2014. november 12., szerda

Huszonkilencedik rész: Csodálatos reggel! (+18)


Sziasztok! Bocsánatot szeretnék kérni a csúszásért. Nem magyarázkodom, egyszerűen minden összejött. Viszont hoztam nektek egy hosszú +18as részt - pár giffel! (Kárpótlásképp ;) Zenéről annyit, hogy aki hallgatja hozzá, annak mondanám, hogy lesz benne kettő olyan, ami ahhoz a részhez illik. Hallgassatok abba is bele. :) Remélem tetszeni fog és kapok néhány komit hozzá. Jó olvasást.x

Emily:

" El sem hiszem, hogy egy ilyen helyen ilyeneket csinálok. Teljesen biztos vagyok, hogy ez mind a pia hibája. Annyira sokat ittam - ittunk, hogy ezért akarjuk egymást levetkőztetni a mosdóban. Mikor Harry a kulcscsontomat nyalta végig, ráébredtem, hogy talán ezt nem itt kéne folytatni. De várjunk csak! Akarom én ezt folytatni? Hiszen én még nem voltam senkivel. Viszont Harry nagyon bejön és vele simán megtenném. Eddig mondjuk csak az volt a gond, hogy nem járunk. De most már ez se gond, hiszen a barátnője vagyok. Hű de jó ezt kimondani, hogy a barátnője! Bár nem tudom, hogy ő tudja e, hogy szűz vagyok, de most ez a legkisebb gondom. Hogyan állítsam le a már-már bugyimba nyúló Harryt?
- Harry!-toltam rajta egy kicsit, bár nem akart nagyon mozdulni.
- Hmm?
- Harry? Baby?
- Mondjad édesem!-mondta, majd ismét csókolgatni kezdett.
- Menjünk innen.-súgtam a fülébe, majd megharaptam.
- Huuh!-lépett egyet hátra és megrázta a haját.- Igazad van, bocsi. De annyira feltüzeltél!-nézett le a nadrágjára, ami majdnem szétrepedt.- Gyere!-lesegített a pultról, majd mielőtt kinyitotta az ajtót, magához húzott és azt mondta:- Remélem kibírom hazáig!
Én csak felnevettem erre, majd gyorsan feltűnés nélkül kislisszantunk a mosdóból. Miközben az asztalunkhoz mentünk a cuccunkért, megszólalt egy elég erotikus zene.
- Uhhh! Táncolunk?-kérdeztem rá azonnal.
- Biztos nem! Különben itt fogok eldurranni!-mondta Harry poénkodva. Mármint szerintem viccnek szánta. De lehet jobb lenne ha inkább haza sietnénk. Mármint Harryhez gondolom, hiszen hozzánk nem mehetünk.
Harry megállt Mattek mellett és elmagyarázta mi a szitu. Próbáltam nem belegondolni, hogy most mindenki megtudja, hogy miért megyünk el. Ezért inkább gyorsan össze szedtem a cuccom, majd Harry mögé álltam. Még szerencse, hogy Zoe nem volt itt. Nem bírtam volna elmondani, hogy hova és miért megyünk. Fiúknál ez könnyebben megy szerintem. Bár Mattek furcsán mosolyogtak, de gondolom ez jó jel volt. Míg Matt hátra nyúlt egy sörért, Harry közel hajolt hozzám és bele súgott a fülembe:
-"I wanna take you home and show you I'm the best."-a dalból egy részletet.
Nem igazán tudtam erre mit kéne mondani, ezért csak egy gyors csókot nyomtam az ajkaira, majd elfordultam mert zavarba hozott az a gondolat, hogy most tényleg megtesszük. Végre kifele indultunk a bárból, belém már egy csepp alkohol sem fért volna, de Harry még jó ízűen itta a sörét. Bár úgy tartják a fiúknál ez olyan, mint nálunk a narancslé, bárhol bármikor jól esik. Hívott egy taxit, ami néhány perc múlva már ott is volt. Beültünk hátra, majd kérdezés nélkül lediktálta a saját címét. Először azt hittem, hogy közel akar húzni magához, de amint egy kicsit a lábaimat felemelte, tudtam, hogy az ölébe akar ültetni. Előre néztem a sofőrre, aki egyáltalán nem foglalkozott velünk, ezért kicsit szégyenlősen ugyan, de beleültem Harry ölébe. Hátamat neki támasztottam az ajtónak, a lábaimat pedig elnyújtottam az ülésen. Először csak a vállamra dőlt, viszont amikor megszólalt Justin Timberlake izgató zenéje a rádióból az csak olaj volt a tűzre. Gyengéden csókolgatni kezdett ott ahol hozzám fért. Előröl talán úgy tűnhetett, mintha csak pihentetné a vállamon a fejét illetve a kezét az ölembe. De ami valójában történt, az már súrolja a nyilvános szemérmetlenkedést. Ugyanis a nyakamat szívta miközben a vékony koktél ruhámon keresztül simogatott ott alul. Nem tudtam nem élvezni, hiszen a pia és ez a zene elnyomta azt a tudatos részemet, ami azt ordítja, hogy 'egy taxiban vagy, állj már le!' De nem érdekelt, megfogtam Harry állát és forrón megcsókoltam. Nem bírom ki hazáig!-ezt tudtam ki olvasni a tekintetéből. De nem akartam, hogy ennél rosszabbul érezze magát, ezért nagy nehezen lemásztam az öléből és mellé ültem. Összekulcsoltam a kezünket, majd kibámultam az ablakon. Muszáj lehűteni magunkat, hiszen félelmetes már ez az egész vágy köztünk.
