2014. március 22., szombat

Tizenharmadik rész: Távolság



Emily:

- Emily! Beszélhetnénk?-állt meg előttem, majd furcsán méregetni kezdett.
- Persze! Mondjad!-lépkedtünk arrébb, hogy a többiek ne halljanak meg minket.
- Nem akarok bunkónak tűnni, de mi van köztetek Harryvel?-vágott egyből a közepébe.
- Tessék?-kerekedtek el a szemeim.
- Jól hallottad! Nem láttam sokat, amikor be jöttem a konyhába, de azért nem vagyok hülye. Egyből leesett mit csináltattok.
- Semmit!-vágtam rá azonnal.
- Milyen érdekes. Harry is ezt válaszolta, miután megkérdeztem.-nevetett fel.
Ja, hogy ő is letagadott?! Végül is, mindegy, én is ezt tettem.
- Mert ez az igazság.-mondtam miközben az egyik lábamról a másikra dülöngéltem.
- Figyelj, nem akarok Harry ellen beszélni, mert a spanom. De téged is bírlak, szóval neki is már elmondtam, hogy álljon le az ilyen kavarással.
- Mi van?-néztem rá értetlenül.
- Aaahj, nem kéne elmondanom, de előtted is volt már ilyen kapcsolata más lányokkal, és sosem lett jó vége.
- Mit értesz ez alatt?-kérdeztem rá félve.
- Azt, hogy ő csak kihasználja a lányokat. Megdönti párszor őket, aztán ha megunja keres mást.
- Ez nem..-kezdtem volna a védelmére kelni, de elhallgattatott.
- De, eddig ez így ment. A csajokat azonban nem ismertem, viszont .. baszki te a haverom vagy, és ezért nem akarom, hogy ez tegye tönkre a bandát. Mert ha nem hagyjátok abba, ez lesz ennek a vége.
- De nem megy..-suttogtam magam elé.- Egyszerűen ha kettesbe kerülünk, nem bírunk ellen állni egymásnak. Valami vonz...
- De ugye még nem?-kérdezett rá a szexre.
- Nem!-ráztam a fejem.
- Az jó! Akkor még nem késő távolságot tartani.
- Ezt mondtad neki is?-kérdeztem rá talán kicsit bunkón.
- Héé! Csak segíteni akarok. Én csak figyelmeztettem, hogy ne használjon ki téged, úgy mint a többieket. Mert az lesz a vége, hogy felbomlik a banda.
- Értem.-mondtam szomorúan.
- Bocsi. De jót tenne egy kis távolság nektek.
- Köszi, megoldom egyedül is.-mondtam, majd kikísértem őt az ajtóig.
- Szia Emily!-intett együtt érzően, majd elment.
Nem tudtam mit gondolni, egyszerűen rengeteg minden kavargott bennem. Valóban csak kihasznál engem?! Ha megun, vagy talál majd jobbat, el dob, mint egy rongyot?! Ezt nem akarom elhinni. Eddig olyan jó volt ez a kis huncutkodás vele. De most, hogy megtudtam róla néhány durva dolgot, már nem látok olyan tisztán. Lehet, hogy tényleg jót tenne egy kis távolság.
- Mi is megyünk!-zökkentett ki a gondolataimból Zoe.- Minden oké? Sápadt vagy.
- Aha, persze!-mosolyogtam rá nehezen.
- Jól van! Menj pihenj, majd holnap találkozunk!-mondta, aztán megölelt.
- Oké, sziasztok!-köszöntem el mindenkitől, majd felsiettem lezuhanyozni.

