2016. március 13., vasárnap

II. évad - Tizennegyedik rész: Look hot, be cold



" Persze az élet nem állhat meg, azért mert a szívem igen. Így hát az őszi szünet utáni hétfő reggel ismét neki álltam készülődni, hogy suliba menjek. Semmi hangulatom és kedvem nem volt, ezért maradtam a fekete nadrág és pulcsi kombónál. A buszon ülve eszembe jutottak a szakítás utáni napok:
Sírás helyett az üres tekintet és a semmilyen hangulat jellemzett engem. Enni is alig akartam, egyszerűen csak aludni és nem törődni az élettel. Vagy amikor Zoe próbálkozott kicsalogatni a szobámból, de mondtam anyáéknak, hogy nem akarok senkit látni míg vége nem lesz a szünetnek. Ők még örültek is neki szerintem. Hiszen így a szobafogságot sem szegem meg, másrészt pedig úgy hiszik, hogy rossz hatással voltak rám a haverok. Kit áltatok, így is van! Nem is akarom őket látni! Főleg Őt nem!
Halkan elnevettem magam, ugyanis megérkeztünk a sulihoz. Hát ez fasza, most gondoltam arra, hogy nem akarom őket látni, erre biztos, hogy ma mind itt lesznek.
Mit sem törődve a gyomromban érződő hányingerrel lassan beléptem a bejárati ajtón. Minden oké!-fújtam ki a levegőt, majd lehajtott fejjel megkerestem a termünket.
Kémia terem - kémia óra. Hurrá! Harry mögöttem fog ülni, Aron mellettem. De várjunk csak .. lehet, hogy ha ma hiányzik valaki, akkor átülhetek oda. Ááá a francokat foglalkozom én velük! Le fogom szarni őket!
- Szia!-köszönt Aron, mikor lepakoltam mellette.
- Hello!-mondtam halkan, majd lehuppantam és egyből bedugtam a fülesem.
Fél szemmel láttam, hogy pár pillanatig nézett, majd egy nagy sóhaj kíséretében felállt és elment. Szerencsére, addig se kell más fele néznem.
Kellett nekem elkiabálnom! Néhány perc múlva ugyanis megérkezett Harry, Niall és Louis. Mindenki egyből rám kapta a tekintetét, de én azonnal elfordultam és felhangosítottam a zenét. Csak úgy üvölt a fülemben 5SOS száma, ami szinte kimondja a gondolataimat:
"...But now that I’m broken (...De most, hogy összetörtem)
Now that you know it (Most, hogy tudod)
Caught up in a moment (Megragadva a pillanatot)
Can you see inside? (Belelátasz?)

'Cause I’ve got a jet black heart (Mert koromfekete szívem van)
And there’s a hurricane underneath it (És egy hurrikán rejtőzik alatta)
Trying to keep us apart... (Mely próbál minket elválasztani...)"
De sajnos meg kellett szakítanom őket, ugyanis a tanár is belépett a terembe. Aron csöndben visszasétált mellém, majd én is felálltam és kiszedtem a fülhallgatót. Egy gyenge pisszegést hallottam mögülem. Gondolom Harry próbált szólni nekem, hogy forduljak hátra, de hát nem nagyon érdekelt. Így köszönés után leültem és elmélyedtem a kémei könyvben, mintha valami nagyon érdekeset olvasnék. 
Eltelt vagy félóra már, és alig vártam, hogy vége legyen, amikor  észrevettem, hogy Aron hátra fordul, majd vissza és a könyvemre ejt egy összehajtott papírt. Ránéztem, ő pedig egy fejmozdulással jelezte, hogy mögülem jött, Harrytől.
Legszívesebben beleolvasás nélkül összegyűrtem volna és visszadobtam voltam a padjára, de kíváncsiság erősebb volt, így hát szétnyitottam:
Jól vagy? 
H.
Ez most komolyan?!-majdnem felnevettem. Hogy a fenében tehet fel ilyen kérdést azok után?! Pff, nevetséges! Inkább nem is válaszoltam neki, hanem félbetéptem a lapot, majd Aron elé dobtam, hogy továbbítsa. Nem volt rá szükség, ugyanis meghallottam Harry hangját:
- Em, ne csináld!-suttogta.
Nem érdekel! Nem érdekel!-kántáltam magamban, majd így is tettem. Szép lassan kizártam magamból. Annyira elmélyültem, hogy a csöngő éles hangjától szabályosan megijedtem. Azonnal fogtam a könyveimet és a táskám, majd mentem is a szekrényemhez. Ott bele pakoltam a nem szükséges cuccaimat, majd elővettem a tesi zsákom. Ez után az történt, mint ami a filmekben szokott ilyenkor filmekben: becsuktam a szekrény ajtót és mögötte állt valaki. Uram atyám! Nem akarnak békén hagyni?!
- Em! Kérlek! Beszéljünk!-mondta Zoe.
- Miért?-kérdeztem hidegen, majd közbe elindultam az öltözők felé. 