Végre megérkeztünk a lakása elé. Gyorsan kifizette, majd olyan sebesen húzott ki a taxiból, hogy majdnem elestem. Lakáskulccsal se bajlódott sokat, mint ahogy a lányok szokták. Feltépte az ajtót, majd amikor beléptem én is, szinte velem együtt csukta be. Kezeimet neki feszítette a kemény lapnak, majd durván, kiéhezetten megcsókolt.
- Ha .. Harry menjünk fel.-lihegtem.
- Igaz! Jó ötlet!
Mire felértünk a lépcsőn, rajta már nem volt se cipő se póló. Amikor a szobájába léptem és körülnéztem, azt vettem észre, hogy már a nadrágját veszi le. Teljesen felé fordultam, majd mosolyogva vártam, hogy végezzen. Kisebb botladozás útján sikerült megszabadulnia minden ruhától, kivéve a boxerétől. Bár nem értem, hogy azt minek, hagyta magán, hiszen boxer ide vagy oda, minden látszott teljes mértékbe. Viszont amikor elindult felém, azt hittem megcsókol vagy ilyesmi, ehelyett leült az ágyra és így szólt:
- Most te jössz!-majd kacsintott egyet.
Oké, én azt hittem, hogy ilyenkor a párok egymást szokták levetkőztetni. De ha nem hát nem. Lassan letoltam magamról a koktél ruhámat, majd amikor a földre hullott kiléptem belőle. Csak a fekete csipkés fehérnemű szettem és a magassarkúm volt rajta.
- Azta kurva! Rettentő szexis vagy!-mondta mély rekedt hangon.
Elkapta a kezem, majd magára rántott. Mielőtt felhúztam a lábam, lerúgtam magamról a cipőimet, majd a lábai két oldalára térdeltem. Óvatosan ráültem a csípőjére, ami egy hangos nyögést váltott ki mindkettőnkből. Nem tudtam, hogy most konkrétan mit kéne csinálnom. De lassan mozogni kezdtem, ami számomra nagyon jó érzés volt. Mikor belemarkolt a csípőmbe, és erősebben lökni kezdte magát, tudtam, hogy ez neki is nagyon jó érzés. Lehajoltam hozzá és csókolgatni kezdtem a mellkasát.
Mire észrevettem a keze már ki is csatolta a melltartómat. Lehúzta rólam, én pedig a mellkasához bújtam.
- Ugye nem szégyenlősködsz?-mondta, miközben a mutatóujjaival a bordáimat simogatta.
- De!-mondtam halkan.
- Jaaaj drágám, előttem nem kell!-adott egy puszit a homlokomra, majd átfordított és fölém térdelt. Kezeimet leszegezte mellém, majd beléjük kulcsolta az övéit. Így már semmivel nem tudtam eltakarni a melleimet.
- Csoda szépek!-bókolt, majd elengedte a kezem, és csókolgatni kezdte őket. Azonnal elszállt a szégyenlősségem, és színtiszta vágy keletkezett helyette. Homorítottam mert annyira jó érzés volt. A csípőmet pedig szintén felfele löktem, hogy érezzek már ott is valamit. Egyre lejjebb és lejjebb halmozott el csókokkal és talán szívás nyomokkal is. Amikor az utolsó akadályhoz ért, nem kérdezett semmit, egyszerű mozdulattal lerántotta rólam azt a kis anyagot.
- Hé!-mondtam meglepődve.
- Jobban tetszel enélkül.-fogta majd eldobta a sötét szobában.
Először végig puszilta a combomat -gondolom kínzáskép- majd végre rátalált a nyelve a csiklómra. Istenien bánt vele. Hamar megéreztem magamban az egyik majd a második ujját. Nevét nyögve ficánkoltam alatta. Majd hirtelen kihúzta az ujjait, és a szekrényhez ment, ahonnan egy óvszerrel tért vissza. Akkor tudatosult bennem két dolog: 1. még nem mondtam meg neki, hogy szűz vagyok, 2. még mindig részegek vagyunk. Ezt így lehet, hogy nem kéne. Mármint akarom, de az első ne részegségből legyen. De inkább úgy döntöttem ezt Harryre bízom. És inkább az elsőt mondom el. Mikor ki akarta bontani a csomagot, mellé ültem és lefogtam a kezét. Ő meglepődött arccal rám nézett.
- Öhm Harry,-jöttem zavarba.- én még nem csináltam. Mármint érted .. még szűz vagyok.
Mintha egy pillanatra düh villant volna meg a szemébe, majd fölállt és ledobta az óvszert az asztalra.
- Nem jutott volna eszedbe, hogy előbb elmond?-kérdezte vádlóan.
- De .. mármint nem. Ne haragudj. Részeg voltam, és nem ez volt a legfontosabb gondolatom. De ez ekkora baj?
- Igen! Vagyis nem baj, csak akkor másképp csináltam volna. Istenem..-fogta meg a fejét.-majdnem megdugtalak részegen.-majd sarkon fordult és bevonult a fürdőbe.
Először nem tudtam mit gondolni .. mérges legyek rá? Vagy magamra mert elszúrtam az estét? De rájöttem, igaza volt. Nem így kell megtörténnie az elsőnek. Nem részegen.-ezzel a gondolat sorral bújta be a takaró alá, majd hamar álomba merültem.

