2016. február 19., péntek

II. évad - Tizenharmadik rész: Nem érzek semmit!


Harry:

" Két vagy három kocsival vihettek be minket.  Egész úton próbáltam nyugtatni Emilyt, hogy minden rendben lesz, de az az igazság, hogy magam sem tudom, hogy minden rendben lesz e. Azt tudom, hogy nem emelnek vádat ellenünk, tehát csak 24 órát tartanak bent minket, amolyan tanulásképp. Viszont én inkább a szüleitől félek, tudom, hogy kapni fog, kapni fogunk, csak azt remélem nem fog kihatni ez a kapcsolatunkra. Mert mintha Em sírás közben, azt mondogatta, hogy elfognak tiltani egymástól a szülei. Nagyon remélem, hogy nem így lesz.
- Megérkeztünk! Szálljanak ki a járműből!-kiáltotta el magát a rendőr, majd bekísértek minket az őrsre. Mindegyikőnktől vettek ujjlenyomatot, majd bevittek minket a rendszerbe. Aztán egy szép kis cellába ültettek mind a nyolcunkat.
- Valaki szerintetek felhívta már a szüleinket?-kérdezte tőlünk Zoe.
Kintről a rendőr bekiabált, hogy már értesítve lettek mindenkinek a hozzátartozói, de elég ha a 24 óra leteltével jönnek csak értünk.
- Hogy vagy?-ültem Em mellé, majd átkarolva vártam a válaszát.
- Szerinted?-kérdezte dühösen. Oké, a szomorú fázisból átlépett a dühösben. Jobbnak láttam ha nem szólok hozzá, így csak átöltetem és hagytam had tombolja ki magát.
- Nem hiszem el, hogy ez az egész attól a szaros cigitől van. Ami a ti szaros ötletetek volt!-dühöngött, majd Liam szólalt meg:
- Befognád?-már majdnem oda szóltam neki, amikor Emily felkelt és pofán vágta. Hirtelen nem tudtam mit reagálni, mindenkinek tátva maradt a szája. Még Liamnek is. Em csak fogta magát, hátat fordítva nekünk, megállt a fallal szembe. Szerencse, hogy egy rendőr se látta, akkor lehetne magyarázkodni.
- Ez meg mi volt?-súgta nekem Aron úgy, hogy Em még véletlenül se hallja meg.
Minkét kezemet a levegőbe emeltem, olyan "nem tudom" módon. Liam is inkább leült és befogta a száját, nagyon is jól tette. Jobb ha nem provokáljuk Emet többet, úgy tűnik eléggé felzaklatta ez őt. Mondjuk megértem, de akkor is ilyet jobb ha többet nem csinál a rendőrségen.
Zoe oda állt mellé és váltott vele pár szót halkan, így nem hallhattuk őt. Hamar vissza jött, és azt mondta, hogy Em arra kérte, hogy ne szóljon hozzá senki egy darabig. Így tiszteletben tartva a kérdését, mindannyian leültünk, majd csöndben pihenni próbáltunk.

Miután letelt a 24 óra, kiengedtek minket. Zoe szülei haza vitték Aront és Louist. Liam és Zayn Niallekkel ment haza. Én pedig vártam Zoet, hogy együtt a szülei elé menjünk.
- Készen állsz?-kérdeztem.
- Nem igazán.-mondta, majd a kocsi felé ment, amiből csak az anyukája szállt ki.
- Jó estét!-köszöntem, mire Emily is.
- Azonnal szállj be a kocsiba!-mondta szigorúan az anyja, majd rám sem nézve ő is beszállt. Em felém fordulva megölelt és azt suttogta, hogy majd hívlak. Puszit adva a homlokára biztattam, hogy minden rendben lesz. Egy kis mosolyt erőltetett magára, majd miután beszállt az autóba elhajtottak.

Emily:

Egész úton egyikük sem szólt hozzám. Tudtam, hogy amint haza érünk mindkettőből kirobban a harag. Igazam is lett, amint a nappaliba leültünk, már kezdték is:
- Még is hogy képzelted ezt?-kérdezte apa, de nem is várt választ, anélkül folytatta.- Tudod, hogy milyen szégyen ez? Mindenki tőlünk kérdezgette ma, hogy igaz e, hogy füvezel? Meg hogy börtön be vagy?! Szégyelld magad!!
- Így van!-állt fel anya, majd járkálni kezdett.- El sem tudom mondani, hogy most mennyire haragszunk rád. Tudom, hogy a többiek miatt van ez. Hiszek benned, hogy magadtól nem kezdtél volna ilyesmivel. Igazam van?-nézett rám haragosan, de reménykedő tekintettel. Egy kicsit bólintottam, majd ő azonnal tovább folytatta.
-Látod?-vette át a szót apa.- Megmondtam, hogy azok a fiúk vitték bele ebbe. Neked és Zoenak több eszetek lehetett volna. Még ha csak Aron csinálta volna, de hogy ti lányok is?!
- Nem csak, hogy szobafogságot kapsz, hanem soha többet nem találkozhatsz azokkal a fiúkkal!-állt fel amikor is kimondta a legrosszabb dolgot amitől féltem.
- Apa! Neee!!-kiáltottam, de nem tudtam többet mondani, ugyanis a könnyeim elborították az arcom és a torkomban olyan erős fájdalmat éreztem, hogy nem tudtam beszélni sem.
- Ezt még azért beszéljük meg!- mondta anya apának, de apa egyből leintette.
- Nincs ezen mit megbeszélni! Mióta Harolddal jár, semmi jó nem származott belőle! Emlékszel a nyárra?!-tudtam, hogy itt a motorozásokra gondol, vagy amikor beszöktünk a suli uszodájába.
- Apa! Kérlek! Ő a barátom!-mondtam két sírás között.
- Hát most már többet nem! A szobafogság miatt úgy sem találkoztatok volna már többet, így pedig már nincs értelme járnotok!-mondta ki a kémény szavakat, miközben a szívem szakadt meg.
- Anya!-fordultam felé, aki csak csöndbe hallgatta apa szavait.- Anya! Mondj valamit! Kérlek! Mond meg apának, hogy ne kényszerítsen erre! Nem tudom megtenni! Kérlek! Szeretem őt!-térdeltem le a földre és már zokogni kezdtem.
Anya oda sétált mellém, felemelt és leültetett maga mellé a fotelba. Először átölelt, majd a fülembe suttogta, hogy sajnálom.... Tudtam, hogy vesztettem. Itt tudtam, hogy ez a sajnálom azért van, mert sajnálja, hogy nem tehet apa ellen semmit és sajnálja, de tényleg szakítanom kell vele!
- NEEEEEM!-kiáltottam fel, olyan hangosan, hogy mindketten meghátráltak. Felpattantam, majd az ajtó felé léptem.- Nem kérhetitek azt tőlem, hogy szakítsak Harryvel! Nem ő döntött a füves cigiről. Egyedül az én döntésem volt, hogy bele szívok. Egyedül csak engem lehet hibáztatni ezért. Neki semmi köze ehhez!
- Az istenit Emily! Talán nem ő vagy a többiek vették meg? Haaa? Nem lehetsz ennyire ostoba, hogy ne lásd az összefüggést. Igen, te vetted a kezedbe és te szívtál bele, de miattuk!-mondták felváltva és láttam, hogy itt már nincs remény, hogy valamelyiket magam mellé állítsam. Már nem maradt senki itthon, aki hinne nekem.
- Akkor sem teszem meg!-kiáltottam tovább, majd hátrálni kezdtem.- Akkor sem szakítok vele!-mondtam, mire apám már nyitotta a száját és kiáltotta, hogy ha ő azt parancsolja, akkor már pedig meg fogom tenni, mert hogy a lánya vagyok és blablabla. Nem hallottam a végét, ugyanis feltéptem a bejárati ajtót és futni kezdtem. Amikor hátra néztem azt láttam, hogy apa feje vörösre változott és tombol a dühtől. Anyám kétségbeesetten kapaszkodik a bejárati ajtóba, majd kiálltja, hogy jöjjek vissza azonnal! De nem tettem! Egyetlen egy helyre mehetek ilyenkor .. Harryhez.

Harry:


Ezt nem hiszem el! Ki az, aki pont ilyenkor keres engem?!-gondoltam magamban, amikor épp felöltöztem a fürdés után. Szitkozódva az ajtó felé indultam, amikor kinyitottam egy alak vetődött rám és nagyon erősen szorítani kezdett. Ha már a zokogása nem lett volna ismerős, akkor az illatáról biztos kitalálom.
- Em? Drágám? Mi a baj?-kérdeztem miután eltoltam.
- Anyáék .. - zokogta. - Azt akarják .. hogy .. szakítsak veled!-szipogott a szavak között, majd újra hozzám bújt erősen.
- Hogy micsoda?-mondtam, majd a kanapé felé toltam. Leültünk rá, de ő újra az ölembe mászott és a vállamba bújt.
- Annyira sajnálom.-zokogott tovább. Sajnálja? De hát mit?
- Édesem!-szólítottam meg, hogy hagyja abba a sírást.- Nem kell neked sajnálnod semmit! Én vagyok az, akinek bocsánatot kéne kérnie. Nem lett volna szabad megvennem azt a szart. Most miattam vagyunk bajban. Kérlek, ne haragudj rám!
- Én nem haragszom!-mondta rám nézve, mire nagy kő esett le a szívemről. Voltak olyan percek, amikor azt hittem, hogy komolyan haragszik rám.
Pár percig csöndben voltam, miközben ringattam az ölemben, hogy a sírása végleg abba maradjon. Amikor megtörölte a szemét, suttogni kezdett:
- Elszöktem otthonról! Pontosabban elrohantam, amikor azt mondták, hogy szakítanom kell veled!
- Hogy micsoda?-toltam el magamtól egy kicsit.- Em, így még nagyobb bajba kevered magad! Haza kell menned!-mondtam neki szomorúan. Hiszen tényleg az voltam, már csak azért is mert az elmúlt 10 percben zokogni láttam és ilyennek őt még soha nem láttam. Meg az a gondolat, hogy most még nagyobb bajban van, és ez is megint miattam. Nem bírtam már, hogy ennyi fájdalmat okozok neki.- Haza kell menned!-ismételtem meg magam.
- Mi? Dehogy megyek!-pattant fel az ölemből, majd zaklatottam hadonászni kezdett a karjaival.- Ha haza megyek ismét lebasznak és arra kérnek hogy szakítsunk, de én arra nem vagyok képes!-csuklott el a hangja.
- Tudom kicsim! Én sem akarom! De mit tehetnénk? Nincs más választásunk! Nem maradhatsz itt örökre! Tudják, hogy ide jöttél szerintem, bármelyik pillanatban ránk törhetik az ajtót és akkor még nagyobb bajban leszünk, mind a ketten. Ha haza mész és megmondod neki, hogy csak azért jöttél át, hogy ne telefonban keljen szakítanod és, hogy eltudj tőlem búcsúzni, akkor ezért nem kapsz ki. Hidd el, ez beválhat!-nyeltem egy nagyot ezek a szavak után, próbáltam nem könnyezni. Fájtak a szavaim, de nincs más választásunk. Ő tátott szájjal meredt rám néhány hosszú pillanatig.
- Ezt akarod?-kérdezte higgadtan(?) egy örökkévalóság után.
- Nem akarom Emily! De ezt kell tennünk!
- De .. de megoldhatjuk! - dadogott, láttam rajta, hogy fáj amit mondok. A francba bele, engem is bánt, hisz egyszerűen olyan, mintha kitépném a saját szívem, de nem tehetek mást. Nem akarom, hogy még rosszabb legyen neki, mint amilyen most a helyzet,
- Nem tudjuk... Emily, szeretlek!-fogtam meg a kezét, majd elé állva szemébe nézve, mondtam ki az utolsó mondataimat.- Örökké szeretni foglak! De nincs más lehetőségünk! Kérlek, most menj! Menj haza, és mond el, hogy megtetted, szakítottál velem. Oké? ... Hallassz engem Emily?-kérdeztem, majd meglóbáltam előtte a kezem, ugyanis csak üveges tekintettel bámult. Mikor pislogott egyet, egy kövér könny folyt le az arcán .. szép lassan.
- Khm .. -köhögött egyet, majd így szólt:- Akkor vége? Ennyi volt?
Tudtam, hogy ő nem akarja ezt kimondani, nekem pedig muszáj lesz:
- Igen! Ennyi!-ettől a két szótól olyan mély fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha agyon vertek volna.
Emily szó nélkül elengedte a kezem, majd kifutott a lakásból.
- Szeretlek!-ezt suttogtam még mielőtt térdre rogytam, és sírni nem kezdtem.
Igen, bevallom. Sírtam! Sírtam, mert elvesztettem őt. Sírtam, mert az én hibámból, és sírtam mert én szakítottam vele. Tudtam, hogy ő erre sosem lenne képes, ezért nekem kellett megtennem helytette, hogy jó legyen neki! Csak is miatta tettem, hogy megvédjem őt, mert szeretem!

