2015. január 31., szombat

II. évad - Második rész: Évnyitó party




Sziasztok! :) Betegen de meghoztam az új hosszú részt! Köszönöm az összes komit az előző részhez, remélem most is kapok. ♥ Jó olvasást! x

Emily:

" Aronnal az oldalamon lassan kisétáltunk a tanári asztal mellé.
- Az első óránkon, idézni fogunk.-mondta a hátunk mögött a tanár.
Mikor ment a hátam mögé? És mi az, hogy idézni? Szellemet?
- No, ne nézzenek ilyen rémülten, nem szellemet idézünk .. hanem az eddig tanult íróktól, költőktől. Pontosabban ti idéztek egyet-egyet, az osztály pedig kitalálja.
Jesszusom! Azt se tudom már, hogy kikről tanultunk. Ő meg most azt akarja, hogy a költeményéből idézzek?! Ránéztem Aronra, kb ő is olyan arcot vágott, mint akinek fogalmi sincs semmiről.
- Akkor kezdjük!-mondta a tanár, majd rám nézett váróan.
- Őőőő bárkitől?-húztam az időt.
- Igen! De azért kapcsolódjon az irodalomhoz. És lehetőleg ne az Alkonyatból idézzen.-mondta egy halvány mosoly kíséretében, mire az osztály felnevetett.
- Ó Bella!-kiabált be az egyik srác.
Erősen gondolkodva sikerült egy ép idézetet össze raknom:
- "Mondd meg, mivel töltöd az időt, s megmondom, ki vagy!"-néztem a tanár szemébe kicsit büszkén, azért ennyi tanulás nélkül töltött idő után, milyen jót találtam.
- Hoppá! Na valaki tudja kitől idézett a kisasszony?-mondta Mr.Wolf mosolyogva.
- Ady Endre?-kérdezte az egyik lány.
- Nem, nem.-mondta a tanár.
- Verne?-kérdezte valaki.
- Az sem. Na valaki? Senki?-kérdezte, majd várt néhány percet.- Akkor üljetek le -mutatott ránk.- és elemezzük a mondatot.
- Aaaj!!-hangzott fel az osztály.
- Na nem ám úgy, ahogy nyelvtan órán tanultátok. Hanem értelmileg fogjuk.
- Emily?!
- Igen?-kérdeztem, miután kinyitottam a füzetem.
- Mond meg, mivel töltöd az időt, s megmondom ki vagy!
- Tessék?-néztem rá furán, nem értettem miért idézte még egyszer.
- Tegyünk eleget az idézetnek! Mond meg...-nézett rám kérlelő tekintettel.
- Háát öhm a barátaimmal szoktam lenni.
- És a pasiddal!-hallottam meg Harry suttogó szavait mögülem. 
- Értem, és hol?
- Otthon, a gördeszkapályánál általában.
- Oké, te egy elég nyitott, társasági ember vagy.-állapította meg, majd bele nézett a mappájába. 
Nem igazán értettem, mit akart. Vagy mire volt jó ez. Egyáltalán miért én? Miért kérdezett tőlem ilyeneket? De nem is derült ki, ugyanis áttért a házi feladatra.
- Következő órára, mindenki írjon egy jellemzést magáról. De nem csak ilyen egyszerűt. A lap tetejére válasszatok egy idézetet, ami alapján írjátok meg a jellemzést.
- Tanár úr, elárulja kitől idézett Emily?-kérdezte az egyik stréber gyerek.
- Hans Christian Andersen, a gyerekkori kedvencemtől.-nézett rám csillogó kék szemekkel, majd fogta a cuccát és elhagyta a termet. Pedig még volt öt perc az órából.
Mikor összepakoltunk és kiléptünk a teremből meglepődve láttam, hogy tele van az egész folyosó színes plakátokkal. Közelebb lépve elolvastam: 

Évnyitó Hajó-Party!

Az összes végzőst várom este 9 órakor kezdődő Évnyitó bulira!
A kikötőben lesz: Hope nevű hajón.