Másnap reggel enyhe fejfájásra ébredtem. Az első pillanatban nem tudtam hol vagyok. Lassan kinyitottam a szemem, és a sötétítő függönyön át besütő nap megvilágította a szobát. Harry szobáját. Hirtelen minden értelmet nyert. Tegnapi buli, az hogy este majdnem szexeltünk, és hogy valami csikizi a nyakamat. Oda fordultam és akkor vettem észre, hogy Harry göndör fürtjei azok. Óvatosan beletúrtam, hogy arrébb rakjam, amikor hatalmas mosollyal felnézett rám.
- Jó reggelt!-mondta, majd megcsókolta a meztelen vállam.
- Neked is!
- Hogy aludtál?-kérdezte.
- Nagyon jól! Kicsit fáj a fejem, de semmi komoly. Te?
- Én jól vagyok.-mondta, majd arrébb csúszva kiszállt az ágyból.
Akkor vettem észre, hogy bokszerben van. Gyorsan a takaró alá néztem. Gondoltam... Én meztelenül aludtam el.
- Jó volt így hozzád bújni.-kacsintott majd bement a fürdőbe.
Nem sok időm volt kiélvezni a látványt, olyan gyorsan lelépett. Pedig az a bizonyos reggeli dolog a fiúknál, nagyon látványosan jelentkezett nála is. Feltápászkodtam, majd amikor öltözni akartam rájöttem, hogy a koktélruhába jöttem. Semmi kedvem nem volt abban lenni, ezért felvettem a bugyim és rá Harry pólóját. Elmentem gyorsan wc-re, majd amikor visszajöttem, hallottam, hogy Harry zuhanyzik.
- Bejöhetek?-kiáltottam az ajtón keresztül.
- Persze.-mondta, majd benyitottam.
Igazam volt, a zuhany függöny mögött állt és mosakodott. Gyorsan fogat mostam az ő fogkeféjével, amikor kidugta a fejét.
- Ugye nem baj?-emeltem ki a számból a fogkefét.
- Nem, én már végeztem vele. Ide adod a törölközőt?
- Persze.-oda dobtam neki, majd lehajoltam és kimostam a számát.
Pár pillanattal később egy meleg testet éreztem meg magam mögött. Fölegyenesedtem majd a tükrön keresztül ránéztem.
- Szexi vagy a pólómban.-dörmögte a fülembe.
- Te meg így.-néztem végig a néhol még vizes testén és a derekára csavart törölközőn.
- Nem tudok vele mit kezdeni.-biggyesztette le az ajkát, majd a törölköző alatt lévő dudorra mutatott. Halkan felnevettem, majd megfordultam és így szóltam:
- Nekem van egy ötletem.
Végig húztam a kezem a teljes hosszán, majd a másik kezemmel a tarkójánál fogva megcsókoltam. Onnan a kezemet levezettem a törölköző szélére, majd ügyesen leszedtem róla. Egyből kezembe vettem és lassan simogatni kezdtem. Egy férfias nyögés hagyta el a száját, mire felnéztem az arcába és elmosolyodtam. Ő is rám nézett, a szemeiben megvillant valami, amitől nyelnem kellett. Tudtam, hogy nagyon begerjedt. Rögtön áthúzta a fejemen a pólóm. Majd a nyakamat és a vállamat csókolgatta. Miközben én egyre gyorsabban simogattam ott lent, ő már a melleimet markolászta. Szánk végre összeforrt és én elengedtem őt. Egyből megállt a csókkal majd rám pillantott aggódva.
- Készen állsz?-kérdeztem huncut mosollyal.
- Komolyan kérdezed?
- Igen! Akarom! Akarlak!-mondtam neki őszintén, majd sarkon fordulva besétáltam a szobába. Tudtam, hogy ő készen áll. Azt akartam, hogy tudja, hogy én is készen állok. Tegnap is készen álltam, de az más, ott a körülmények nem voltak jók. De most, most már nem bírom tovább. Valóban akarom! Ilyen magabiztossággal vetettem le a bugyim, majd teljesen meztelenül az ágyra feküdtem hason.
- Azta picsa!-káromkodott, amikor kijött a fürdőből és meglátott.
Édesen kuncogtam egyet, majd a mutató ujjammal hívni kezdtem. Mellém térdelt az ágyon, majd csókolgatni kezdte a hátamat a gerincem mentén.
A testem egyből felforrósodott, és bizseregni kezdtem. Átfordultam és a nyakánál fogva lehúztam egy csókra.
- A kis mohó!-mondta.
- Nem bírom tovább.-szuszogtam, ahogy elkezdte mozgatni a testét rajtam.