- Hogy érted, hogy miért? Talán mert mióta haza jöttünk a rendőrségről, nem állsz szóba senkivel! Még a legjobb barátaiddal sem.
Meggyorsítottam a lépeseimet, hogy ne kelljen reagálnom, de ő tartotta az iramot és tovább beszélt:
- Azt megértem, hogy Harryékkel miért nem akarsz beszélni. Még azt is megértem, hogy nehéz volt a szakítás után. De Emily?! Miért kell minket is ellökni?-célzott magára és Aronra.
- Megérted?-álltam meg hirtelen.- Azt hiszed azzal, ki vagyok segítve, hogy megértesz?! Mondjuk jó neked, hogy te legalább érted ezt az egészet, mert én kurvára nem! Kibaszottul nem értem, hogy miért szakítottak velem? Hogy mégis miért lógtok még a nyakamon, mikor azt hiszem világosan látjátok, hogy semmi szükségem rátok!-mondtam hidegen, majd a meglepődött Zoet ott hagytam.
Berohantam az öltözőbe és szótlanul átöltöztem. Úgy döntöttem nem várom meg a tanárnőt, hanem mindjárt kimegyek a pályára és bemelegítésképp futok néhány kört. Ezért csak nem fog lebaszni! Igaz azért talán, hogy viszem a telóm, de muszáj közbe zenét hallgatnom, hogy ne halljam a gondolataimat. Elindítottam egy újabb 5SOS számot, majd sprintelni kezdtem körbe és körbe.
Egy éles sípszóra figyeltem fel. Sőt nem csak egy hangzott el, hanem kettő. Az egyik nekem szólt, a másik pedig a fiúknak. Hurrá! Ők is kijöttek a pályára.
- Emily! Látom már bemelegítettél!-mondta a tanárnő.
- Igen! Remélem nem baj.-futottam elé.
- Nem, de máskor kérlek szólj előtte.
- Rendben.-mondtam, majd a kinyújtott kezébe adtam a telefonom.
- Álljatok sorba és kezdjétek meg a nyújtást. Addig Emily hozz egy focilabdát!
Elfutottam a pálya szélén álló labdatartóhoz, majd válogatni kezdtem. Egyszer csak egy alak eltakarta a napot előlem. Miután választottam egy labdát, csak akkor egyenesedtem fel. Bár ne tettem volna, ugyanis Harry állt előttem mosolyogva.
- Jó volt a kilátás!-próbált poénkodni, de nem tudott még elmosolyogtatni sem. Csak megforgattam a szemem és menni készültem, de ő elkapta a karom.
- Mi van?-vakkantottam rá.
- Héé! Nem kell harapni! Csak érdekel, hogy vagy?!-mondta komoly arckifejezéssel.
- Szerinted?-kérdeztem gúnyosan.- Csodásan!-majd egy gúnyos mosoly mellé. És már ott se voltam.
Nem érdekelt, hogy őt is csak úgy tudtam lerázni, hogy elsiettem. De talán így megértik, hogy nem akarok velük beszélni. Komolyan ... legszívesebben felírtam volna a hátamra, hogy ma mindenki hagyjon békén!
Kezdett nagyon elegem lenni, hogy mindenki azért aggódik, hogy hogy vagyok. Akkor bezzeg senkit nem érdekeltem, amikor darabokra hullott a szívem, akkor csak még jobban átgázoltak rajtam. De már nem érdekelnek, nem érdekel senki!
- Oké, rendeződjünk kettő csapatba!-kiáltotta a tanárnő.
- Tanárnő?-szólt az egyik csaj néhány perc múlva.
- Igen?
- Ez így eléggé nem jó!
- Mire gondolsz Katy?
- Nézze meg az ő csapatukat és a miénket. Ők csupa olyanokból állnak, akik tudnak focizni. Nálunk elég kevés az ilyen.
- Hmm, ez igaz! Talán ha átrendeznénk .. vagy?!
- Vagy?-kérdeztem, ugyanis volt egy sejtésem mi fog következni.
- Tom!-szólt a fiúk tesi tanárának.- Kölcsön tudnád adni nekem erre az órára Liamet, Harryt és Zaynt?
- Persze!-intett.- Fiúk! Ma a lányoknál lesztek, futás!
- Mi történik?-kérdezte Zayn, mikor mind megérkeztek hozzánk.
- Srácok, azért hívtalak ide titeket, hogy erősítsétek Katy csapatát.
- Rendben!-mondta Liam, majd azonnal mosolyogva Katyhez sétált és dumálni kezdtek.
Harry rám nézett, hogy mit szólok én mindenhez, de csak a fagyos, leszarom arcomat láthatta.
- Akkor mindenki álljon be a kezdéshez!-majd gondolkodni se volt időm, már hangzott a sípszó.
Reflex szerűen futni kezdtem a labda felé, pontosabban a labdát birtokló ember felé. De  ő lepasszolta, így visszahátráltam védekezni. Amikor mi megszereztük, lepasszolták nekem, így tudtam támadni. Már majdnem a kapu előtt voltam, amikor a nevemet kiáltották a csapattársaim:
- Emily, mögötted!