Üdv: Mr.Wolf

Van egy hajója? Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem legelőször. De van egy jobb kérdés: miért tart nekünk ott bulit?! Lehet azért mert új, és megakarja ismerni a végzősöket, akiket tanítani fog. Igaz, hogy minden évben a végzősöknek van egy báljuk a tornateremben, de úgy tűnik idén nem így lesz. Idén egy hajón fogok bulizni! Azta mocskos! Egyből feldobódtam a hír miatt.
- Durva!-mondta Zoe, mikor ránéztem.
- Az!-értettem vele egyet, majd meleg kezek csusszantak a hasamra, ugyanis Harry ölelt át hátulról.- Olvastad?-biccentettem a lap felé, majd adtam egy puszit az arcára.
- Aham. Megyünk, nem?-kérdezte.
- Még szép!-vágott közbe Aron, mire a többi srác röhögni kezdett.
- Mi van?-léptem ki Harry öleléséből, majd a srácok fele fordultam.- Mi olyan vicces?-elegem volt már abból, hogy Aront cikizik, vagy kinevetik.
- Mi lenne?-válaszolt flegmán Liam.
- Nyugi kislány! Csak hülyülünk.-mondta Louis, majd öklözött egyet Zaynnel.
- Aha, persze!-forgattam a szemeim, majd inkább Niallre néztem.- Csak hagyjátok békén Aront, jó?-néztem rá megtört arccal.
- Héé! Em! Hagyjad!-mondta Aron, és karon ragadva arrébb húzott. Viszont én még kiszúrtam, hogy Niall egy aprót biccentett. Nem tudom miért, de hittem neki. Vele kapcsolatban nem volt negatív élményen, talán vele tudnék barátságot kialakítani. De egyenlőre megelégszem azzal, ha vissza fogja a srácokat.
- Mi az?-kérdeztem Aront, amikor rosszalló tekintettel vizsgált.
- Mi volt ez? Nem kell megvédeni! Leszarom őket!
- Bocs, de nem bírtam elnézni, hogy már egy hete baszogatnak.
- És? Majd én elintézem.
- Egyébként mi bajuk veled?-kérdeztem összeráncolt homlokkal.
- Semmi!-vágta rá nagyon gyorsan, amiből leszűrtem, hogy hazudik.
- Na persze! Mond csak el szépen!
- Semmi! Egy régi balhé miatt, ennyi az egész.
- Hát jó! De remélem most már abba hagyják, mert már engem idegesít.
- Jól van Töki!-mondta, majd megölelt.- Húzd vissza a körmeidet!
- Oké.-mondtam, majd adtam az arcára egy puszit.
- Te ezt eltűrőd?-hallottam meg Liam hangját. Oda fordultam, majd észrevettem, hogy ezt Harrytől kérdezte.
- Mi bajod van Liam?-mentem oda hozzájuk. Nem tudom, mióta lettem ilyen bátor, és szókimondó, de most fel vagyok dobva.
- A pasid előtt smárolsz egy másik csávóval, nem gáz ez?-kérdezte bunkó stílusban.
Hangosan felnevettem, majd zavaróan közel mentem hozzá.
- Egy: nem smároltam, hanem az arcára adtam egy puszit. Sajnálom, hogy neked nincs lány barátod, aki ezt csinálná. Másodszor pedig: nem, egyáltalán nem gáz. Harry a pasim, és ő nem féltékeny Aronra. Szóval inkább fog be!-mondtam és a végén egy csábos mosolyt villantottam. Majd utána oda sétáltam Harryhez és forrón megcsókoltam. Éreztem, hogy elmosolyodik, majd belemarkol a seggembe. Ennyi! Tetszik neki a vad Emily! Lehet megtartom ezt a stílust.
- Gyere 8-ra hozzám!-suttogtam a szájára, majd Aronnal és Zoeval az oldalamon elsétáltunk.
*