- Pedig ki akarlak élvezni.-szólt mély hangon, majd végig nyalta a nyakam.
Végem volt... Minél előbb magamban akartam őt tudni, de ő csak kínzott. A sarkammal nyomtam a fenekét magam felé, de ő erősebb volt. Melleimmel eljátszott egy darabig, majd egyre lejjebb ment. Mintha csak tegnap este lett volna, annyi különbséggel, hogy már mind józanok vagyunk, és sokkal de sokkal jobban akarjuk egymást. És most nem csak az őrült, szenvedélyes szexre gondoltam, hanem valóban egymásra. Tényleg egymást akarjuk mindenhogyan.
- Harry!-kiáltottam fel, amikor vadul nyalni kezdett.- Nem a nyelvedet akarom!-mondtam ki nagy nehezen.
- Akkor mit akarsz Emily?-mondta csábítóan, majd végig húzta az ujját a nedves résemen.- Talán az ujjamat?-majd belém vezette.
- Téged!-nyögtem, miközben a hátam ívbe feszült. Még egy kicsit kínzott azzal, hogy a nyelvét és ujját felváltva használta. De utána kihúzta belőlem, majd az óvszerért ment. Én az ágyon lihegtem, majd lehunytam a szemem és megpróbáltam megnyugtatni a gyorsan dobogó szívemet. Éreztem, hogy az ágy besüpped, majd azt, hogy a lábam közé pozicionálja magát. Nem mertem rá nézni, mert őszintén szólva féltem. De csak egy kicsit. Hisz ez az első. Jól akartam csinálni.
- Minden rendben lesz.-csókolta meg a szemeimet.- Nézz rám!-mondta kedvesen.- Vigyázni fogok rád!-amint ezt kimondta egy pillanatra bennem rekedt a levegő. Lassan belém nyomult. Szememet nem bírtam nyitva tartani. Szorosan lehunytam, majd egyenletesen vettem a levegőt. Egyszer csak hangosan felnyögött és én felfele mozdultam az ágyon. Tudtam és éreztem, hogy teljesen bennem van.
- Ez az!-hallottam meg Harry mély hangját a fülem mellett.- Jól vagy?-kérdezte aggódva.
- Ühüm.-nyeltem egyet, majd kinyitottam a szemem.
- Bent vagyok!-mondta egy csábos mosollyal.- Mozogni kezdek. Készen állsz?
- Igen.-ismét nevetni kezdtem a helyzet abszurditása miatt. Hisz úgy beszéljük meg, mintha valami más, egyszerű dologról lenne szól.
- Úristen!-nyögtem fel, amikor ismét bennem volt.- Ez kezd nagyon jó lenni.-mondtam, majd a lábaimat a dereka köré csavartam.
- Ugye?!-kérdezte, majd forrón megcsókolt, miközben egyre gyorsabban mozgott bennem. Kezeimmel a bicepszét szorítottam, ő pedig vagy támaszkodott, vagy a hajamba túrt.
- Annyira szűk vagy!-zihálta.- Nem bírom sokáig.-mondta, majd az egyik kezével elkapta az enyémet és összekulcsolta a fejem felett. A másikkal a testünk közé nyúlt és simogatni kezdett a legérzékenyebb pontomon. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Olyan intenzív érzés kerített a hatalmába, ami talán eddig még soha sem. Testem teljesen megfeszült, levegőt is alig tudtam venni.
- Ha .. Harry!!!!-nyögtem fel. Igaz, hogy csak pillanatokig tartott az érzés, de szó szerint csodálatos volt. Visszazuhantam az ágyra, majd amikor észhez tértem. Hallottam, hogy Harry szitkozódik.
- Bassza meg!-mondta, majd megmerevedett, és a nyakhajlatomba nyögött.- Emily! ... Az énn drága egyetlen Emilym!-mondta, vagyis inkább zihálta.
Kis idő múlva az ő légzése is a helyére állt, majd lemászott rólam és kidobta az óvszert.
- Jól vagy?-kérdezte aggódva, amikor vissza feküdt mellém.
- A lehető legjobban!-adtam egy csókot a szájára.- Köszönöm neked!-mondtam kicsit zavartan.
- Bármikor!-mondta mosolyogva, ami engem is arra késztetett. De nem csak ez miatt mosolyogtam. Hanem valóban boldognak éreztem magam. Csodálatosan sikerült az első alkalom. Egy csodálatos sráccal, akit szeretek! Várjunk csak, mi? Most először akadt a nyelvemre ez a szó. Most először éreztem azt, hogy gond nélkül kitudnám mondani. Végül is már elmondhatom Harrynek, hogy szeretem. Nem?"


