stb. :D hanem csak lazán ;) igyekszem :*

      Törlés
  7. Eszméletlen ahogyan írsz :) ahogy a szavakat használod es sugallod a dolgokat teljesen szerezhető :))) a gif ekrol ne is beszéljünk ) irtó ügyes vagy csak így tovább :)) imadom ezt a blogot :) várom a következő részt ;)
    Ha van mas blogod linkeld lecci szívesen olvasnám azt is :)))) K. xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaaaj köszönöm :))) örülök, hogy tetszik, igyekszem :3
      ezt már bejeztük: http://5ways1directionfanfiction.blogspot.hu/
      ezt pedig egyik bnőmmel írjuk: http://harryandlouissexualfanfiction.blogspot.hu/

      Törlés
  8. nagyon jooo :D sztem is legyen 18+ as :D

    VálaszTörlés
  9. Basszus ez nagyon jó*------* A gifek pedig..... nem mondok semmit :D Hamar a kövit <33

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jo.várom a kövit:))))

    VálaszTörlés
  11. Imádom nagyon jól írsz gyorsan a kövit!!!!!!!!:)

    VálaszTörlés
  12. Szia!Meglepi nálam!
    http://nevessszeress.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  13. Basszus ez nagyon joo lett...en imádom egyszerűen szupiiii:)))) ^.^
    Es nagyon jol leírtad az egeszet*.*
    Hamar koviit '.'

    VálaszTörlés
  14. Juuuj nagyon siess a kovetkezo resszel es legyen hosszab! :) en is egyet ertenek a +18as resszel.tetszett h leirtad az esemenyeket :))

    VálaszTörlés
  15. Nagyon jó imádom:) siess a kövivel;) mikor jönn?:)

    VálaszTörlés
  16. Csak annyit írok hogy IMÁDOM <3<3<3<3

    VálaszTörlés
  17. Mikorra várható uj rész? :)) mar nagyon izgatott vagyok :) imadom xxxx

    VálaszTörlés
  18. Mikor jön a kövi rész?:) imádom xx

    VálaszTörlés