***

Másnap ebéd után már kaptam az üzit, hogy 1-kor a pályánál találkozunk a többiekkel. Nem is tudom, milyen érzés fogott el, talán stressz. Eléggé bevoltam parázva attól, hogy ott lesz Harry, na meg Matt. Hiszen mindhárman tudjuk már, és ez eléggé frusztrál. Persze az menni fog, hogy úgy csináljak, mint előtte - vagyis, hogy nincs semmi köztünk Harryvel. De mégis nehezebb lesz így, hogy ott lesz Matt, aki tuti figyelni fog. Felkaptam egy laza kardit, majd a conversem, és már indultam is. Fly with me szólt a fülesemből maxon, ami picit megnyugtatott. Mikor oda értem, már mindenki elvolt.
- Üdv!-intettem oda mindenkinek, majd leültem a padra Zoe mellé.
- Szia, csajszi! Mizu?-ölelt át oldalról.
- Nem sok. Mit csinálunk ma?-kérdeztem.
- Hááát öhm, nincs semmi konkrét.-válaszolt Aron a pad másik oldaláról.
- Többiek?
- Matt és Harry ott!
-mutatott az egyik fa mellé, ha jól láttam épp cigizni készültek.
- Cigi?-kérdeztem rá.
- Ja! Matt rávette magát, hogy nyáron újra bagózzon, és persze Harrynek is ki kell próbálni.-mondtam Tom nevetve.
- Fasza!-válaszoltam, majd Shanonra néztem.
- Shan! Tia tesója még mindig itt van?
- Nem tom, szerintem most megy haza. Azért nincs még itt.
- Aham!
-mondtam, miközben Tomra néztem, hátha veszi a célzást.
De mint aki meg se hallotta, úgy nézte a telóját. Ezek szerint semmit sem jelentett neki. Csak egy-két csók volt, és kész. Aaah, talán nekem is így kéne viselkednem Harryvel. Egy-két csók és kész, elfelejtem. De faszom, nekem valahogy nem megy ez olyan könnyen.
- Csá!-köszöntek cigivel a szájukban Matték.
- Hali!-köszöntem, majd elnéztem gyorsan.
- Mizu?-kérdezte Matt amikor leült.
- Unatkozok.-nevettem fel.- Cigi!?
- Ja, szereztem egy tök új fajtát. Muszáj kipróbálnod!-nyújtatta felém a cigijét.
- Kösz nem!-hajoltam el.- Tudod, hogy én nem szoktam.-mondtam, minden szégyenkezés nélkül.
Azonban valaki röhögve megszólalt mögülem.
- Jesszus! Ne már! Ez gáz.-nevetett még mindig Harry.
- Hagyd már Hazz!-szólította az egyik becenevén Matt.
- Most mi van?!-rángatta meg a vállát Harry.
- Hagyd csak!-mondtam Mattnek, majd Harry felé fordultam.- Pont leszarom mit gondolsz.-mondtam mosollyal az arcomon.
- Ajaaaj!-röhögött fel Tom, erre a "kemény" beszólásomra.
- Hmm, de gyorsan megváltozott a véleményed!-mondta Harry flegmán.
- Hallod, nekem te ne..-álltam fel, azonban Aron közbe szólt:
- Emberek! Mi van veletek?
- Semmi.-ültem vissza a helyemre, majd Mattre néztem, aki felvont szemöldökkel kémlelt.
- Ja, semmi.-mondta még Harry, majd felkapta a kosárlabdát, és játszani kezdett vele.
Nem tudom, mi baja lehet Harrynek. Nem értettem miért volt velem ilyen bunkó. De ahogy láttam a többiek se vágták. Azonban ha ő is így, akkor én is. Ezt már megtanulhatta volna eddig. Olyan félóra után Shanon mondta, hogy kísérjük haza. Miután ez megtörtént, tovább sétáltunk a vasútállomás felé. Úgy is uncsi volt, ezért jó ötletnek bizonyult ez a séta. Néha szoktunk az állomáson is bandázni, de inkább csak akkor ha esik az eső - ugyanis ott be lehet menni abba a házba, ahol régen jegyet lehetett venni, meg ahol volt a váró.
- Valaki tegyen be zenét!-mondta Matt séta közben.