Ui: Huuh elég hosszú lett, ahhoz hogy ne haragudjatok a késés miatt? ;) Na és hogy tetszett? Ritkán írok ilyet .. szóval nagyon várom a véleményeteket. Szép estét! x

15 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Nagyon-nagyon jó rész volt, imádom a blogod és sajnálom, hogy ilyen ritkán vannak részek, de most sikerül kárpótolnod :) Várom a következőt :*

    VálaszTörlés
  2. Szia:) Uristen! :o ez az extra hosszu,izgi resz egyszeruuen karpotolt a kesesert!!Nagyszeru iro vagy!! <3 <3

    VálaszTörlés
  3. Szóhoz sem jutok:hihetetlen vagy! <3<3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszett ez a resz. Tetszett amikor eszhez kaptak, hogy reszegek es Emily elarulta a kis 'titkat', az is, hogy Harry kicsit felkapta a vizet. Tobb ilyen kene bele, hogy meg izgalmasabba tegye. Siess a kovetkezovel is jo hosszu legyen!! Turelmetlenul varom mar most :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszett, siess az újal :333

    VálaszTörlés
  6. Ooh de edesek, legjobb paros:)) te pedig hihetetlen csodas vagy! Egyik legtehetsegesebb iro <3 Nagyon varom a kovit siess :)xx

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszett. ♥ Jön valaki 1D koncertre.? ♥♥★★

    VálaszTörlés
  8. Nem tudom meddig birom meg uj resz nelkul!!!!

    VálaszTörlés
  9. Imádom *-----* újattt :333

    VálaszTörlés
  10. Imádooom *----* :33

    VálaszTörlés
  11. Minél hamarabb újat :3

    VálaszTörlés
  12. Gyorsan a kövit imádom !!!

    VálaszTörlés
  13. LECCI LECCI LECCI HOZD AZ UJ REEESZT!!!! Komolyan ez olyan mint egy... Nem tom dopping h minden nap csekkolom a blogot h irtal mar e vagy sem... De nem.... Mindig ugyanaz a resz.... Nincs uj... Saaaaaajnos... :( Okozz lecci oromet es hadd lassak uj reszt! :)
    ~Napsi

    VálaszTörlés
  14. Sziaa:) Én még csak most találtam rá a blogodra. :( De nagyon szívesen elolvasom az első résztől. Megtudod mondani,hogy hol találom az első részt?

    VálaszTörlés