Emily:

Áú, áú, áú! Fáj! Nagyon fáj! A szívem .. darabokra tört! Jó néhányszor lenéztem a mellkasomra, hogy kívülről komolyan nem látszik semmi seb és, hogy mennyire erős fájdalmaim vannak. A mellkasom csak fel alá süllyedt rohadt gyorsan, szerintem pánik rohamom lehet vagy valami hasonló. De a szívem környékén semmi nincsen, se vér, se darabok. Semmi nem látszik abból, hogy Harry most szakította szét a szívem. Most döfött belém egy kést és még sorolhatnám, hogyan bántott meg azokkal a szavakkal?! VÉGE? Komolyan? Azért mentem hozzá, hogy ne legyen vége! Azért szöktem el otthonról, hogy valamit kitaláljunk .. hogy megoldjuk .. hogy hazudjunk .. hogy mondjuk azt, hogy szakítottunk aztán titokban összejárunk, vagy bármi csak ne keljen szakítanunk. Erre mi történik, ő szakított velem? És miért? Hogy nekem jó legyen? Hát nem érti meg, hogy ez így kurvára nem jó nekem? Ez így kurvára szar, bassza meg! Ez így kibaszottul fájdalmas!!! Nem bírom tovább!-mondtam, amikor megálltam a futásból, majd a térdeim megtámaszkodtam. Ez nem volt jó ötlet, mert a fejem így lelógott és nagyon megfájdult .. elkezdtem szédülni. Attól féltem, hogy elájulok, így újra felegyenesedtem, majd lassan be szívtam és ki fújtam a levegőt. Próbáltam lenyugtatni magamat valahogy, mert nagyon féltem, hogy komolyan elájulok az utca közepén. Lassan megindultam a járdán, egy lépést a másik után, közben pedig ismét be szívtam, majd kifújtam a levegőt. Kezdtem megnyugodni, amikor felnéztem már a házunk előtt voltam ...
Az elkövetkező pár perc, olyan volt mintha kívülről láttam volna magam. Semmit nem érzékeltem a külvilágból, csak azt láttam, hogy bemegyek, anyáék aggódva felpattantak, megöleltek, majd apa szidni kezdett, anya hálát adott az égnek, hogy jól vagyok. Aztán tátogni kezdtem. Nem tudom mit mondtam, de miután végeztem fogtam magam és felmentem a szobámba.. Útközben visszanézve láttam, hogy anyáék megölelik egymást, majd mosolyogva dolgukra mennek. Fent a szobámba, azonnal lefeküdtem az ágyra, párnámat magamhoz szorítottam és lehunyva a szemem vissza emlékeztem az utóbbi néhány percre. Valójában megtörtént .. tényleg megtettem. Azt mondtam a szüleimnek, amit Harry mondott: hogy azért mentem át, hogy személyesen szakítsak vele, ami meg is történt úgyhogy megnyugodhatnak, már nem maradt semmim, és senkim. Így a szobafogság nem fog nagy fájdalmat okozni nekem. Ez után pedig ott hagytam őket, és itt vagyok a szobámba barátok és pasi nélkül. Egy magamban, kisírt szemekkel, duzzadt torokkal, fájó fejjel és egy nagy ürességgel a mellkasomban. Azt hiszem a szívem nem darabokban van, hanem végleg eltűnt. Ugyanis nem érzek már semmit. Az égvilágon semmit sem!"

6 megjegyzés:

  1. Ne ne ne ne ne ne neeee...istenem, ahj úgy féltem hogy ez lesz! Ezt nem tehetik Emily szülei, ez azért tényleg nem megoldás!
    Megkönnyeztem...nem akarom hogy ne legyenek együtt, annyira aranyosak és összeillenek!
    Remélem minden rendben lesz köztük, és újra együtt lesznek, és Emily szülei nem diadalként fogják ez fel! Kérlek siess a kövi résszel, mert nem bírom ki!
    Nagyon jó volt, csak ne szakítottak volna.
    All the love M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy :/ :) köszönöm szépen . x
      ui: jó lesz ez még ;)

      Törlés
  2. Úristen :o ez nagyon jó.
    Annyira sajnálom Emilyt! Harrynek meg nem kellett volna ezt tennie...
    Awww most találtam rá a blogodra és nagyon joooo *-* pár óra alatt elolvastam :3 :D siess a kövivel! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát tényleg nem kellett volna ezt tennie, megoldhatták volna valahogy ... :S de ő nem akarta, hogy Em tovább szenvedjen miatta ;)
      köszi . x

      Törlés
  3. Új rész!*-* köszi már nagyon régóta vártam erre, mert imádom ahogy írsz.<3 Egyébként erre a fordulatra nem számítottam, megleptél, kíváncsi vagyok mit tervezel. :)

    VálaszTörlés
  4. Uuuuu.. Gyorsan kövit.. Nagyon szeretem olvasni.. Jól írsz.. (Vagy h mondják) gyorsan kövi részt.. Ugye még összejönnek???

    VálaszTörlés