- Majd én!-mondtam.
- Rakok!-szólalt meg Harry is, és mire én kivettem a telom, ő már be is kapcsolt egyet.
- Mondtam, hogy majd én!-álltam meg előtte.
- Jó és?-flegmázott megint.
- Mit és? Most miért vagy ilyen bunkó?-kérdeztem rá, miután csak vizslatott.
- Nem mindegy?!-mondta, majd kikerülve elindult a többiek után.
- Nem!-léptem én is utána, majd a karjánál fogva magam felé rántottam.
- Gyertek már!-kiabálta Matt.
- Jó! Mindjárt!-kiáltottam vissza.
- Ne legyél velem már ilyen bunkó!-mondtam neki őszintén.
- Miért ne? Baszki, hagyjál már! Nem értem mit pattogsz ezen.
- Nem a zene a lényeg!
-égnek emeltem a tekintetem.- Aaah! Tudod mit?! Ha te is így, akkor én is.-mondtam keményen, majd sarkon fordultam, és elindultam a többiek felé.
- Minden oké?-kérdezte Aron, mikor oda értem.
- Persze!-mosolyogtam rájuk, hiszen ők nem tudhatnak semmiről.
- Em!-hangsúlyosan ejtette ki a nevem Matt.
- Nyugi van! Most már leszarom!-kacsintottam felé.
Harry is megérkezett addigra. Bár nem tudom, hogy meghallotta, amit mondtam Mattnek, de nem is érdekelt. Vége lett a számnak a telóján, majd ahelyett, hogy újra berakott volna egyet, lekapcsolta, és zsebre vágta.
- Beraksz te zenét?-kérdezte Tom tőlem.
- Most már nem! Rakj ha akarsz.-mondtam.
- Chh!-szólt Harry, majd amikor ránéztem állta tekintetem, de nem szólt semmit.
Elegem van belőle! Mégis mi a rosseb baja van velem? Azt hittem minden oké, de mióta beszélt vele Matt, más lett. De ha már nem akar tőlem semmit, attól még nem kéne így flegmáznia velem. Ez nagyon rosszul esik főleg, azért mert én harcoltam magamban az ellen amit Matt mondott - vagyis a távolságról. Mert tudtam, hogy igaza van, de én nem akartam távolságot tartani közöttünk. De most, hogy ő ilyen lett velem. Lehet, hogy tényleg rám férne.
- Vonat!-kiáltotta Zoe, mint egy gyerek.
Nem tudom, mi futott át az agyamon, de hallottam még, hogy Harry valamit beszólt, amikor a sínek közelébe mentem. Aztán már csak annyi a lényeg, hogy megállt a vonat előttem, majd kinyílott az ajtaja. Tudtam, hogy itt a lehetőség, és meg kell ragadnom. Mielőtt intett a kalauz, felpattantam és becsuktam magam mögött az ajtót. Igaz, hogy elnyomta a kinti hangokat, de jól tudtam, hogy a nevemet kiabálják a többiek. Harry beszólása volt az utolsó csepp a pohárban. Muszáj volt felszállnom, hogy kellő távolságba kerüljek ettől az egész helyzettől."

Ui: Ki lesz a 60. feliratkozónk ?! :3 köszönök mindent. ♥ komizzatok. x

11 megjegyzés:

  1. Hihetetlen lett <33*__________* Nagyom várom a következőt <33

    VálaszTörlés
  2. http://unconditionallyanabell.blogspot.hu/p/dijak-versenyek.html

    Díj nálam! :)

    VálaszTörlés
  3. UUU de izgi:D gyorsan kövit ügyes vagy nagyon:)))

    VálaszTörlés
  4. Eleje, Vége, Közepe + egyéb= Basszus de imádom! xD Kövit!

    VálaszTörlés
  5. *-* nagyon jó!! kövit!! <3 :)

    VálaszTörlés
  6. Imádom *__* siess lécci a kövivel :))

    VálaszTörlés
  7. TÖKÉLETES.<3333 egyszerűen imádom..siess.:)

    VálaszTörlés
  8. Siess! Siess! Siess! *--*

    VálaszTörlés
  9. Mikorleszujrész?::)*-*<3

    VálaszTörlés
  10. imádom siess a következővel:3!!

    VálaszTörlés