Aron jött értünk autóval, Zoe az anyós ülésen, mi Harryvel pedig hátul ültünk.
- Túl kicsi ez a ruha!-mondta már vagy századjára.
- Jaaaj Hazz! Ne kezd!-bújtam a mellkasához.- Nem is kicsi.
Tudom, hogy imádja a miniruhákat, de mióta járunk, egyre inkább azt akarja, hogy hosszabba legyek. Olyan kis édes, védelmező pasi lett belőle a nyár óta. 
- De! Mindenki téged fog nézni!-simogatta a combom, ahol nem a takart anyag.
- Hát had nézzenek! Tudod, hogy veled megyek haza!-mondtam neki csábítóan, mire felnevetett, majd megcsókolt.
- Leparkolok ide, és akkor gyalog megyünk le a kikötőbe, jó?-kérdezte Aron.
- Persze.-mondtuk egyszerre, majd megindultunk.
Mikor leértünk a partra, egyből tudtuk merre kell menni, ugyanis hangos - és elég bizar - zene hallatszott az egyik hajóról. Amikor oda értünk Harry előre ment a hídra, majd ránk nézve megkérdezte:
- Készen álltok erre?-célzott az őrült zenére, na meg a nagy fehér hajóra, aminek az oldalára volt írva feketével, hogy: HOPE.
- Egy feles után jobban érezném magam.-mondta Zoe, majd nevetve tovább mentünk.
Korlátot kinyitva segített fellépni Harry, majd oldalról egy hangos kiáltást hallottam.
- Végre!-szólt Louis, majd oda sétált hozzánk.- Ezt látnod kell Hazz!-mondta, majd azonnal karon ragadta és behúzta a hajóba.
- Na ennyit arról, hogy együtt lesztek.-mondta Zoe sajnálkozva.
- Ugyan, nem zavar! Mi is ezt csináljuk, ha rég találkoztunk. Majd úgyis vissza jön!-mondtam lazán. De komolyan is gondoltam. Nem húzom fel magam ilyesmin. Haverokkal már csak ilyen. Örülök neki, ha velem/velünk jött egy kocsival és nem a srácokkal.
Na de ideje körbe nézni. Valójában Zoeékat a pia, gondolom Harryéket a zene érdekelte vagy csak fiús dolgokat mentek megbeszélni. De engem a hajó és a kilátás foglalkoztat.
- Gyere! Igyunk valamit!-kiabált Aron a dübörgő zene miatt.
- Tudjátok mit?! Először itt kint körülnézek, ti menjetek be és válasszatok helyettem is.
- Oksi, akkor majd bent talizunk.-mondta Zoe, majd izgatottan bementek.
Úgy gondoltam először hátra megyek. Érdekelt, hogy milyen hosszú lehet ez a hajó. Már egészen besötétedett, most kezdenek előbújni a csillagok is. Egy picit a szél is fújt, de nem volt hideg. Egyik kedvenc számom szólt, amikor neki dűltem a korlátnak, majd előre kihajoltam, hogy megnézzem alattunk a vizet.
- Ugye nem akarsz kiugrani?-hallottam meg egy érdes hangot mögöttem. Nem ismertem fel azonnal, csak akkor amikor mellém sétált, és ránéztem.
- Ó nem, uram! Csak a vizet néztem.-mondtam zavartan, majd gyorsan hozzá tettem.- Gyönyörű ez a hajó!
- Köszönöm! Tessék!-mondta, majd átadott egy pezsgős poharat.- Ne mond el senkinek!-célzott a piára, mire elnevettem magam.
- Ugyan! Nem fogom!-dobtam hátra a hajam zavaromban. Mitől jöttem zavarba egyáltalán? Talán azért, mert idősebb srác flörtöl veled?-szólalt meg a tudat alattim. De hogy flörtöl, ő a tanárom! Bár akkor miért hozott piát?! Na mindegy, nekem van barátom, meg amúgy sem ismerem, még a keresztnevét sem tudom.
- Még nem is láttál mindent! Gyere, körbe vezetlek!-jelentette ki, majd kitartotta a kezét, hogy bele karolhassak.
Jesszus! Tuti flörtöl velem! Igaz, hogy kijelentésnek vagyis inkább parancsnak hangzott az, hogy körbe vezet. De azzal, hogy kitartotta a kezét, választás elé állított. Még mindig mondhatok neki nemet, és bemehetnék megkeresni a többieket. Akkor nem kéne vele kettesben sétálnom és elhallgatnom a flörtölését. De ha nem mondok neki nemet, akkor mi történhet? Max körbe vezet. Nem?!
Jaaaj Emily, csak kedves akar lenni, hogy beilleszkedjen. Csak beszélgettek majd, nyugi!-biztatott a tudatalattim. Két egyszerű, de mégis bonyolultságot hozó döntés között őrlődtem. Vajon van helyes döntés? Vagy csak hallgassak az ösztöneimre?"

Ui: Ismét a befejezéssel gondom volt. Remélem azért jó lett! ;) Ti, hogy döntenétek Em helyében? Vajon ő hogy fog? Várom a válaszaitokat, valamint a véleményeteket komiban. Szép napot. x

10 megjegyzés:

  1. Szia! :) Először is jobbulást kívánok neked és örülök, hogy még így betegen is megleptél minket ezzel a résszel! Őszintén megmondva én is őrlődnék egy picit a válaszon, *pirulás* de szerintem Emily végül úgy dönt, hogy a tanárral megy..
    Majd kiderül, addig is izgatottan várom a kövit!! ;) <3

    VálaszTörlés
  2. Hali :)
    Gyógyulj meg hamar ;)
    Nagyon jó rész lett!! Folyamatosan a válaszon gondolkodom!! :D Fogalmam sincs hogy hogy dönthet, de ha tippelni kéne, akkor azt mondom talán vele menne...Mindegy, majd megtudom úgy is :) Siess a következővel :D

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást!!!! Remélem nemet mond majd neki, bár a megérzéseim nem szoktak bejönni szóval vele fog menni :D Siess a kövivel!!!!

    VálaszTörlés
  4. sziiaa :) jobbulást!:)köszönjük h még betegen is írtál nekünk.._) várjuk a kövit :* :)

    VálaszTörlés
  5. Ismerős! Jobbulást neked :) És siess a kövi résszel :)

    VálaszTörlés
  6. Jobbulast neked:)! Koszonjuk hogy meg ilyenkor is gondolsz rank es irsz nekunk. Fantsztikus lett. Szerintem Emily vele fog menni :D
    Alig varom a kovetkezo reszt!:3

    VálaszTörlés
  7. Jobbulást neked!Köszönjük a részt:)Nagyon remélem Emily nem megy vele,de valószínűleg ez nem így lesz:D
    Várjuk a következő részt!

    VálaszTörlés
  8. Emily, Harry, Zoe, Aron, Louis, stb.. Ahogy látom, ők angolok/amerikaiak. Akkor miért tanulnak Ady Endrét? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért mert fogalmam sincs az ottani oktatásról, és mivel magyarul írom, így egyszerűbb ha magyar dolgokról írok. ugyan úgy mi is tanultunk külföldi írókat, akk tekintsd úgy, hogy ők magyarokat tanultak :D

      Törlés
  9. Remélem Hazz nak nem kell verekedésbe keverednie ;)
    Siess a kövivel :)

    VálaszTörlés