Hátra sandítottam és láttam Harryt, ahogy sprintel felém. Egy pillanatra megugrott a szívem és még gyorsabban kezdett verni. Az adrenalin felszökött az egekbe, én pedig csak a kapura fókuszáltam. Próbáltam levegőhöz juttatni a tüdőmet, de olyan gyorsan rohantam, hogy csak apró zihálásokra futotta. Pont amikor megfelelő távolságra voltam a kaputól és lendíteni akartam a lábam, valaki oldalról becsúszott. Igaz, hogy teljesen labdát ért, de én úgy ahogy voltam teljes lendülettel átestem rajta.
- Emily, jól vagy?-egyből felugrott Harry, és nyújtotta a kezét.
- Normális vagy? Így becsúszni szerencsétlen lányra!-kiáltoztak vele a csapattársaim.
- Semmi gond.-tápászkodtam fel a segítsége nélkül.- Jól vagyok!-hazudtam, mert a térdeim eléggé fájtak. Próbáltam nem bicegve elindulni onnan, de Harry ismét utánam jött.
- Em?
- Mi az? Megint fel akarsz rúgni?-próbáltam, nem dühösnek látszani, de asszem a vörös fejem kezdett elárulni.
- Sajnálom! Tényleg nem kellett volna becsúsznom!
- Ugyan! Megszoktam, hogy csak fájdalmat tudsz okozni nekem.-mondtam újra lenyugodva jeges hangon.
Lassan kocogni kezdtem, és éreztem, hogy már nem fájnak annyira lábaim, így jeleztem a tanárnak is, hogy folytathatjuk. Következő időben, Harry a lehető legmesszebb futott tőlem. Kerülni próbált. De jól is tette. Egyszer kétszer Liammel kerültem kontaktba, de semmi komoly nem történt. Szerencsére! Mikor lefújták a sípszót, nem is érdekelt a végeredmény, csak hogy minél előbb az öltözőbe legyek.
- Egészségetekre!
- Köszönjük!-mondtuk sorban állás után, majd elkértem a telefonom a tanárnőtől és már futottam is átöltözni.
Miután végeztem, újra társaságot kaptam Harry személyében. Komolyan át kéne gondolnom azt, hogy  magamra írom, hogy nem akarok vele beszélni, vagy mi az Istent csináljak, hogy lekopjon rólam?! Szépen elhaladva mellette próbáltam tudomására adni, de persze ő leszarta.
- Oké, felfogtam, hogy nem akarsz látni, se beszélni velem, de képzeld nekem lenne mondandóm.-mondta flegmán.
Na álljunk csak meg egy szóra! Ő flegmázik velem? Mégis mi jogon? Ezt nem tudtam szó nélkül hagyni, így megálltam és szembe fordultam vele:
- Hallgatlak!
Pillanatra meglepődve, hogy belementem, de folytatta:
- Csak arra szeretnélek kérni, hogy amiatt ami történt .. öhm .. köztünk, ne a többiekre haragudj. Mármint ők nem tettek semmi rosszat, mert tudomásom szerint Zoekkal sem állsz szóba!
Várt, hogy válaszoljak. Bár nem kérdésként tette fel, de válaszoltam:
- Igen, így van!
- Szóval ne büntesd őket, az én hibám miatt! Csak ezt akartam mondani!-majd meg sem várva a válaszom, tovább sétált.
Pár pillanatig meg sem mozdulva álltam és emésztettem a dolgokat. Egyrészt igaza volt, hiszen ők tényleg nem tettek semmit ellenem. De másrészt, senkire nincs már szükségem, azt hiszem... Nem akarok újra bízni, hogy utána csalódni keljen. Jobb ez így! Egyedül, hidegen, semmit sem érezve!

11 megjegyzés:

  1. Istenem :') Annyia jó fejezet volt, de olyan jó lenne ha újra együtt lennének!
    Siess a kövivel kérlek!
    All the love M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az be is fog következni, csak türelmesen meg kell várni, hogy Em újra érezni akarjon. :)

      Törlés
  2. Ja szegény Emily azért megérthetné őt Harry hisz tudjuk, hogy szeretik egymást. Kiváncsian várom a kövi részt.♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hihii ^^ meglátjuk, hogy sikerül újra fellobbantani azt a bizonyos lángot közük ;)

      Törlés
  3. Mikor jön az új rész????😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem tudok biztosat mondani, hogy melyik hétvégén.

      Törlés
  4. Meg mindig nagyon jo a blogod.. Nincsenek ra szavak.. Csak annyit tudok mondani: HOZDD A KÖVIT MINNÉL HAMARABB!! ❤❤❤❤�� BY:szabó klaudia (Klayucaa)

    VálaszTörlés
  5. Szia megint!
    Vár rád egy kis meglepetés a blogomon ---> http://mertnem.blogspot.hu/2016/05/elso-dijam.html

    All the love M

    VálaszTörlés